eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 7., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Nagy Zsolt: „Öt gyerekem van, ki akartam állni értük”

    2022. június 11., szombat 10:01

    11 évvel A vizsga után bújik ismét Jung András állambiztonsági ügynök szerepébe A játszma című folytatásban. Úgy gondolja, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt élni, de játszani sem lett könnyebb itthon. Továbbra is azt mondja, jobb lenne, ha befogná a pofáját – ennek ellenére beszélt az ellenzéki összefogásról, a vidékről és a Freeszféről is a Magyar Narancsnak.

    A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Szűcs Ádám

    A vizsga önmagában egy kerek, lezárt történetű film. A kérdésre, mindannyian egyetértettek-e a folytatásban,
    Nagy Zsolt elmondta: „A legnagyobb kérdés persze Kulka János szerepvállalása volt. Már az első rész is az ő karaktere köré épült, és A játszmában is ő a kulcsfigura. Fantasztikus volt vele dolgozni, példaértékű, hogy a sztrókja után is beleállt a munkába. De ugyanilyen becsülendő az egész stáb hozzáállása, szerintem alázat és odafigyelés szempontjából is mindannyiunknak nagy tanítás volt a forgatás.”

    Nagy Zsolt arról is szót ejtett, hogy elvállalta az összellenzék március 15-i nagygyűlés vezetését: „Nem bántam meg, mert öt gyerekem van, ki akartam állni értük. Ez inkább afféle utolsó jajkiáltás volt a részemről. De mélységesen csalódtam, lustaságot láttam, azt, hogy már akkor utálták Márki-Zay Pétert, és azt sem tudták, hova bújjanak előle. (…) Amikor szemmel látható eredménye van annak, amit csinálok, a munkatársaim szeretnek, a szakmámban tisztelnek. Ez oké. A többi mind megfoghatatlan. (…)

    Lehet ügyeskedni, lehet lopni, csalni, ezt látjuk a főnöktől. Csak kapcsolatok legyenek, számla nélkül, borítékba, és akkor valahogy megleszünk. A szellemi tartalom nem fontos, kit érdekel, hogy Janisch Attila nem rendez, hogy nem láthattunk tőle filmet lassan húsz éve? Vannak helyette a haverok, akik Petőfi-filmet meg Puskás-musicalt készítenek. Hamvas Bélát is elküldték a picsába, folyamatosan ez történik, az uralkodók elnyomják a másképp gondolkodókat. Most nem lesz annyira szép, nem lesz annyira jó, de ellenzékben, kussolva is lehet élni. Aki nem ért egyet vele, és nem is fogja be, az pedig be lesz zúzva. A mi időnk elmúlt” – fejtette ki Nagy Zsolt.

    Az SZFE-s diákok megmozdulásáról és az egyetemfoglalásról szólva úgy nyilatkozott: „(…) Az elszigetelődés senkinek nem jó. Nem hiszek a nagy dolgokban, a forradalmakban sem. Először saját magunkban kell rendet tartani, elvégezni a dolgunkat, aztán nagyon finoman el lehet kezdeni mocorogni, egy aprót mozdulni itt, egy kicsit változtatni ott. Az a baj, hogy mi mindig nagyon hamar akarunk hősök lenni” – vélekedett Nagy Zsolt.

    A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Szűcs Ádám

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram