Ha egy szóval kéne jellemezni Mészáros Piroska színésznőt -utazó, kommunikátor, újságíró kitérőkkel- a lehengerlő illik rá a legjobban. Beszédben, lelkesedésben, humorban, öniróniában bővelkedik. A Call Girl című színpadi „road movie-ja” is erről tanúskodik, amit a multik világában szerzett tapasztalatairól készített. Másfél éve szellemi vállalkozó korszakát éli, a Gerlits Rékával közösen indított Bátorságok Könyve online magazin egyik alapítójaként. Mindennapi bátorságunk címmel kettejük barátság- történetéből élvezetes színpadi show-t mutattak be nemrég a 6Színben.   Emellett Piroska további jó szerepekre, izgalmas megmérettetésekre vágyik. Utoljára a Centrál Színház Mary Page Marlowe előadásában és az Gózon Gyula Színházban, az Udvaros Dorottya rendezte Függöny fel! című vígjátékban játszott.

A Bátorságok Könyve úgy indult, hogy Rékának ajándékoztál egy könyvet. Hogyan lett ebből közös brand, online magazin, színházi előadás?

Rékával nagyon régóta barátok vagyunk, amióta 2009-ben a Nemzetibe kerültünk. A könyvet bő tíz évvel később ajándékoztam neki. Ennyi idő alatt rengeteg minden történik, megismered a másikat. Valahová utaztunk éppen autóval, amikor Réka mesélte, hogy van egy dolog az életében, amiben tanácstalan, nem tudja hogyan lépje meg, hogyan gyűjtsön hozzá bátorságot. Akkor elraktároztam ezt az információt. Valamivel később karácsonyi bulit tartott Réka, amihez sokáig keresgéltem a megfelelő ajándékot. Nem akartam szokványos ajándékot venni, végül az egyik boltban találtam egy nagy fekete vázlatkönyvet, amibe egyaránt lehet rajzolni, írni. Vettem hozzá egy ezüst színű tollat, és ráírtam a borítójára, hogy Bátorságok Könyve, és egy idézetet Assisi Szent Ferenc imádságából: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” Réka hónapokkal később felhívott,  hogy elkezdene arról írni, milyen dolog a Covid kellős közepén társulatot vezetni. Terminal Workhouse néven ugyanis egy színházi csoportosulást indított. A segítségemet kérte az írásban, hiszen akkor már túl voltam a Call Girl írásán. Felvetettem Rékának, hogy én is nagyon szívesen írnék a könyvbe arról, hogy nekem mit jelent a bátorság, mit volt nehéz meglépnem. És ahogy így beszélgettünk, arra jutottunk, hogy ne csak mi meséljünk magunkról, hanem vegyük bele mások történeteit is. Ismert emberekét és hétköznapi hősökét egyaránt. A szakmánknál fogva elég sok ismert emberrel részben közeli baráti viszonyban állunk, részben simán kollegiális velük a kapcsolatunk.

Amikor kimentetek az online térbe, belőttétek rögtön, hogy milyen célközönségnek szánjátok  a bátorság-sztorikat?

Alapvetően a nők fogyasztják többségben a magazinokat, a mélyre menő témák is a nőket érdeklik jobban, ettől függetlenül nem akartunk „elnőiesedni”. Nagyjából 25 és 50 közé lőttük be az olvasói korcsoportot. Mindketten pestiek vagyunk, nyilván az itteni közeget ismerjük, de tervben van, ha lesz hozzá anyagi erőforrásunk, hogy terjeszkedjünk. Vidékre orientált interjúkat is szeretnénk készíteni személyesen, de  idő és pénzigényes megtalálni a megfelelő alanyokat.

Gondolom, inkább pályakiegészítésnek szántad a magazint, mintsem pályamódosításnak.

Nem kérdés, hogy színész vagyok. 2020 júniusában kezdtük el tervezni a Bátorságok Könyvét, ehhez képest a rá következő év márciusában indult el az oldal. A köztes időt építkezéssel, tájékozódással töltöttük a social media menedzsment területén, és rengeteg anyagot felvettünk. Szeretnénk majd elmenni céges vonalra, a céges együttműködések irányába az előadásunkkal is. Azt is tervezzük, hogy céges storytelling workshopokat tartanánk a bátorság, a bátorítás formájában, rövid történekkel. Jelenleg leginkább pályázati pénzekből működünk, ami kiszámíthatatlan és nem elegendő forrás. 

Mi volt a legmeglepőbb definíció a bátorságra, amivel az interjúk során civilekkel és művészekkel találkoztál?

Számos eszmefuttatást végighallgattunk arról, hogy kinek mit jelent a bátorság, mindenki máshogy viszonyul hozzá. A legdurvább az volt, amikor valaki a beszélgetés egy pontján behozta az energiavámpír kifejezést a bátorsághoz társítva. Szabó Győző nagyon jól megfogalmazott gondolata szerint a bátorság mindig az első lépés megtétele,  és ez bármire vonatkozhat.

Sokan az önmaguk szerepjátékok nélküli felvállalását tartják a legnagyobb bátorságnak. Életed mostani szakaszában neked mihez kell a legnagyobb bátorság?

Az őszinteséggel, a magam felvállalásával eddig se volt gondom a természetemből fakadóan. Nekem a kötődéshez kell bátorság, leginkább a férfi-nő kapcsolatban. Sokat dolgozom rajta. Szerintem ahhoz, hogy rájöjj, hogy mi a te bátortalanságodnak az oka, meg kell ismerned, honnan jössz. Amennyire lehet, objektívan kell ránézni a saját életedre, hogy milyen tapasztalatok miatt nem megy könnyen mondjuk a kötődés. És ha meglátod, akkor tudatában vagy annak, hogy oké, ezeket átéltem, de a továbbiakban csinálhatom másként. Bízva abban, hogy sikerülni fog. Nagyon sokszor merülnek fel régi történetek az interjúk kapcsán. És szinte mindig a mókuskerékből való kilépésről van szó, mint bátorság, amikor valaki hoz egy olyan döntést, hogy ellene megy az előtte lévő mintáknak. Egyébként szembenézni a múltaddal, távolabbról ránézni saját magadra, iszonyú nagy bátorságot igényel szerintem. Hozzád nagyon közel álló emberek, szülők, barátok, szerelmek, egykori társak hibáit látod meg közelről. Nagyon fájdalmas, amikor újraéled, mit hibáztál, mások mit hibáztak melletted, ami hatással volt az életedre.

Színházi, szakmai vonalon is nehéz számodra a kötődés?

Nem.Tizennégy éve végeztem a Színművészetin. Azóta sokszor felülbíráltam magam, hogyan kell könnyedebbnek lenni a szakmai kötődésnek, hogy kell minél jobban együttműködni. Szeretem a színházban a csapatjátékot, az együttlétet, a közös munkát kollégákkal. A Call Girlnél az a fájdalmas, hogy az előadás után egyedül maradsz, nincs meg az utórezgés a kollégákkal, hogy arról beszéljetek, mi volt jó, mi alakult gázosan vagy hogy megigyatok valamit.

A Mindennapi bátorságunk Gerlits Rékával közös női „ stand up”. Beavatjátok a közönséget a Caminón megélt kalandjaitokba, rengeteg humorral, öniróniával. Aztán hirtelen váltásként behoztok egy vendéget, akit a bátorságról kérdeztek. Formálódik még az előadás műfaja, végső változata?

A vendéggel folytatott beszélgetés improvizáció, de a bemutatón, ahol Csonka András volt a meghívottunk, kiderült, hogy más kereteket kell adni, mint az általános interjúknak. Mini- show jellegre törekszünk sztorizással, némi interaktív játékkal, közönségszavazással. A Bátorságok Könyvéről azt gondoljuk, hogy egy önfejlesztő eszköz, technika. Ha elolvasod a történeteket, megismered rajtuk keresztül saját magadat. Ha az előadást megnézed, szerencsés esetben a tíz történetből, amit elmesélünk Rékával, találsz egyet vagy kettőt, amivel azonosulni tudsz. Az a cél, hogy az előadás végére megismerd három különböző ember bátorság szemszögét, mert akkor könnyebben tudod kialakítani a sajátod. 

Sokáig azt mondtad magadról, újságíró szeretnél lenni. Mostanra ért utol a családi örökség? Nagymamád, Szemes Piroska, a Nők Lapja újságírója volt, édesapád Mészáros Sándor, szintén ezt a pályát választotta.

A nagymamámat, akiről a nevemet kaptam, sajnos nem ismertem. Tudtam róla, hogy híres újságíró volt a maga korában. Ha én is erre a pályára lépek, akkor én lettem volna a kislány, aki követi az apját a pályáján. Szerintem így elég nehéz rátalálni a saját hangodra bármilyen szakmán belül. A színészetet én találtam meg magamnak, a szüleim mindig támogattak benne. Vélhetően a családi újságíró dinasztia miatt tulajdonképpen akkor kezdtem el írni, amikor már volt mögöttem valami, a színészet, amire önerőből büszkének érezhettem magam. 

Valósággal lubickolsz a Call Girlben, mintha az egyszemélyes közlés, a személyes sztorizás közelebb állna hozzád, mint a „hagyományos” színészi létezés, a betagozódás…

Pedig nagyon vágyom rá, hogy csapatban legyek! A Call Girlnél nagy élmény volt színészként vállalkozni arra, hogy a saját életedből, a lejtmenetedből valami nagyon értékes dolgot hozzál ki. Színészileg, emberileg is óriási tapasztalás. De most például, hogy másfél éve folyamatosan a Bátorságok Könyvével foglalkozunk, visszavágyom a színészetnek ahhoz a könnyebbségéhez, hogy elhívnak egy szerepre. Nem neked kell kitalálnod, ki jöjjön el, ki nézze meg, milyen reklámokat csináljunk hozzá, hogy nézzen ki a plakát. Csupán annyi a dolgod, hogy megtanuld a szöveged és igyekezz minél jobb lenni.

Alapvetően két színésztípus van, az egyik kitalál magának valamit, ha éppen nincs foglalkoztatva, a másik elképzelhetetlennek tartja, hogy aktivizálja magát. Te kétségkívül a kezdeményező típusba tartozol. Azok után, hogy eljöttél a Nemzetiből, mindenféle munkába belekóstoltál, kocsmatúrákat vezettél, idegenvezető, call centeres voltál. 

A Call Girlben hangzik el, hogy „Magyarországon még nem elfogadott, hogy te színész vagy, aki call centerben is dolgozik.” A Coviddal teljesen megváltozott ennek a jelentéstartalma, bár még nem annyira menő, ha valaki több mindennel foglalkozik. Talán az én korosztályom az első, akik megtapasztalták, nem biztos, hogy lesz kőszínházi helyük. A felettünk lévő osztály a Színművészetin volt az első, ahol nem mindenki kapott színházi szerződést.

Ha kapnál felkérést, leszerződnél egy társulathoz?

Persze. Nagyon hiányzik például, hogy klasszikusokat játsszak. Mindig csodálattal töltött el a klasszikus anyagoknál, hogy azt a szöveget mondod el, amit száz, kétszáz, ötszáz éve írtak. Csehov szövege kész műalkotás, és ugyanúgy használható klasszikusként, mondjuk a Nemzetiben, a Serban rendezte Három nővérben, mint mondjuk a Dollárpapa és gyermekeinél. Szerencsém volt ebben a két teljesen különböző, mégis részben ugyanarra a szövegre épülő előadásban játszani, és szeretettel emlékszem vissza mind a két munkára.

A Drága örökösök sorozat Olgájaként nagy népszerűségre tettél szert. Annak a munkának nem lett akár színházi hozama?

Én hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg, de a színházi munka szabadúszó színészként mindig lutri, ráadásul a Covid sok minden felülírt. Szerintem most inkább az átgondoltság és az óvatosság jellemzi a társulatokat, mert csomó kiszámíthatatlan tényező van: az infláció, a háború elhúzódása. Mindannyian várjuk a szeptembert, hogy lássuk, hogy ezek a körülmények milyen hatással lesznek a színházra.

Szerző: Szentgyörgyi Rita

Színház Online

Call Girl fotó: Kállai-Tóth Anett

Mindennapi bátorságunk fotó: Mátyás Attila