A Soharóza legújabb előadását, a Dalok a Kamrából-t a július eleji bemutatója után augusztus 18-án ismét láthatjuk a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Soharóza két motorjával, az előadás megálmodóival, Halas Dórával és Nagy Fruzsinával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

Csatádi Gábor interjújából:

Milyen számotokra, amikor nincs más dolgotok, csak az, hogy egyetek?

Dóra: Egyszer voltam egy osztrák zenekar kortárs zenei koncertjén a Millenárison, amelyik hét órás koncertet adott vacsorával egybekötve. Minden tétel után kimentünk egy másik terembe elfogyasztani egy fogást és megkóstolni egy bort. A végére már matracokon fetrengve, sötétben, részegen és teli hassal hallgattuk az elszállt kortárs zenét, fantasztikus élmény volt.

Fruzsina: Velem inkább az történik ilyen esetben, hogy elfelejtek enni! A pandémia első hulláma alatt változtak sokat az étkezési szokásaim, mert akkor úgy alakult, hogy épp sok szabadidőm volt. Próbáltam olyan dolgokat főzni, amiket addig még nem, lehetett az akár valami különleges is. A kislányommal paradicsomot ültettünk, néztük, hogyan nő… Rengeteg süteményfélét kipróbáltunk, igyekeztünk minél több játékosságot bele-vinni. Egy egész halom ételfestéket vettünk, igyekeztem azt a kreativitást, amit a ruhákba fektettem volna, most az ételeken megvalósítani.

Dóra: A balkonkertészet nálunk is beindult, és elkezdtem nyugodtabban, békésebben főzni… Addig csak annyi volt a jelszó, hogy délben ebéd, gyerekeket etetni! Most viszont már reggeli után elkezdtem ezzel foglalkozni, bújtam a különleges szakácskönyveinket, bevontam a fiúkat is, így általában valami izgalmas született mindig. Ez korábban nem volt rám jellemző, nálunk a férjem a szakácsmester (hiszen Mautner).©Szokodi Bea

…ha már összerakás: hogyan esett most ennek a Soharózá-s előadásnak, a Dalok a Kamrából-nak a témaválasztása pont a gasztronómiára?

Fruzsina: Kerestünk egy olyan témát, ami könnyedebb, lazább, amihez most mindenki könnyedebben tud kapcsolódni talán. Mert hát  enni mindenki szeret, és hát, ugye, főzni meg „kell”, és ahogy ezzel elkezdtünk komolyabban foglalkozni, valahogy mindig a pandémia, a Covid körül kötöttünk ki… Valahogy nem lehetett nem foglalkozni vele.

A könnyedség miért volt ennyire fontos épp most?

Dóra: Azért is talán, mert a Trafóban van két nagy, egy órás előadásunk, díszlettel, harminc fős kórussal, száz jelmezzel. Sok olyan felkérést kapunk, aminek ez a két előadás a volumene miatt nem felel meg sajnos. Praktikus okokból szerettünk volna egy rövidebb, harminc-negyven perces előadást, ami – ha kell – bármilyen társprogrammal kiegészíthető, jelen esetben egy borkóstolóval. A Dalok a Kamrából egy könnyebben utaztatható, kompaktabb produkció.

…abban a jelenetben, amelyben az „otthoni munkálatok” kaptak helyet – balkonkertészet, kenyérsütés, savanyítás – egy idő múlva kirajzolódott számomra a munka ritmusa mint közös motívum. Ezért itt a zenében nem a dallamon van a hangsúly, hanem a szöveg ritmikáján, illetve a zene lüktetésén. Ahogy a gályaraboknál vagy a favágóknál is egy közös ritmus szabta meg, segítette az összehangolt munkát, úgy ennek a három otthoni tevékenységnek is a ritmusát próbáltuk zeneileg felnagyítani…

Fruzsina: Nagyon sokszor megtörténik, hogy rengeteg időt töltünk mi is, a menedzsmentünk is azzal, hogy sok meghívást kapunk, rengeteg kört futunk az előkészítés során, de a végén mégis azzal kell szembesülnünk, hogy a „méretbeli” okok miatt valamiért mégsem lehetséges. Ezzel az előadással most egy picit szerettünk volna túllépni ezen a gondon. És számunkra is  érdekes kísérlet az, hogy ha most nem komoly témát választunk, mint akár a Tabu, akkor abból mi születhet?

Persze ez a könnyedség  óhatatlanul valami személyesebbet is jelenthet, nem?

Dóra: Így van. Ez az előadás érzésünk szerint intimebb hangulatú lesz, már csak a közönség elrendezése miatt is.

Fruzsina: …bár azért nem tudtunk, akartunk kibújni a bőrünkből: belecsempésztünk egy-két komoly témát is, ám csak érintőlegesen, és igyekszik nem eluralni ez az egy-két téma az egész előadást. Sok minden adta magát: kezdve attól, hogy a házhozszállítás kezdett felvirágozni, az otthoni kenyérsütés szintúgy, az otthon savanyítás is, akár megannyi más praktika  a nagyszüleinktől. Persze történtek kevésbé szerencsés dolgok is: a legtöbb ember, akivel beszéltem, bevallotta, hogy sokkal több alkoholt fogyasztott a pandémia alatt… Ez is egy olyan téma, amit bár épp csak súrolunk, mégis azt gondoltuk, hogy  fontos róla beszélnünk. Ahogy ennél  még  komolyabb az, hogy a családon belüli erőszak milyen mértékben erősödött fel ez időszak alatt – és szerettünk volna erre is reflektálni. Igen, vannak azért benne komolyabb pillanatok, mégis rendkívül szórakoztató volt készíteni, reméljük, majd nézni is hasonlóan az lesz!

A textiles, illetve a zenész szemével hogyan lehetett, hogyan próbáltátok megfogni ezt a témát?

Dóra: Minden jelenet más zeneileg. A fő koncepciót és az altémákat most Mautner Zsófival közösen találtuk ki. Eztán elindult a közös ötletelés a kórustagokkal. Például abban a jelenetben, amelyben az „otthoni munkálatok” kaptak helyet – balkonkertészet, kenyérsütés, savanyítás – egy idő múlva kirajzolódott számomra a munka ritmusa mint közös motívum. Ezért itt a zenében nem a dallamon van a hangsúly, hanem a szöveg ritmikáján, illetve a zene lüktetésén. Ahogy a gályaraboknál vagy a favágóknál is egy közös ritmus szabta meg, segítette az összehangolt munkát, úgy ennek a három otthoni tevékenységnek is a ritmusát próbáltuk zeneileg felnagyítani egyik kórustagommal, Bogdán Tamással együtt, aki a szövegét írta ennek a tételnek. A közönség ezt ennyire egzaktan talán nem fogja érzékelni, mert ez a gondolat csak a mi inspirációforrásunk volt, de ez nem is baj.

Fruzsina: …ehhez csatlakozik a koreográfia, amelyik ezt az ismétlődő, repetatív mintázatot próbálja színre vinni. A jelmezekben is ott a rengeteg ismétlődő motívum, technika, ami a folytonosságot erősíti. Számomra ilyen folytonosság a kötés például: aki egy vastag fonálból köt valamit, annál is ugyanaz a mozdulat ismétlődik, ugyanúgy, ahogy Dórinál a zenében a ritmus. Ilyenkor az, hogy egymáshoz, egymásra kapcsolódjunk, az nem is kerülhető meg. Fontosnak éreztem, hogy a vizualitás felől ránagyítsak. Nagyon hálás feladat az, amikor egy magyaros, kockás terítős éttermet meg kell jelenítened jelmezekben, ahogy akár egy Facebookra kiposztolt, zoom keretes süteményt. Nagyon szeretünk Dórival etűdökben gondolkodni: a mi előadásaink nem egyetlen nagy ívű produktumok, hanem egy dal, egy etűd, és egy etűd nagyon sarkosan egy kollekció. Természetesen egy-egy kollekciónak is megvan a maga ritmusa, ezen belül pedig mindig az adott dal, dalok inspirálnak szabadon a kollekciókban.

Folytatást ITT olvashat.