Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem működtetésére létrejövő alapítvány kuratóriumának elnöke. Az egyetemet vezető rektor személyéről is a kuratórium dönt, akit pályáztatás nélkül, akár határozatlan időre is kinevezhetnek. Mihez kezdenek most az érintettek? Erre keresett választ Czenkli Dorka.

A Magyar Narancs kérdésére az alapítvány fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium annyit közölt, hogy „a kormány célja, hogy a magyar fiatalok korszerű képzésben nemzetközi mércével mérve is magas szintű tudásra tegyenek szert a hazai felsőoktatásban. A hét modellváltó egyetem versenyképessége, hazai és külföldi elismertsége növekszik a kevesebb kötöttséggel járó és kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával.”  A siker érdekében elengedhetetlennek tartják a nyitottságot az érdemi párbeszédre az alapítványi kuratóriumok képviselői és az intézmények szakmai vezetői, oktatói és hallgatói között.

Az egyetem oktatója, Janisch Attila filmrendező szerint „az osztályvezető és szakvezető oktatók többsége, akiknek éppen futó osztályaik vannak a különböző színházi és filmes szakokon, vélhetően a kényszerű maradást fogják választani, hiszen dönteniük kell a látványos, Zsámbéki Gáboréval azonos gesztus megtétele és a hallgatóik iránti morális felelősség között”. 

„Nincsenek illúzióink, az eddigi kommunikáció hiányából, a modellváltás sürgetéséből, javaslataink és kéréseink figyelmen kívül hagyásából arra következtetünk, hogy drasztikus változások vannak készülőben – erre Vidnyánszky Attila a közelmúltban tett, egyetemünket becsmérlő nyilatkozatai is ráerősítenek” – mondja Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. 

„Magam tűkön ülök, szeptemberben kezdi az osztályom a harmadévet. Csak emiatt a 15 ember miatt maradok, nem akarom cserbenhagyni őket” – mondja Fullajtár Andrea színész, az SZFE osztályvezető tanára.

Zsámbéki Gábor egykori tanítványaként különösen jelentőségteljesnek tartja, hogy a rendező felhagy az oktatással: „Zsámbéki a mesterem, igazgatóm volt, de együtt vittünk két osztályt is. Személy szerint is borzasztó nagy szívfájdalmat érzek, de az, hogy ő felállt, szakmailag hosszútávon tud csak igazán mérgező lenni. (…)” 

Fullajtár szerint „a modellváltás szót is csak azért találták ki, mert jól hangzik, de mögötte csak einstand van, semmi más”.

„Egyszerűen csak akarták ezt az intézményt. Mi mást sem kértünk, csak legyen világos, transzparens párbeszéd arról, hogy mit takar az a bizonyos modellváltás, de nem tárgyaltak velünk. Világos, hogy ily módon törvényes eszközeink nem nagyon maradtak. Ami maradt, az mind már eggyel radikálisabb ennél. Minden tanárnak más a vérmérséklete, de most már nagyon puskaporos a hangulat. Hülyének néznek bennünket, gyerekeknek, akikkel nem kell kommunikálni. A magyar színházi világból az európai vitakultúra teljesen kikopott, a balkáni tempó uralkodik: kinek van nagyobb buldózere. Ez hosszú-hosszú évekre fogja megmérgezni azt, hogy hogyan, milyen érvek és szempontrendszerek szerint tudunk együtt dolgozni, milyen lesz a képzés” – mondja a színművész.

Hegedűs D. Géza színész, az egyetem osztályvezető tanára hangsúlyozta, az egyetem 155 éves történetében mindig a legjelentősebb, legnagyobb hatású színház- és filmszínészek, rendezők, operatőrök, hangmesterek, elméleti szakemberek oktattak, akik benne éltek a saját korukban, kritikusan viszonyultak hozzá, megpróbáltak a kérdéseikkel és munkájukkal tükröt is tartani a világ elé.

„Ezek a mesterek nem tartoztak semmiféle politikai alakulathoz, önállóan, szabadon gondolkodtak, a tapasztalataiknak és a szellemi kíváncsiságuknak megfelelően volt/van filozófiájuk, világnézetük, esztétikai elképzelésük a színházról, a filmművészetről, képviselve a sokszínűséget. Mindig létezett egy ezzel szemben opponáló esztétikai, filozófiai, világnézeti szemlélet, de valahogy ilyen végletesen, mint most, ez sosem artikulálódott. Egy évtizede egy monokróm, beszűkült valamibe ágyazódnak bele esztétikai és művészeti folyamatok. Ez egy egyirányú utca, aki szembejön, elütik, elsodorják, megsemmisítik. Erőből megtörténhet sok minden, be lehet terelni az intézményeket egy egyirányú, keskeny utcába, de magukat az alkotókat, a világra nyitott, kritikus művészeket nem” – nyilatkozta Hegedűs D. Géza.

Hegedűs D. nehezményezi a módot is, ahogy Vidnyánszky Attila „közöl”. „Mi nem így kommunikálunk. A másik tiszteletén alapuló transzparens kommunikáció hívei vagyunk. Méltatlannak és elfogadhatatlannak tartom, hogy pályatársaink másokat megvetve, mindenkit lenézve, megfellebbezhetetlenül, gőgösen, erőből csak a saját akaratuk, véleményük és szándékuk megvalósításán tevékenykednek. Ez megalázó mindannyiunkra nézve.”

A teljes beszámoló a Magyar Narancsban olvasható.