Nagy Zsoltnak most kellene a csúcson lennie a szakmájában, ehelyett egzisztenciális kérdésekkel küzd. Új filmjét, az Égert minimális pénzből forgatta, ami szerinte rendben van, de nem tartja jó jövőképnek, hogy a színészek és rendezők ingyen vagy minimális pénzért dolgozzanak. Az NLC.hu kérdezte.
“Zavar, hogy ez az ország, ez a város nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét. És most nem én vagyok a lényeg: legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért. Nincsenek a helyükön kezelve. De ugyanez igaz a pedagógusainkra is. Amikor látom, hogy a fővároshoz tartozó BKV több mint 700 ezer forintért keres buszsofőrt, akkor eszembe jut a saját fizetésem is. Sosem vágytam arra, hogy a legújabb BMW-ben üljek, és nyilván jobban élek egy élelmiszerbolt pénztárosánál. Közben meg látom, hogyan tolódnak el az arányok. Harminc éve dolgozom ebben a szakmában és most kellene a zeniten lennem. Ennek ellenére tele vagyok egzisztenciális kérdésekkel” – árulta el a színész.
A kérdésre, mit gondol, nehezebb-e most pályakezdő színésznek lenni, mint korábban, elmondta:
“Ma máshol van a helyi értékünk a társadalomban, és ezt nehezen veszi be a gyomrom. Fiatalon odáig voltam az olyan nagy színészeinkért, mint Cserhalmi, Gáspár, Őze vagy Bessenyei. Óriási tisztelet volt bennem irántuk, sőt ez a mai napig megvan. Ez egy nehéz, embergyilkos, egyáltalán nem családbarát szakma – egy olyan áldozat ez, ami talán soha nem térül meg. Nem érzem azt, hogy az utánuk jövő generációk megkapnák ugyanezt a respektet.”
Arról is beszélt, mennyit változott az elmúlt években:
“Megbízható, józan, fegyelmezett életet próbálok élni. A hibáim azonban nem tűnnek el csak úgy, de dolgozom rajtuk.
47 évesen egy épeszű ember erős önkritikával átnézi az eddigieket és az ezutánt ehhez mérten szabja. Ha tetszik, akkor egy életközepi komoly elhatározás eredménye az, hogy egy jó ideje tudatosan foglalkozom magammal. Van öt gyerekem, a legnagyobb húsz, a legkisebb, Marika pedig kétéves. Miattuk is fejlődnöm kell, nemcsak magam miatt.”
Az Éger című filmről szólva úgy fogalmazott:
“Van a drága, régimódi filmkészítés, meg van a gonzó stílus. Ha az utóbbit választod, abban nincs pénz. Ott kevesen vagyunk, és mindenkinek több feladatot kell vállalni. Ezt hobbiból vagy lelkesedésből ugyan lehet csinálni, de kell mellé valami rendesen fizető munka is.
A színészek nem dolgozhatnak ingyen vagy nagyon kevés pénzért, és a rendező sem. Nekünk ez a szakmánk, ebből kéne megélnünk.
Közben meg azt veszem észre, hogy már underground színészek lettünk. Az underground pedig fáj. Ott hideg termekben, meleg víz nélkül forgatsz. Amikor annak idején a szamizdatot nyomtatták a padlásokon meg a pincékben, ott sem volt fűtés.”