SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 28., szerda

    “Nagyon szeretlek és tisztellek Benneteket!” – Gazsó György levele az SZFEseknek

    2020. október 17., szombat 12:39

    Gazsó György, a Radnóti Színház művésze az alábbi nyílt levelet fogalmazta meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye kapcsán.

    Kedves SZFE-esek,  és e megszólítás alatt értse mindenki érintve magát, akit érint, beleértve azokat is, kiket érint. (Így, felkiáltójel nélkül.)

    Olvasom, nézem a tudósításokat, hogy mi történik veletek, VAS UTCAI FIÚK, (persze lányok is. A szerk.) beleértve az összes Bokát, Ács Ferit, NEMECSEKET, és persze Nyilas Misit is, aki ugye nem szeretett volna diák lenni, ott, ahol a szerző gondolta.

    (Az okokról szólhatna egy “magyaróra” elemzés is, fölvetve olyan, hazánkban elhasznált kifejezéseket is, hogy tisztesség, becsület, morál …, de tévedjünk vissza értekezésünk tárgyához.)

    Na.
    Szóval, nagyon, de nagyon szeretlek és tisztellek Benneteket!
    Nem ám, csak úgy, persze azértis (igen így egybe’), de most megpróbálom megfogalmazni, hogy miért.

    Ez az ország, melyben élünk, olyan, amilyen. Az átlag választópolgárnak fogalma sincs arról, mi történik valójában körülötte. Bedarálta, és bedarálja a fogyasztói-, és politikai propaganda.

    Ti viszont, mint kiderült, most HELYETTÜNK VAGYTOK!
    A pedagógusok helyett, a bedarált MTA kutatói hálózat helyett, az orvosok helyett, a tűzoltók helyett, a rabszolgatörvénybe kényszerített dolgozók helyett, és az összes törvényellenességbe és alkotmányellenességbe kényszerített NÉMA TÖMEGEK HELYETT.

    Aki most nem csatlakozik hozzátok, akik bátran vállaltátok, hogy a jelenlegi demokráciának álcázott diktatúra TÖRVÉNYELLESEN ne tehesse azt VELETEK amit akar, az a továbbiakban – szerintem – nem jogosult tiltakozni a jelen diktatúra ellen.

    Most hozzátok lehet csatlakozni.

    MERT TI MOST HELYETTÜ(N)K IS TILTAKOZTOK.

    És ki-ki döntse el, hogy mit válaszol arra kérdésre, hogy ki szeretne lenni:

    Timóteusz Katatiki vagy Gyugyu.”

    - Színházi pillanatok az Instagramon -