Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Nagyváradon a Hamlet Telihay Péter rendezésében

    2020. augusztus 25., kedd 07:04

    Augusztus 29-én, a Gyulai Várszínházban mutatja be a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata William Shakespeare Hamlet című drámáját. Az előadás a premier házigazdájával koprodukcióban valósul meg, Telihay Péter rendezésében. 

    „Ahogy jobban elmélyültem a Hamletben, rájöttem, hogy ez egy rendkívül komplex történet. Kilóg az életműből, szerkezetileg is, de az alkalmazott technikák felől nézve is.  Azt hiszem, hogy A vihart leszámítva, ez az egyetlen darabja Shakespeare-nek, ahol sikerült nagyon messzire mennie az aktuális Angliától. Olyan mélyre ásott, és olyan szintekre hatott le, ahol már elengedte a hétköznapi valóság bizonyos elemeit, és a tudatalattinak olyan birodalmába tért, ahová nagyon nehéz követni.” – mondta el a színháznak adott interjújában a rendező.

    Majd hozzátette: „A Hamlet ledob magáról minden aktualizálási ambíciót. Sok előadást láttam, sokról tudok, de mindegyik, amelyik egyetlen elemnek rendelte alá a rendezői koncepciót, leszűkített számtalan értelmezési tartományt. Azt remélem, hogy a mi előadásunk ezt a sokféleséget, ezt a többszörösen csiszolt prizmát, amiben nem tudom hányféleképpen törik meg a fény, sikerül megmutatni.”

    Telihay Péter, az előadás rendezője első ízben dolgozik a nagyváradi társulattal. Telihay 1988-ban végzett az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán, később, 1995-ben rendező szakon is diplomázott. Alapító tagja a Független Színpadnak, hosszabb-rövidebb ideig a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Radnóti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. Munkáit több ízben is díjazták, Karenina, Anna című, egyik legutóbbi rendezése pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is meghívást kapott. 

    Az előadás címszerepét Sebestyén Hunor játssza, akinek rátermettségét és tehetségét Nívódíjjal, Földes Kati-díjjal, valamint a kisvárdai színházi fesztivál legígéretesebb pályakezdőjének szóló díjával jutalmazták korábban.

    További szerepekben Dimény Levente, Tóth Tünde, Trabalka Cecília, Kardos M. Róbert (Jászai-díjas), Szabó Eduárd, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Szotyori József, Gajai Ágnes, Tóth Zsófia, Tőtős Ádám és Dombi Dávid láthatók. Az előadás koreográfusa Lőrinc Katalin, díszlettervezője Horváth Jenny, a jelmezeket Florina Bellinda Vasilatos jegyzi. 

    A premierre jegyek a Gyulai Várszínház jegypénztárában, valamint online, a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon vásárolhatók. 

    A Hamlet gyulai bemutatóját követően, az előadást, amennyiben a járványügyi korlátozások ezt megengedik, október 16-án mutatják be, a Szigligeti Színház alapításának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram