„Ne csináljunk úgy, mintha lehetne kultúra nélkül élni!” – Interjú Khaled-Abdo Szaidával
2021. január 28., csütörtök 06:00
Az Ormánság az Európai Unió egyik legszegényebb térsége, tele természeti és történelmi kincsekkel. Ezeket az értékeket ragadja meg és gyarapítja egy kis pécsi közösség, színházzal, játékkal, szociális munkával és mindenekelőtt hatalmas odaadással. Khaled-Abdo Szaidával, az Ormánsági Kultúrmisszió Egyesület alapítójával és elnökével beszélgetett Koszorús Gábor.
Az interjú elsőként az EHÖK 1367 Magazinnál jelent meg! Köszönet a szerkesztőknek!
Mivel foglalkozol mostanában?
Sok, szerteágazó munkában veszek részt. Nagyon feltölt, hogy ennyi mindennel foglalkozhatok, az egyik program inspirálja a másikat. Ugyanakkor fárasztó is, hogy naponta többször át kell állítanom az agyam.
Egyszerre vagyok színházi dramaturg, rendező, író, a Keret Alkotó Csoport színházi nevelési társulat tagja, valamint az Ormánsági Kultúrmisszió projektjeit is szervezem.
Mindennek a tetejébe van egy három- és egy ötéves pici gyerekem, és nyakig vagyunk egy építkezésben. Szóval nem egyszerű, de igyekszem mindenre időt teremteni, ami fontos.
Mi ösztönöz abban, hogy a saját családod, munkáid mellett másokon segíts?
Nagycsaládban nőttem fel, hat testvérrel. Nagyon szerény körülmények között éltünk, de rengeteg támogatást kaptunk. Anyukám mindig azt mondta, hogy a segítséget nem azoknak kell visszaadnunk, akiktől kaptuk, hanem akiknek mi tudunk segíteni.
Máig sokat jelent, hogy volt körülöttem egy megtartó közösség, hogy részt vehettem olyan kulturális eseményeken, amikből épülhettem.
Sokszor azt gondoljuk, hogy a kultúra valami huszadlagos dolog, és elfelejtjük, hogy a lélek fejlesztése van olyan fontos, mint hogy legyen téli cipő és meleg étel az asztalon.
Színházi emberként hogy érintenek téged a magyar színházi élet körül kialakult konfliktusok?
Akkoriban indult a vidéki színházigazgatók leváltása, amikor én végeztem az SZFE-n.
A jó színház gondolkodtat, párbeszédet folytat, nem szórakoztatóipar.
Kell, hogy legyen mögötte társadalmi felelősségvállalás – ettől még lehet humoros. Ez nem politika, ha művész vagy, akkor ez a munkád, dolgozz, gondolkodj, tedd oda magad! Szerencsére szabadúszóként megtehetem, hogy intézményi kereteken kívül alkossak, így olyan témákkal foglalkozhatok, amelyek számomra tényleg fontosak. Ezért szeretek a Keret Alkotó Csoporttal dolgozni. A munkánk során valóban súlyos kérdéseket feszegetünk, de van lehetőségünk elmélyülni bennük, mert nincs kényszer, hogy produkálni kell a bérletszámot. Ebből adódik egyfajta művészi igényesség.
Mesélnél valamelyik előadásról?
A Minden rendben lesz! című előadásunk egy vitaszínházi darab. Ez azt jelenti, hogy a jeleneteket egy-egy ponton megszakítjuk, és a nézők számára eldöntendő kérdéseket teszünk fel, melyeket közösen megvitatunk.
Már az előkészítés során olyan témát akartunk választani, ami ugyanúgy érinthet egy középosztálybeli, városi embert, mint egy hátrányos helyzetű, kis faluból származó fiatalt.
A korai anyaság dilemmáját dolgoztuk fel a színészek improvizációi alapján. Minden alkalommal egyre érdekesebb megfigyelni, milyen változatosan alakulnak a beszélgetések. Ezt és a Kali Trash című, roma holokausztról szóló előadásunkat végül az Ormánságba is eljuttattuk.
Milyen volt ott a fogadtatás?
Vajszlóban hatalmas lelkesedéssel vettek részt a vitákban, örültek, hogy bevonjuk őket. Mikor Gilvánfára vittük a darabot, azt tapasztaltuk, hogy nagyon zárkózottak, nem nyílnak meg egymás előtt.
Ott nehezebb dolgunk volt, de utána ott maradt három asszony, akikkel egy órán át beszélgettünk a felvetett kérdésekről.
Az Ormánsági Kultúrmisszió fél éve működik egyesületként, de már négy éve tevékenykedtek. Hogy jutottatok idáig?
A nagycsányi református templomban tartottuk a kisfiunk keresztelőjét. A férjem ötlete volt, aki egy templommentő projekt kapcsán ismerte meg az épületet. A szertartás után anyukám unszolására gondolkodni kezdtünk, hogyan tölthetnénk meg élettel a helyet. Összehívtuk néhány barátunkat, zenészeket, színészeket, és csináltunk egy adventi előadóestet. Az egyesületté formálódásig random akciókkal, naiv lelkesedéssel működtünk. Nem volt mögötte koncepció, de egyre több kapcsolatunk lett az Ormánságban, az egyik ötlet hozta a másikat. Négy év után úgy éreztük, jó lenne szervezeti szinten munkálkodni, így tavasszal létrejött az Ormánsági Kultúmisszió Egyesület.
Hogy viszonyulnak a helyiek a munkátokhoz?
Sokféle élményünk van ezzel kapcsolatban. Az első akciónk során igazi közösségteremtő erőt vittünk Nagycsányba. A helyiek feldíszítették a templomot, a faluházban vendégséget szerveztek, egy valódi, élő ráhangolódás volt ez az ünnepekre. Ez a kapcsolat sajnos végül megszűnt. A lelkész valamiért rossz szemmel nézte a működésünket. Talán egy elhibázott kommunikációs lépés lehetett az oka, mindenesetre a programot át kellett szerveznünk a vajszlói templomba. Az ottani közösséggel azóta is jó viszonyt ápolunk.
A gilvánfai Csupaszív Óvodában egy éve szervezünk közösségfejlesztő programokat. Játszunk a gyerekekkel, együtt szépítgetjük az épületet és az udvart.
Egyre több embert vonunk be a munkába, eleinte többnyire szülőket, de mostanra több közmunkás, valamint a falu vezetése is csatlakozott. Ott vagyunk a legjobban beágyazódva, a helyi szociális munkásokkal együtt osztottunk élelmiszercsomagot a karanténidőszakban, elsősorban ide közvetítjük a tárgyi adományokat is.
Nyaranta a Szaporcai Cifraházban szervezünk programokat a Vidéken Jó! Alapítvánnyal. Azt tapasztaltuk, hogy ha előadás előtt körbejárunk a faluban, és személyesen meghívunk mindenkit, örömmel eljönnek és jól érzik magukat.
Szerinted melyik a legjobban sikerült projektetek?
A személyes kedvencem a Mikulás-busz. A Mikulás szobája kezdeményezés már több város bábszínházában megszületett. A koncepció, hogy amíg nincs otthon a Mikulás, a gyerekek megnézhetik a szállását és a személyes holmijait. Már önmagában is szívmelengető gondolat, hatalmas öröm volt számomra ezen dolgozni. Pécsett eddig a Márkus Színház szervezett ilyen kiállításokat, náluk voltunk szaktanácsadáson. Mi a Csorba Győző Megyei Könyvtár könyvtárbuszában rendeztük be a szobát, ami a baranyai aprófalvakat látja el olvasnivalóval. Csobán Laci, a könyvtáros szuper partner volt, kreatívan, nagy szeretettel csinálta a tárlatvezetést.
Ehhez kapcsolódva a Márkus Színház szervezett egy pécsi adománygyűjtést, ahova kisgyermekes családok hoztak jó állapotban lévő játékokat. Ezekből ajándékcsomagokat állítottunk össze ormánsági óvodák részére.
A harmadik program a Szabadkikötőben volt. Grász-Szily Boglárka ringatója után mézeskalácsot készítettünk a résztvevőkkel, amivel aztán a busz látogatóit kínáltuk meg. Szóval ez egy nagyon komplex, kedves projekt volt.
Milyen programok vannak most tervben? Mit vársz a legjobban?
Most vagyunk túl egy nagykövetes kampányidőszakon, amiben egy papírszínházas, drámajátékos foglalkozás megvalósítására gyűjtöttünk. Ez nekem azért szívügyem, mert így egyszerre késztetjük a gyerekeket gondolkodásra, adunk át értékeket, beszélgetünk, és mindezt a művészeten keresztül tesszük. Már kísérleteztünk ezzel a műfajjal, egy március 15-i projekt keretein belül.
Tíz képzőművész ajánlott fel hozzá képeket, én írtam szöveget, és önkéntes színészek játszottak a könyvtárbuszban.
Akkor nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, ezért szeretnénk továbbfejleszteni ezt a formulát. Kiemelhető figurákat fogunk használni, felkértünk egy tervezőt, aki a látványért felel majd, zeneszerzőt is keresünk, egyszóval egy művészileg összetettebb előadást hozunk létre.
Milyen távlati, esetleg nagyratörő céljaid vannak az egyesülettel?
A jövőben szeretnék összehívni egy konferenciát az Ormánság témájában. Helyi szervezetek, mélyszegénységgel, cigánysággal foglalkozó kutatók, szociológusok, építészek adhatnának elő.
Ezenkívül jó lenne egy bázis, ahol a nyári táborainkat tarthatnánk. Mindig vannak új álmaim, születnek új ötletek, és szerencsére ezek többnyire meg is valósulnak. Ez nagyrészt az egyesület mögött álló közösségnek köszönhető. Rengeteg segítséget kapunk más szervezetektől, művészektől és magánemberektől is.
Hogyan tudjuk segíteni a munkátokat?
Önkéntes munkával, tárgyi és pénzadománnyal, jó ötletekkel. A Facebook-oldalunkon és a honlapunkon is erősen kommunikáljuk ezt. Nyitott közösség vagyunk, nagy szeretettel várunk mindenféle felajánlást és részvételi szándékot. Aki szeretne segíteni és jobban megismerni az Ormánságot, az ott élő embereket, keressen meg minket.
Össze tudnád foglalni, hogy szerinted mit képvisel az egyesület?
Azt, hogy a kultúrához való jog egy alapvető emberi jog, és ezt nem szabad elfelejteni.
Ne csináljunk úgy, mintha lehetne kultúra nélkül élni!
Az interjú elsőként az EHÖK 1367 Magazinnál jelent meg! Köszönet a szerkesztőknek!
Írta: Koszorús Gábor
Fotó: Matos Sára Anna