1953. december 8-án született Vándor Éva Jászai Mari-díjas színésznő. Összeállításunkkal őt köszöntjük.

Vándor Éva pályájáról:

1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1978–79-ben a Miskolci Nemzeti Színház, 1979-től 1983-ig pedig a Debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1983-tól 1990-ig a Józsefvárosi Színházban játszott. 1991 óta a József Attila Színház tagja volt, ahol a mai napig játszik. 2020-tól a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is látható.

Kezdetben naiva, ma már inkább karakterszerepeket alakít. 2009-ben megkapta minden színésznő dédelgetett álmát, Shirley Valentine szerepét, amelyről a közönség és a kritika is elragadtatással beszélt.

Vándor Éváról saját szavaival:

100: Mindig is száz százalékkal hittem abban, amit csinálok, ami a hivatásom. Ez a meggyőződés, őszinte lelkesedés szerintem továbbadódik a közönség felé is.

Lelki ráncok: Én a Vágy villamosa (Tennessee Williams) egyik monológjával felvételiztem. Nem voltam hamvas  naiva és nem is akartam soha az lenni. Én alig vártam már, hogy hogy lelki ráncaim legyenek. Nem testi, testi  az megvan. A lelki ráncokra vágytam, mert nagyon kiegyensúlyozott jó  családban nevelkedtem, a szerető karok közül menekültem  a vad életbe,  hogy jól meggyötörjön  hogy legyenek lelkei élményem, amikből színpadon építkezni lehet. Amivel  fölvettek a főiskolára az Villon: Ballada a kalózok szeretőjéről volt. A kislány ezzel felvételizett. Nem voltam hamvas  nem is szerettem az ilyen szerepeket. Azok nekem egysíkúak, unalmasak.

Szinetár: Szinetár Miklós osztályában végeztem, akit én a világ legnagyszerűbb legbölcsebb, leggyönyörűségesebb emberének tartok. Babarczy László volt a tanársegédje. Tőle is nagyon sokat tanultunk. Szinetár valójában kevés időt töltött velünk, mert a TV művészeti vezetőjeként nagyon sokat dolgozott. Ritkán jött, de tűpontos volt mindig. Megmutattuk hogy hol tartunk, helyzetgyaki vagy épp egy kis jelenet, és ő mindig  elmondta azt az egy mondatot ami kellett. Azt az egyetlen mondatot, ami helyrerakott mindent. Ő most is ilyen  és mindig ott van az az egy mondat, amivel a világot helyrerakja.

Vidék: Kecskeméten indult a pályám, és ott Gábor Miklóssal dolgozhattam, aki azt az Oszlopos Simeont (Sarkai Imre) rendezte. Ez gyönyörűséges szakasza volt az életemnek, Vas Évával, Andorrai Péterrel, Hetényi Pállal. Sohase felejtem el, az olvasópróbán Gábor Miklós  olvasta föl a darabot, és elsírta magát a végén. Én voltam a darabban Zsuzsi, a megtaposott, megalázott lány, s sírnom kellett. Ő mondta, hogy úgy sírjak, mint egy gyerek,  olyan kétségbeeséssel, olyan szívszaggatón. Miskolcon A medikusban (Bródy Sándor) egy sánta lányt alakítottam, de aztán játszottam Csehov egyfelvonásosaiban is. Azokban is  karaktereket. Aztán elkerültem  Debrecenben, ott is csupa csupa kisebb szerepet játszottam. Tehát nekem ez a jaj, de fiatal vagy, jaj, de szép vagy – jelleg nem jött be. Valahogy karakteresebb  voltam. 

Szerencse: Szerencsém van, mert mindenhol, ahol játszom nagyon családias, baráti, oldott légkör dominál. Ez jellemző a Pinceszínházra, a József Attila Színházra és most a Zenthe Ferenc Színházra is. Remek itt dolgozni, szeretem a társulatot, szép feladatokkal bíznak meg. Az utazás egy kicsit sem jelent gondot, mert kifejezetten szeretem! Én vagyok az, aki élvezi, ha be kell ülni a buszba és utazhat! Szeretem nézni a tájakat, mert kikapcsol. Olyan ez, mint valami relaxáció. Nagyszerű kollégák vesznek körül itt és a közönség is elképesztően érdeklődő, hálás.

Erő: Már nemcsak az anyaszerepek, a nagymama szerepek is megtalálnak. De nincsen bennem emiatt rossz érzés, bíznak bennem, vannak feladataim. Óriási erőt ad ez nekem.

Alap: Az őszinteség az alap. Egyes szám első személyben beszélni olyan megnyílás, ami nem bír unalmas lenni. Mert az ember a legizgalmasabb.

Kicsi: Nem azt mondom hogy mindig azt a szerepet kaptam, amit szerettem volna.  Nekem a kisebb szerepekben kellett megedződnöm. Egy idő után elhatároztam, hogy ez nem kis szerep, csak 7-10-ig ezt a kis szegmensét látjuk az ő életének. Azt mondtam magamnak, jól van Vándor, ezt megcsináljuk, de úgy hogy az tapsos legyen. És akkor az volt az én boldogságom. Annak semmi értelme, hogy bejössz a színházba keseregni, morogni, hogy én azt a másik szerepet azt milyen jól megcsinálnám, de nekem most csak ez jutott. Nem. Ezt kell megcsinálni úgy, ahogy senki más nem tudja megcsinálni. Ezután tényleg sikerem volt, mert szeretettem a szerepet és ezt a nézők is megérzik és akkor ők is szeretnek. Ez engem boldoggá tett. Nem nyafogok, megpróbálom mindenben megtalálni a jót azt  a picit, amiért érdemes. 

Pillangó: A férjem kerek évfordulóját ünnepeltük, és támadt egy olyan ötletünk, hogy tetováltassunk együtt. Este azt mondta, jó, reggel azt mondta: nem jó. Bennem viszont már nagyon régóta érett a gondolat, úgyhogy egy barátnőmmel gyűjtöttünk némi bá­torságot és elindultunk egy tetoválószalon felé. Az első egy ágon pihenő lepke lett a bal vállamon. Először olyat szerettem volna, amit biztos nem bánok meg. Azóta több madarat tetováltattam a környékére: Vándor Éva a nevem, sokat vándorolok a szakmámból adódóan, sok élmény vagy éppen bánat ér, de a végén mindig hazaszállok.

Szerepek: Nem dédelgetek szerepálmokat, mert a végén még bekövetkezik! Sokszor fordul elő, hogy nem sikerülnek igazán az áhított szerepek olyanra, amilyenre az ember eredendően szeretné és elképzelné. A szerepálom az én felfogásomban csapda. De van olyan szerep, amire nem gondolsz soha és mégis bejön! Ilyen az életemben például Baradlayné figurája. El nem tudtam volna képzelni, hogy én valaha ezt az asszonyt megformáljam és csodálatos volt! Imádtam.

Mélyről: Azt szeretem, amikor az ember él, létezik a színpadon  még akkor is ha csöndben van, ha csak egy szót szól  annak is egészen mélyről, belülről, az összes megélt jóból és rosszból kell hogy előjöjjön.

József Attila Színház stúdió: Nagyon jó előadásaink voltak, például a Gaál Erzsébet rendezte Éjjeli menedékhely. Ő valami egészen új korszakot  nyitott az én életemben. De nemcsak az enyémben, a többiekében is. Valami olyant színházat, olyan hangulatot és olyan stílust hozott, amit nekünk meg kellett tanulni. Csodálatos rendező volt és nagyszerű ember. Imádtuk a darabot, akármennyire is kemény volt a rendezése is. Pallókon feküdtünk, alattunk kavics, amik körül nyúzott patkányok kandikáltak ki imitt-amott. Feledhetetlen számomra, hogy a diákelőadásokon amíg ott feküdtünk mozdulatlanul, a gyerekek játszottak a kaviccsal, de amikor megszólaltunk, minden elcsendesedett. Hatalmas siker volt, pontosan azért, mert egy porszemnyi hazugság nem volt benne. Előadások végén jeleztük egymásnak, hogy igen, mi győztünk.  Nagyon szerettem még, ami ugyanitt volt a Cseresznyéskertet, ezt Sztarenki Pál rendezte. Olyan szabadon lehetett itt játszani. Szerettem a Stúdiót.

Shirley Valentine: A házasságot, s általában minden kapcsolatot frissen kell tartani. Egymás megbecsülésével, tiszteletével és szeretetével. Muszáj beszélgetni, egymással, s nem a fallal, mint ahogy a Shirley-ben láthatjuk. Ha bekövesedünk, ha hagyjuk elfáradni, megkopni a kapcsolatot, válság alakul ki. Emellett nagyon fontos, hogy ne adjuk fel önmagunkat. Persze, vannak megalkuvások, változunk, összecsiszolódunk, de ne feledjük, kik voltunk, miről álmodtunk.

Kinyílik: Egy egy életprogram, hogy miként tartsuk frissen mind a testünk, mind a szellemünk. Bármilyen megpróbáltatások is jönnek velünk szembe az életben, hinnünk kell önmagunkban. S persze jó, ha ehhez van egy partner, aki segít, dicsér, szeret, s ezáltal szárnyakat ad. Akkor tudunk bízni önmagunkban, meg tudjuk valósítani, amit elképzelünk, s akkor már nem az a néhány ránc vagy plusz kiló lesz a fontos, hanem az, aki én vagyok, ami a véremben van. Végtelenül egyszerű dolog, mégis nagyon nehéz nem feladni. Velem is megesett, hogy egy válsághelyzetben nehezen tudtam hinni magamban, de volt, aki utánam nyúlt, s felrázott – miként Shirley-t a barátnője. Ha van bátorságunk kilépni egy rossz helyzetből, kapcsolatból, kinyílik a világ.

Éberség: Rengeteget tanulok a fiataloktól, mind a felfogás, a világlátás, a hozzáállás terén. Frissen tartja az embert a merészségük, a lendületük. Mindig ki kell próbálni új logikát, új gondolkodást, szerintem ez az éberség és a vitalitás alapja.

Nyár: Hosszú évek óta munkával telik a nyár, de egy pillanatig sem szeretném, ha panasznak tűnne, mert nagyon szeretem. Nyáron mindig olyanokkal dolgozom, akikkel évközben nem, így abszolút változatos is.

Fönt, lent: Hála Istennek megtapasztaltam a föntöt és a lentet is, különben nem tudnám,  egyiket sem értékelni. Amikor fönt van az ember, az is veszélyes, az még veszélyesebb mint a lent. Én nagyon picit voltam csak fönt, de hála Istennek az orromra koppintottak, és akkor megtanultam azt is, hogy  nincsen büntetlenül semmi. Amikor lent voltam, akkor lettem erős.

Érni: Bizonyos dolgokra meg kell érni, bizonyos dolgok egy idő előtt nem történnek meg. Nem lehetünk rögtön negyvenévesek. Negyven évesen már egészen különleges és sokrétű dolgok történnek az emberrel. Semmit nem lehet megúszni,  viszont a tapasztalás amit tanul az ember, azt lehet kamatoztatni.

Forrás: Theater.hu, Papageno, Pinceszínház, József Attila Színház