Százhuszonöt éve, 1896. május 1-jén Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vojvoda című darabjának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit a Vígszínház. Az azóta eltelt 125 évben a színház társulata 1443 premiert tartott, több ezer művész fordult meg a színpadokon, és közel ötvenmillió néző tapsolhatott a sikereknek.
A jubileumi évben a Vígszínház számos meglepetéssel várja a közönséget. Az ünneplés május 1. és 8. között múltidéző, ingyenes online vetítéssorozattal kezdődik.
Magyarország legnagyobb kőszínháza, a Vígszínház az osztrák Fellner és Helmer cég fényűző neobarokk tervei alapján épült az éppen világvárossá váló Budapesten. Az akkor még külterületnek számító, malmokkal, ipari létesítményekkel szegélyezett mocsaras területen az 1895. április 1-i alapkőletétel után egy évvel, 1896. április 2-án már megkezdődhetett a bemutató előadás olvasópróbája, május elsején pedig végre megnyitotta kapuit a közönség előtt Magyarország első magánszínháza.
A Vígszínház mindig is iránytű, igazodási pont volt a magyar kulturális életben, a színházi élet katalizátora. A megnyitó óta eltelt 125 évben színháztörténetünk megkerülhetetlenül fontos tényezője, amelyet legendás színészek és alkotók munkája tett feledhetetlenné.
A színház történetében mérföldkőnek számítanak a magyar és külföldi ősbemutatók, és az olyan színházi rekordnak számító előadások, mint a több mint 1300-szor eljátszott A dzsungel könyve; a 999. előadásnál járó A padlás vagy a több mint 35 éve műsoron lévő Játszd újra, Sam!
A legtöbbször, szám szerint hétszer Molnár Ferenc Liliom című darabját mutatta be a színház, a leghosszabb társulati tagsággal pedig a 93 éves Szatmári Liza büszkélkedhet, aki 1951 óta, azaz hetven éve a Vígszínház színésznője.
A legeket és a felejthetetlen pillanatokat az elkövetkezendő egy évben számos módon felidézi majd a színház, a jelenlegi különleges helyzethez igazodva azonban az ünnep május elsején online bejelentkezéssel és egy egyhetes vetítéssorozattal kezdődik.
„Szeretnénk visszakalauzolni nézőinket a Vígszínház történetének fontos pillanataihoz. A jubileumi évünk ünnepségsorozatát múltidéző, ingyenes online vetítésekkel kezdjük. Olyan ikonikus előadások közvetítését láthatja a közönség, mint Kornis Mihály 1989-ben bemutatott Körmagyar című darabja vagy A padlás legendás első szereposztásának produkciója” – közölte a teátrum.
A közvetítéssorozat a Vígszínház honlapján követhető majd végig, ahol minden este 19 órától lesz elérhető az aktuális előadás felvétele.
A jubileumi közvetítéssorozat programja:
május 1. szombat – Körmagyar
május 2. vasárnap – Az udvari kalap
május 3. hétfő – Macskajáték
május 4. kedd – Az üvegcipő
május 5. szerda – Jó estét nyár, jó estét szerelem
május 6. csütörtök – Csókos asszony
május 7. péntek – Dühöngő ifjúság
május 8. szombat – A padlás