Nagy Zsolt az Instyleman.hu interjújában nyilatkozott arról, hogy egy ideje hátrébb lépett a politikától, mert rájött, nem számít, amit mond, inkább a színpadon fogalmazza meg a gondolatait, bár a közügyekért azért továbbra is kiáll.

Úgy fogalmazott: „A színház sok színésznek pótszer. Nekem maga az élet. Minden engem ért inspiratív hatás a művészetben összpontosul és nyer értelmet. Egyfajta összművészetet szeretnék létrehozni, amelyben úgy mesélek el egy történetet, hogy abban benne van a világról alkotott véleményem, az értékrendem, az olvasmányélményeim, az utazásaim során átélt kalandok, és minden egyéb hatás, amely nap mint nap engem ér. Több ezer éve figyeljük azt, ahogyan mi emberek kapcsolódunk egymáshoz, megfogalmazunk gondolatokat, kifejezünk érzelmeket. Hiszem, hogy ez sohasem lesz érdektelen a nézők számára. Persze változik a közönség összetétele, de szerencsére az Örkény Színházba nem azok az emberek járnak, akiknek az élete kimerül az enni, inni, aludni és szerelmeskedni négyesében. Ha már megszülettünk, jó lenne a legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből.”

Arról is beszélt, az idegrendszerével dolgozik, feszegeti a határait, vannak indulatkezelési problémái, de ma már sokkal inkább abba a fekteti az energiát, hogy megértsen dolgokat, mintsem abba, hogy rögtön véleményt alkosson, hogy mindenáron igaza legyen.

A beszélgetésben arról is szó esett, mikor érezted először, hogy a politika beszivárog a színházba:

„Mindig is azt gondoltam, hogy a politika szerves része a színházcsinálásnak. Már a Krétakör alapítójával, Schilling Árpáddal is több alkalommal nyúltunk olyan társadalmi és politikai témákhoz, amelyek addig nem igazán voltak fókuszban. Az, hogy van egy diktatórikus hatalom, amely megpróbálja elcsendesíteni ezeket a hangokat, nem újszerű. Igaz, ma már nem jön értünk a fekete autó, mint a kommunizmus idején, hanem elintéznek annyival, hogy nem kapunk szerepet, ha mégis, nem érkezik meg a honoráriumunk. Ez azért is nagyon fájdalmas, mert

Színész vagyok, a színpadon fogalmazom meg a gondolataimat, amelyet van, aki meghall, más pedig nem. A közügyekért továbbra is kiállok. Nem félek. Ha nagy gond lesz, majd elmegyek árufeltöltőnek, ahogy elmentem egy barátom látványkonyhájába kisegítőnek szombatonként a Rákóczi téri Vásárcsarnokba.”

Arról is faggatták, hogyan kezeli a nőket: „Első alkalommal nem vettek fel a Színművészetire, de még másodikra sem, ezért elmentem a Békéscsabai Jókai Színház alapítványi iskolájába, ahol segédszínész lettem, ami az önbizalmam építése szempontjából pusztító két év volt. Reggeltől késő estig próbáltam, nem is tudtam volna egy egészséges kapcsolatot fenntartani. Később sem igazán volt olyan időszakom, amikor kiélveztem volna az ismertséggel járó előnyöket. Túlságosan vékony jégnek gondoltam az egyéjszakás kalandokat. Miután véget ért az első házasságom, azt hittem, már soha senkivel nem lesz olyan komoly kapcsolatom, mint a volt feleségemmel. Két év telt el, amikor megismertem Katát. Egy nappal később már össze is költöztünk. A szerelem ilyen: egyértelmű.”

A színész beszélt az alkoholfüggőségével kapcsolatos küzdelmeiről is:

„Ma, 2024. április 12-én már 333 napja, hogy tiszta vagyok.”

Elmondta, már gyerekként szorongó volt, mindenféle családi problémákkal, az életem első berúgásakor tizennégy éves volt, a barátaival kevertet és sört ittak, ami tökéletes feszültségoldó volt, és viccesebb is lett tőle. Aztán felnőttként is ezeket a helyzeteket kereste.

„Óriási csapda volt. Nagy présben éltem.”