Kemény kritikával illeti Nagy Zsolt színész, az Örkény Színház tagja a jelenlegi rendszer kiszolgálóit, és azokat is, akik gyávaságból vagy számításból együtt úsznak az árral. De bírálja saját szakmáját, a Vilmányi Benett-től elhatárolódó kollégáit és az egykori egyetemét is. A fiataloknak ezt üzeni: „Menjenek, próbálkozzanak, harcoljanak. Másképp nincs remény. De Rákay Philip és a hozzá hasonló gazemberek mögé nem szabad beállni.”

Beleállt a választási kampányba, az ellenzéki összefogás arca és hangja volt. Azóta viszont háttérbe vonult, nem nyilvánul meg közügyekben, politikai témában. Ennek kapcsán Nagy Zsolt úgy fogalmazott: „Nagyot csalódtam. Nem ezt ígérték, ami történt. Már közben észrevettem, hogy az egész ellenzéki összefogás nagyon kevésnek bizonyul. A kormánypárt győzelme utáni szétesés az iskolapéldája annak, hogyan nem szabad viselkedni egy vereség után.”

A kérdésre, azoknak az embereknek, akik a választás eredményét látva apátiába süllyedtek, mit mond most, úgy nyilatkozott: „Hiába mondanék bármit is, mindenki annyira el van foglalva a saját problémájával. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy nincs pénze és sopánkodik. A tanárok melletti tüntetés biztató. De nem értem például, hogy miért koncertezgetés van?

Mért is kéne akkor bármit is csinálni? Így összejövünk havonta háromszor és tök jó a buli. Keményebben kéne arról beszélni, hogy lerohasztják az oktatást, mert azt akarják, ne nézzen utána és gondolkozzon el például azon senki, hogy kik a kulturális vezetőink. Mit csináltak, mit tettek le az asztalra? Ne nézd meg, hogy a Jászai Mari-díjasok milyen darabokban szerepeltek és milyen minőségű munkát végeztek? Elvérzett rendezők és rossz színészek igazgatják a legtöbb színházat. Rájuk lett bízva a kultúra sorsa. És senki nem szól ezért? Helyette megtámadják Vilmányi Benettet? Neves színészek aláírják ezt a nyílt levelet. Mi történik itt? Miért ne lehetne joga ennek az embernek azt mondani, hogy így nem kell ez a díj?”

Nem képviseljük ugyanazt, amit a színpadon. Ezért szerepeket találunk ki az életben is magunknak, amelyek mögé szépen elbújunk. Folyamatosan az őszinteségről beszélünk, de össze-vissza csúsztatunk és hazudunk. Talán ez a rendezőközpontú színháznak is következménye, ahol a színész gyerekként van kezelve. Persze számon vagy kérve, hogyha nincs ötleted meg nem vagy kreatív, de úgy legyél kreatív, hogy az a főnöknek megfeleljen” – fejtette ki Nagy Zsolt.

Arról is faggatták, mikor döntött úgy, hogy közügyekhez adja az arcát:

„Mikor Szabolcs megyében, ahol felnőttem, a tanár vagy a TSZ-elnök fia alsó hangon négyest kapott bármilyen feleletért. Láttam, hogy vannak a kivételezettek és ezt már gyerekkoromban sem értettem. Nem értettem azt, ahogy viselkednek a férfiak a nőkkel, vagy akár a gyerekeikkel is. Akkor döntöttem el, hogy mindig a gyengébbek mellé fogok állni, hogy mindenhol, ahol csak tudom, megakadályozom az erőszakos cselekményeket.

Azt is hozzátette: „Nem szókimondásról van szó. Hanem nem vagyok elég fegyelmezett, hogy befogjam a pofámat. Én is tüntettem, amikor az SZFE-t alapítványba tolták, de ez nem jelenti azt, hogy előtte minden rendben ment.”

Pályájáról és arról szólva, hol tart most, úgy nyilatkozott: „A fizetésem billeg, nem tudom, mi lesz velünk, lehet, hogy bezár három hónap múlva a színház, mert nem tudja kifizetni a fűtést. És az az igazság, hogy az Örkény Színházban sem olyan pozícióban dolgozom, ahol szeretnék. Úgy érzem, nem számol eléggé velem a színház, nem bíznak rám nagyobb feladatot. (…) Lehet, hogy az Örkénynek nincs szüksége rám, pedig nagyon szeretném, ha lenne. Hittem benne, hogy itt ugyanúgy érezhetem majd magam, mint a Krétakörben. Most is ebben szeretnék hinni.”