A MU Színház közösségi és befogadó színház, melynek arculatát független alkotók sokszínű tehetsége határozza meg. Interjúsorozatukban őket kérdezték arról, hogyan, mivel töltik a kényszerű bezárások időszakát. – Kérdéseikre ezúttal Borsos Luca és Botka Dóra, az OPEN Közösségi Fesztivál szervezői válaszolnak.

Változott-e a színházi munkához való hozzáállásod a jelenlegi helyzetben? Ha igen, miben?

B.L.: Még hálásabb vagyok, amikor dolgozhatok, mint általában. Pedig eddig is mindig összetettem a kezemet, hogy olyan munkáim vannak, amiket szeretek. Érdekes, mert az én életembe pont akkor jött be a változás, amikor amúgy is szükségem volt rá. Mostanában jobban figyelek a pihenésre és a munka – nem munka elkülönítésére. Rájöttem, hogy nem attól leszek több, ha folyamatosan zsonglőrködök a projektek között, hanem ha tiszteletben tartom a visszavonulást, pihenést és a saját tempómat.

B.D.: A színházi munkáim, amelyekben aktívan részt vettem most szünetelnek. Jelenleg a hozzáállásom tárgyát veszítettem el, szerencsére csak részlegesen. Önmagában a munkához való hozzáállásom nem változott, hiszen, ha lehetne most is csinálnám valószínűleg, ugyanolyan intenzitással. 

Min és hogyan dolgozol a Covid idején?

B.L.: Szerencsém van, mert pont szeptemberben kezdtem el drámaórákat tartani egy általános iskolában. És mivel az alsósok az őszi félévben végig jártak suliba, nekem fixen volt munkám. A Stereo Akt csapatával is folyamatosan próbálunk egy már régebb óta tervezett produkciót. Az, hogy a végeredményt online formában, vagy inkább halasztással osztjuk meg, még függőben van. Valamint a Sín Kulturális Centerrel való közreműködésben egy nemzetközi projekt tervezési fázisában vagyunk. Egyelőre zoomon..

B.D.: Egy befogadó otthonban dolgozom, ami óriási tanulás, öröm és kihívás egyben. A heteim jelentős részét ez teszi ki. Közben mennek a próbák a Soharóza kórussal is, igaz, online térben, de most ennek kell örülni. Másrészt meg nagyon kreatívak és hatékonyak ezek a próbák. Illetve nyár vége, ősz eleje óta négy volt egyetemi (SZFE) osztálytársammal együtt azon dolgozunk, hogy létrehozzuk a saját színházi nevelési csoportunkat. Ez tele van újdonsággal, izgalmas, hogy hogyan lehet létrehozni/felépíteni valami újat. 

Tervezel-e reflektálni a járvány okozta társadalmi jelenségekre?

B.L.: Nem azt csináljuk folyamatosan? Szerintem, ha kicsit is nyitott szemmel járunk, és beszélgetünk egymással, akarva akaratlanul reflektálni fogunk. És ehhez egyáltalán nem fontos, hogy művészettel foglalkozzon az ember. Nagyon sok formája lehet a reflexiónak. Számomra rengeteg értékes beszélgetést és kreatív pillanatot szült az elmúlt időszak. És mindenképp megkérdőjelezi az elmúlt években felállított értékrendemet.

B.D.: 2020 őszén elmaradt az OPEN közösségi és részvételi színházi fesztivál, amit Borsos Lucával szerveztünk. Az itt jelenlévő alkotók, workshop tartók olyan programokkal (is) készültek, melyek reflektálnak a pandémia okozta helyzetre. Bízunk abban, hogy ez idén tavasszal meg tud valósulni, ugyanezzel a programkínálattal. 

Mit gondolsz, hosszú távon változtat-e a Covid a színházba járási szokásokon, és ha igen, hogyan?

B.L.: Engem nagyon nem kapott el a streamelések hulláma. Múlt pénteken volt az első színházi előadás, amit online néztem meg. Nem is élveztem igazán. Próbálom a lehető legkevesebb időt tölteni a képernyő előtt, így nem tudom, hogy mennyire fog ez változni a következő hónapokban. Majd meglátjuk. A rendes színházba járás nagyon hiányzik. De ugyanúgy a kiállítások, koncertek, hangversenyek is. Fogalmam sincs, mi lesz, de amint lehet valamit nézni-hallgatni, én megyek!

B.D.: El tudom képzelni, hogy számítani fog a résztvevőknek, nézőknek, hogy mekkora létszámmal hirdetik meg a programokat, előadásokat. A Covid idején sokan megszerették az élő közvetítéseket, egyre inkább elérhetővé váltak az előadások online, így el tudom képzelni, hogy valakinek ez lesz a biztonságos, a kényelmes, hogy otthon marad és onnan néz előadásokat. Bízom abban, hogy amint kinyithat minden, a színház megtelik emberekkel és lehetőségünk lesz dolgozni. Bízom abban, hogy a közösségi programokon, előadásokon elférhet annyi ember, ahány szék eredetileg is a teremben van. Inkább nem képzelődöm és találgatok, csak bízom. 

Az interjút készítette: Stermeczky Zsolt Gábor / MU Színház