Köbli Norbert szerint Nagy Zsolt élete alakítását nyújtja A játszmában. Két baleset sem tántorította el attól, hogy biciklivel közlekedjen. Elfogadta, hogy lobbanékony természetű ember, és arról mesélt a magyar.film.hu-nak, hogy rengeteg szín lehet egy emberben, egyik pillanatban te magad vagy Buddha, másik pillanatban baseball ütővel csapkodnál.
A kérdésre, mit tart a legjobb alakításának, Nagy Zsolt elmondta: „Nem számozom őket, nincsenek rangsorolva. Vannak jobban sikerültek, meg kevésbé jól sikerültek. Ez egy jobban sikerült alakítás, de látok benne rengeteg hibát, amelyek még javíthatóak, és szeretnék rajtuk dolgozni.”
A filmbéli Markó és Jung közti ellenséges viszony ellenére is nagyon feltűnő, hogy a karaktere mennyire felnéz Markóra. Arról szólva, mit jelent számára a mentorság, milyen volt fiatalon, amikor a színházi közeg befogadta, elárulta: „Nagyon szerencsés voltam mindig, nagyon jó emberek tanítottak. Nekem Gáspár Tibor volt az igazi mentorom, aki megtanította a munka alapját. A létezést, hogy hogyan kell és érdemes dolgozni, ő készített föl ezekre. Soha nem éreztem, hogy egy tanítvány vagyok, hanem hogy partnerként kezelnek. Azzal együtt, hogy ha tanulsz valamit, és ott van valaki, aki nagyon sok mindent tud arról, te meg még kevesebbet, akkor ha egészséges az elméd meg a lelkületed, egyszerűen kialakul felé egy tisztelet. Ezt a partneri légkört próbálom megteremteni akkor is, ha esetleg a másik szerepbe kerülök. Most már a koromnál fogva egyre több alkalom nyílik arra, hogy én legyek az, aki befogadja a fiatalabbakat, és próbálok úgy viselkedni, ahogy velem viselkedtek. Ez nagyon egyszerű, ha tiszta a kommunikáció, akkor működik.”
Köbli Norbert azt mondta, hogy a film ugyan kémekről szól, de hétköznapi szinten is lehet értelmezni, általánosságban a bizalmatlanságról, a megalkuvásról szóló történetként nézni. Nagy Zsoltot arról is faggatták, az ő életében hogyan jelennek meg ezek a terhek: „Van öt gyerekem. Van egy feleségem, van egy idősödő anyám. Van egy kulturális helyzet most ma Magyarországon. Rengeteg bizonytalan pont van. (…) Én nem akarok már köpködni, nem akarok fújolni, nem akarom azt, hogy nem megyek ide meg oda, hanem felelősségteljesen szeretnék ebben dolgozni. Elegem van abból, hogy az egyik oldal köpköd a másik oldalra, azok meg ugyanazt a nyálat visszaköpik. És közben semmi nem történik, megy az értékes idő a gyűlölködéssel, és közben semmit nem oldottál meg, semmiről nem beszéltél.”
A színészi munkáról szólva pedig kifejtette: „A konstans, folyamatos, állandó figyelemben hiszek. A sok edzésben. Nem egy nap alatt leszel világbajnok, hanem minden nap edzel, reggel, délben, este. Ez a lényeg, nem a siker, ami persze nem jelenti azt, hogy ne örülne az ember a sikernek.
Ez a szakma akkor kezdődik el, amikor belépsz a kapun, és ez tizennyolc éves koromban történt, vagy talán még előbb, de az még komolytalan volt. Igazán komolyan tizennyolc éves korom óta csinálom, most negyvenhat éves vagyok. Minden napomat azzal töltöm, hogy figyelek, gondolkozom figurákon, mozdulatokon, fejlesztem magam, a testem, a tudásom. Tájékozódok, művelődök, utazok, inspirálódok folyamatosan, meghallgatom a tőlem sokkal okosabb emberek véleményét és gondolatait. Ezekre fókuszálok, hogy feltöltött állapotba kerüljek akkor, amikor a színpadra vagy a kamera elé lépek. Hogy ne legyek üres, ez erről szól.”