SZFETörőcsik MariSzervét TiborMolnár FerencDuda Éva Társulat
  • facebook
  • instagram
  • 2020. november 30., hétfő

    “Ne féljetek szeretni!” – Kulka Jánost köszöntjük

    2020. november 11., szerda 14:40

    November 11-én ünnepli születésnapját Kulka János, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészünk. Ez alkalomból múltidéző összeállításunkkal köszöntjük.

    John Malkovich és Kulka János a CAFE Budapest Tavaszi Fesztiválon

    Kulka János pályájáról:

    Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Budapesten született 1958-ban. Gyerekkorát Szegeden töltötte. 1981-ben végezte el a Színház – és Filmművészeti Főiskolát, Kazimir Károly osztályában. Először a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd 1985-től, a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol nyolc évet töltött el. 1993-ban tért vissza Budapestre, a Radnóti Színház színészeként, majd 2003 és 2013 nyara között a Nemzeti Színházban játszott., 2013 augusztusától a Katona József Színház társulatának tagja volt egészen 2016-ig.

    2016 tavaszán stroke-ot kapott, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Az ezt követő súlyos afáziából (beszédzavaros állapot) hosszú rehabilitációval épült fel. 2018-ban már – néma – szerepet vállalt az X – a rendszerből törölve című filmben, majd az Trojka Színházi Társulás előadásaiban állt újra színpadra.

    1989-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1996-ban érdemes művész, 2003-ban kiváló művész lett, többször kapta a színházi kritikusoktól a legjobb férfialakítás díját, a Halhatatlanok Társulatának 2005 óta tagja. A Kossuth-díjat 2006-ban vehette át „sokoldalú, minden helyzetben hiteles, a humanista értékrendet közvetítő művészetéért, méltán népszerű szerepformálásaiért”. 2007-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2009-ben Páger Antal-díjat vehetett át, 2015-ben a Katona József Színházban a Vastaps Alapítvány díját vehette át a legjobb férfi főszereplőként a Faust I-II-ben nyújtott alakításáért. 2019-ben Hazám-díjjal ismerték el.

    Kulka János a Félvilág forgatásán

    Kulka Jánosról saját szavaival:

    Hit: Mélyen és rendíthetetlenül hiszek a színészetben.

    Érzékeny: Az igazán jó színházat mindig érzékeny emberek csinálják. Soha nem foglalkoztam lobbikkal; rengeteget dolgoztam világ életemben, és az kötött le. Elfogadtam, hogy az egyik színházcsináló ilyen, a másik meg olyan.

    Legenda: Magamról gyártott legenda, hogy nem akartam színész lenni, de már ötéves koromban meséket olvastam fel az óvodástársaimnak, és gyerekszínész voltam a szegedi színházban; szóval egyenes volt a pálya, mégis legbelül sokáig azt gondoltam, hogy ez nem nekem való.

    Misztikus: Ennek a hivatásnak is van szakmai része, estéről estére ezt gyakorlod. A szerep és az én kérdése más dolog, az nekem is misztikus. Olyan, mintha az örök gyerekkort kaptam volna ajándékba azzal a pluszlehetőséggel, hogy rosszalkodhatok. Néha egészen elementáris, fizikailag is jóleső élmény ordítozni a színpadon. A hétköznapi életben az ember kénytelen viselkedni, nagy ajándék, ha legalább egy szerepben kitombolhatod magad.

    Híres mondás: Ez része a színészetnek: minden egyes új szerepnél szembesülnöd kell azzal, hogy alkalmas vagy-e rá, meg tudod-e csinálni, ami hajtóerő is persze, de alapvetően nagyon fájdalmas. Ráadásul az idő múlásával egyre rosszabb. Egyrészt sok mindent eljátszottál már, és kaptál néhány díjat, ezért úgy érzed, hogy egyre többet várnak el tőled – tudod, hogy hülyeség, de ettől még nyomaszt. Másrészt az öregedéssel egy csomó esendőség jár. Híres mondás, hogy mire egy színész összeiszik magának egy arcot, addigra nem tudja megtanulni a szöveget – ez nem szó szerint értendő persze, de pontosan írja le a dolgot: mire az elég, hogy bejössz a színpadra, vagy odaállsz a kamera elé, mert minden ott van az arcodon, addigra elhagynak a fizikai vagy mentális képességeid.

    Máté Gábor és Kulka János / Faust / Katona József Színház / Fotó: Hoppá Színház

    Ösztönösen: Ösztönösen vigyáz az ember arra, hogy egészen jól ne legyen. Nem kapkod be nyugtatót, mert milyen jól jön majd az a kis feszültség a próbán… Vagy a minap, amikor holtfáradtan bevonszoltam magam a próbára délelőtt, és Serban egyszer csak azt mondta, hogy “most gyere ide előre, mondd a szöveget, és sírj”. Hát zokogtam, mint az állat, és olyan könnyen jött, hogy csak na. És akkor belül az ember elismerően csettint magában.

    Kis tüzek: Minden szerepemet igyekszem a legszemélyesebbé tenni. Ezen már nem lehet változtatni, ilyen színésztípus vagyok. Gyógyíthatatlanul és naivan törekszem azt hinni, hogy az a szerep, az én vagyok. Úgy van ez a színészekkel, mint a többi emberrel, hogy minden tulajdonság megvan bennünk, csak egy része éppen alszik vagy pihen. Nem használjuk őket nap, mint nap, de egy-egy ilyen szerep lehetőség arra, hogy a kis tüzeket fellobbantsuk.

    Szerencse: Nagyon rosszul tűrök bármiféle kötöttséget, ha az akaratom vagy az ízlésem ellenére kell valamit csinálni. Egész életemben olyan szerencsés voltam, hogy azért csinálhatok bármit, mert örömet lelek benne vagy hiszek benne.

    Egy lány: Igazából a színjátszó körben – ahova jártunk a nővéremmel – volt egy lány, aki megkért, hogy támogatás gyanánt próbáljam meg vele én is. Belementem. Nyilván én is szerettem volna megmutatni magam, de ha ő nincs, biztosan nem jelentkeztem volna. Talán a kudarctól féltem, vagy reménytelennek gondoltam. Nem is nagyon beszéltem a dologról, csak az igazgatóhelyettes meg apám tudta. Aztán elmentünk felvételizni, és engem felvettek, a lányt meg nem. Ennek a felvételinek viszont a mai napig tartó hatása, hogy nincs önbizalmam. Apám ugyanis – aki fantasztikus orvos volt – kétszer fél évet dolgozott hadisebészként a koreai háborúban, amiért aztán minden létező állami elismerést megkapott, miután hazajött. Abban az időben a felvételi lapon rákérdeztek, hogy kaptak-e valamilyen kitüntetést a szüleid, én meg úgy éreztem, hogy csak megbántanám apámat, ha nem írnám be. Emiatt aztán a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy engem csak apám kitüntetései miatt vettek fel a főiskolára.

    Repülés: Kaposvár vége felé, amikor Bálint András már vagy ötödször hívott a Radnótiba, megkérdeztem egyszer Ascher Tamást, hogy szerinte én mit fogok csinálni egy év múlva. Azt válaszolta: a Korona Pódiumon lépsz fel Malek Andreával. (De ezt majd kihúzom a cikkből, ha beleírod.) Rosszul esett persze, mégis jól tette, hogy ezt mondta. Ki tudja, milyen későbbi kínos csalódásoktól kímélt meg. Jött a Radnóti Színház, az az időszak sok éven keresztül boldog színészi repülést jelentett, azután pedig a Nemzeti.

    Kulka János / Sirály / Nemzeti Színház / Fotó: Puska Judit

    Nemzeti: Hazugságot látok abban, hogy ami nemzeti és magyar, az csak szép, idillikus lehet, piros-fehér-zöld, harmonikus, derűs. Az egész mai magyar társadalom tragédiája, hogy még mindig képtelen szembenézni a múltjával és a jelenével. Szégyelljük a veszteségeinket, olyan sebeket hordozunk, amikre nem találunk gyógyírt. Az Alföldi féle Nemzeti Színház teljesítette a feladatát azzal, hogy folyamatosan kérdéseket tett fel, lehetőséget adott a nézőknek a saját életük végiggondolására, mert a múlttal való számvetésre is késztetett. Alföldi egy olyan korban volt igazgató, amikor sok különös dolog történt Magyarországon. A radikalizmusa és a hazai belpolitikai helyzet furcsa változása adta a legnagyobb erejét az ő színházának. Olyan gyorsan, erősen és határozottan talált válaszokat színdarabokban a minket érintő kérdésekre, hogy talán a korszerűség volt a legnagyobb ereje.

    Szomszédok: Szomszédok miatt évekig “a jóságos doktor bácsi a tévéből” kép élt rólam a nézőkben: a közönség szemében én olyan jóembereket játszó színész vagyok. De színpadon rengeteg-rengeteg rosszat játszottam. (…) Soha nem dolgoztam azon, hogy milyen kép alakuljon ki rólam, és ez minden színésszel így van. A szerepek alakítanak ki egy képet rólad. Ezért lettem én “Kulka János, a zárkózott”, “Kulka János, a jól nevelt”, “Kulka János, a rendes ember”. Ezt a képet olyan nagy boldogság összetörni.

    Filmek: Néha a legnagyobb tragédiákat a legnagyobb röhögések közepette forgatjuk. És néha a legviccesebb vígjátékok készülnek egészen síri hangulatban. És azt nagyon élvezem is, hogy sokkal kevesebb eszközre van szükség egy filmen vagy a kamera előtt, ahhoz, hogy én tudassam veled, aki majd ott ülsz és nézed ezt a filmet, hogy éppen abban a pillanatban mire gondoltam. Hogy ezt a fajta koncentrált, ilyen nagyon erős gondolatátvitelt nagyon élvezetes dolog gyakorolni egy kamera előtt.

    Ének: Valószínűleg a gyerekkoromra nyúlik vissza, voltak otthon Edit Piaf-, Gilbert Bécaud-lemezeink. Gyerekkoromtól franciát is tanultam, így ezt a kultúrát mindig közel éreztem magamhoz. Az első lemezre, amit 1995-ben csináltam, rákerült egy Jacques Brel-dal, meg egy Renée Claude-tól: közel érzem magamhoz ezt a stílust. Mindig szabad voltam, nem kellett senkinek megfelelnem, nem kellett azért lemezt csinálni, mert pénzt akartam volna keresni vagy sikeres akartam volna lenni.

    Nem szabad félni: A színészt legalább megszólítják, kérdezik, és akkor beszélhet. És megvan a szabadsága, hogy azt mondja, amit gondol. Akkor lenne baj, ha a káros következményektől való aggodalom miatt a többség feladná ezt a szabadságát. Ennek nem szabad megtörténnie. Nem szabad félni. Egy színész ezt nem engedheti meg magának. Az egyet jelent a szellemi, erkölcsi függetlenség feladásával. Úgy nem lehet dolgozni, jól semmiképpen.

    Kulka János / Fotó: Instagram/atjarohaz

    Körök: Az ember legfontosabb feladata az életben, hogy addig változzon, amíg önmagára talál. Annyi fölösleges, rossz kört futunk az életünk során, amiket nem lehet kikerülni, és amikről utólag azt gondoljuk, szívesen kihagytunk volna. De ezekre valószínűleg azért van szükségünk, hogy végül harmóniába kerüljünk saját magunkkal. Ha ez sikerült, másokkal is könnyebben szót értünk. Arra is szükség van, hogy felesleges dolgokra ne fecséreljük az energiánkat. És nem kell az örökös megfelelés! A lényegesre kell összpontosítani, a lényegtelent pedig elhagyni. Jó, ha befelé is figyelünk, de ne veszítsük el az érdeklődésünket a külvilág iránt.

    Mentsvár: Talán a színház mint műfaj az utolsó mentsvár ebben a rendkívül zaklatott világban. Olyan hely, ahol még megleled a nyugalmad, és tudsz csak arra figyelni, hogy a dolgodat tedd.

    Szeretni: Ne maradjunk némák, beszéljünk egymással, egymásért és a jövőért. Ne féljetek szeretni!

    Nem késő: Szeretem, ami jó!… Megszerettem élni. Nincs értelme sajnálni magunkat és a problémáinkon rágódni. Muszáj megtanulni örülni annak, hogy süt a nap, és el kell fogadnunk, hogy vannak megoldhatatlan dolgok az életünkben. Negyvenéves elmúltam, amikor egy barátom a konyhában, éjszaka a kezembe adott egy könyvet a buddhizmusról. Ennek a könyvnek is köszönhetem, hogy ma már másképp látom a világot. Addig egy izgága ember voltam, aki kapkodva élt, és egyik helyről rohant a másikra. Azóta főleg az igenek jönnek az életemben. Soha nem késő változni.

    Forrás: HVG, Revizor, Jelenkor, Pécsi Nyári Színház, Vasárnapi Hírek, Magyar Narancs, Nők Lapja, 168 óra, Life.hu

    - Színházi pillanatok az Instagramon -