Mindenkinek annyi identitása lehet, amennyit érez, ez nem elhatározás kérdése – nyilatkozta egy korábbi interjúban Spiró György Szappanopera c. drámája kapcsán, melynek középpontjában a kilencvenes években elfogadott zsidó kárpótlási törvény áll. A mű számos múlt és jelen béli érzékenységet, tabut szakít fel, lép át. Egykori színházi ősbemutatója 1999-ben volt, 2000-ben a Budapesti Kamaraszínház előadásában Németh Kristóf a férfi szerepét alakította. A Fórum Színház  Szappanopera előadását, mely a Szentendrei Teátrum koprodukciójával jött létre, ő rendezte. Járó Zsuzsával és Németh Kristóffal beszélgettünk.

Németh Kristóf: A téma, az aktualitása az első bemutatója, 2000 óta semmit sem kopott. Az általam ismert színházi darabok közül nagyon kevés olyan van, ami ennyire bátor kérdésfelvetésekkel, ilyen felkavaró módon, tabukat döntögetve dolgozza fel a 20. század  módszeres tömegpusztításának tragédiáját, a holocaustot. Spiró darabja semmit nem fakult.

Járó Zsuzsa: Korábban nem hallottam a műről, három évvel ezelőtt Kristóf adta a kezembe, hogy olvassam el, mert szeretné megrendezni. Az első reakcióm az volt, hogy nagyon felkavaró, kemény szöveg. Nagyon hatott rám, de közben végig bennem volt egy érzés, hogy nem lesz ebből baj, s a mai napig ott van bennem, hogy Úristen, lehet ezt ma? Nem ártunk-e azzal, hogy kimondunk dolgokat, miközben minden gondolatával maximálisan egyetértek. Milyen nagyon megrázó, hogy a mai napig aktuális maradt, ez sokat elmond a világról, az országunkról.

N.K: Egy színházi közösség nagyon sokféle műfajban, előadásban mutatja meg önmagát, van amikor szórakoztatunk, van, hogy kísérletezünk, s van, amikor valami olyan jelentős dolgot alkotunk, amiben a szó, a színészek megéltsége, mindaz, amit közösen gondolunk, amit hozunk a családunkból, áll össze nagyon különleges színházi élménnyé.

Spiró a rendszerváltás után elindult zsidó kárpótlás kapcsán – egy kárpótlási ügynök keresi fel ezügyben a nőt – számos kérdést vet fel a darabjában: többek között, hogy ki a zsidó, mi a zsidó, ki a magyar. Azt mondtad, felmerült benned, hogy nem lesz-e ebből baj. Mivel kapcsolatban voltak kétségeid?

J.Zs: Vannak olyan tények, amelyek számomra, sokak számára evidenciák, mégis azt látom , hogy ezekről sokszor nem lehet beszélni. Az előadás nem csak arról szól, hogy kimondjuk, hogy zsidó vagyok, globálisan szól mindarról, amiben ma élünk. Nem vagyok zsidó, de tudom, látom, hogy milyen érzékenységek kapcsolódnak a témához, közel tudom magamhoz hozni, személyessé tudom tenni a figurát, mert nagyon hasonlóan érzem most magam. 

N.K: Amikor azt mondja az ügynök a nőnek: ne haragudjon, fájdalom, de nem vagyok zsidó,  azt válaszolja Zsuzsi: de bármikor az lehet. Bármikor bárkire igazak lehetnek azok az analógiák, amelyekről Spiró műve beszél.

J.Zs: Bárkit meg lehet bélyegezni – akár hazugságok árán is – következmények nélkül. Döbbentem nézem, hogy ez ma is működik.

A nő, bár az ügynök minden érvet bevet, nem fogadja el a kárpótlást. Félelemből, hogy ne „listázzák”? Úgy érzi, hogy az elkövetett bűnöket ezzel nem lehet megváltani? Vagy büszkeségből?

J.Zs: Biztos vagyok benne, hogy nem félelemből teszi. Ez a nő forradalmár, az igazság bajnoka.

N.K: A nő lánya ezt azzal  magyarázza: mert anyámnak elvei vannak, amire büszke. Azt érzi, ha elfogadná, legalizálná a múltban elkövetett bűnöket. Emberi életeket nem lehet pénzzel megváltani.

A család három generációján keresztül villan fel a történet, a nő szülei soha nem beszéltek erről, a nő kamasz gyereki pedig nem értik, az anyjuk miért nem fogadja el a pénzt, ami kicsit jobbá tehetné az életüket. 

N.K Személyes élményeimből indultam ki, abból, hogy tízen évesként mi is sokat beszélgettünk a barátaimmal ezekről, arról, hogy ki a zsidó, mit jelent annak lenni. Hogy miért voltak gyerekkori barátomnak rémálmai arról, hogy össze akarják gyűjteni, miközben már a szülei is a háború után születtek. Transzgenerációs traumák, amit feldolgozatlanul hurcolnak nemzedékeken át. Az előadásunkban kiderül, ki hogyan gondolkodik erről, a nő gyerekei mondják, anyjuk erre azt mondta: mi zsidók vagyunk, pont olyanok, mint bárki más, de ha lezsidóznak, üssetek. Számukra talán ennyit jelent, és nem értik az anyjukat, hogy miért nem fogadja el a pénzt. Megrendítő látni, mennyire fájdalmas a Zsuzsi által játszott nőnek, hogy a lánya így gondolkodik, hogy számára már semmit nem jelent a családi múlt. Az anya ezzel próbálta védeni őket, nem pakolta rájuk a traumákat.

J.Zs: De mégis csak terhet rakott a gyerekekre azzal, hogy maga sem dolgozta fel. Nehéz  történet, súlyos szöveg, kemény volt megtanulni, ráadásul az ügynököt játszó Kenderes Csabának is rengeteg szövege van. A monodráma sokkal könnyebb, mert csak magadnak adsz végszót, itt Csaba hosszú szövegeit is meg kellett tanulnom, hogy tudjam, mihez kapcsolódjak. Nehéz feladat, de gyönyörű az előadás. Amikor már a szöveg nehézségein túljutottunk, azt éreztem, könnyen adja magát az egész, csak rá kell ülni az elején, és visz. Annyira jó, dallamos, költői, mélyen a zsigeredig belemegy. Örülök, hogy megkaptam a szerepet.

Érdekesen alakul a kárpótlási ügynök és a nő kapcsolata. A kezdeti ellenséges, de legalább is rideg viszony mitől változik meg. A férfi mintha kicsit bele is szeretne a nőbe.

J.Zs: Én nem érzem, hogy ellenszenvesek lennénk egymásnak, csak az ügy kényes, a nő szinte azonnal befeszül, aztán valahogy mégsem bírnak megszabadulni egymástól. Nagyon intenzíven élik meg az együtt töltött időt, hevesen meg akarják győzni egymást dolgokról, s közben egyre jobban élvezik a beszélgetést. A férfi mondja is, hogy már nagyon rég nem beszélgetett ilyen jót. Ez mindkettőjüknek szellemi izgalmat is jelent. No meg az első pillanattól fogva működik köztük, ami fontos, a szexus.

A  Szappanopera cím,persze az előadásból világosan kiderül a szappan metaforából, mit jelent, a repertoárotokat ismerve nem visz félre ? 

J.ZS: Nekem voltak, akik rákérdeztek, hogy a Kristóffal milyen szappanoperában dolgozunk együtt. De azért ha a szerző Spirót mellé rakják, már nem viheti félre az értelmezést.

N.K: Spiró szövege elképesztően pontos és precíz, itt minden egyes vessző, minden névelő annyira a helyén van, nincs olyan kifejezés, amit jobbal tudnánk helyettesíteni. Dramaturgiailag és nyelvileg is bravúr a darab, mindenki abban a másodpercben érkezik és megy ki, amikor kell. Zsuzsi hullámvasút hasonlata nagyon érzékletes, hogy felülsz rá és behúz téged is és a nézőt is. Spiró darabját először 2000-ben mutatták be, a miénk a harmadik színházi bemutató, és ennek kapcsán beszélgettünk arról, vajon gondolta-e Spiró, hogy huszonöt évvel később – amikor egy olyan arab-izraeli háború fog folyni a világban, amire még példa nem volt – ismét milyen húsba vágó lesz a műve.

A most zajló háború ténye valamennyire ráült a darabra, máshogy rendezted, máshogy hatott rád, mint amit fiatal színészként az egykori előadásban megéltél?    

Hát persze, mindannyiunknak benne van az elmúlt huszonöt éve, mindaz, ami azóta történt vagy nem történt ezekben az ügyekben. A színházban a legfontosabb, akkor érezzük igazán jól magunkat, és érezzük azt, hogy azzal foglalkozunk, amivel kéne, amikor ilyen jelentőségű dolgokat csinálunk. Ez az előadás mindannyiunkat megérintett. Nagyon hiszek abban, hogy akik megnézik, újabb embereknek fogják ajánlani.

Öt éves a Fórum Színház, az eddigi profilotok főleg az igényes bulvár. Ez a darab váltást is jelez?

N.K: A leghangosabb, legzajosabb sikerű előadásunkon, mint A feleség negyvennél kezdődik, több mint huszonkétezer fizetett néző volt tavaly, ami nagyon sok egy kis magánszínház esetében. Ezek a könnyedebb darabok azok, amelyek üzletileg is megengedik, hogy színre vigyük Spiró darabját, vagy létrehozzuk, mint tavaly év végén Szentendrén, az Adventi Fesztivált, melynek keretében négy hétvégén kimagasló művészek minden műfajban léptek fel Szentendre főterén. Vagy hogy megalapítsuk a Visegrádi Nyári Színházat. Ha a repertoárunkat nézzük, az első közös koprodukciónk a Szentendrei Teátrummal egy Fekete István adaptáció volt, majd a Kemény kalap és krumpliorr, amely a gyerekeknek, a családoknak szólt. A Forgatókönyv c. előadásunk Hollywood létrejöttét dolgozta fel, benne a híres magyar alkotókkal.  Nem gondolom, hogy profilváltás történt most, a vígjátékaink is témájukban, feldolgozásukban igényesek, akár ha A hűtlenség árára, akár a Love.hu előadásra gondolok. Nekünk mindig is fontos volt, hogy minőségi színházat csináljunk, de a fennmaradásunk érdekében úgy kell összeállítanunk a repertoárt, hogy legyenek benne szélesebb közönséget bevonzó előadások, és olyan mélyebb  kamaradarabok, mint a Szappanopera.

Zsuzsi, most éppen az Orlai Produkciónál mutatjátok be a Lavina c. előadást. Több helyen játszol – Pinceszínház, Art Színtér – jelenleg nincs anyaszínházad. Erre vágytál? Így alakult?

J.Zs: Még én sem tudom pontosan, hogy van ez bennem. Nincs is olyan társulat most, ahova szívesen leszerződnék. Az Orlai Produkciónál most nagyon jó helyen vagyok, szeretem ezt a kis társulatot, ami itt alakult, jó együtt dolgoznunk. De közben nagyon jó, hogy máshova is tudok menni, játszhatok Molnár Ferencet, Spirót is. Talán azért is alakult így, mert sokat forgattam egy napi sorozatban, így magam kértem, hogy míg tart, kevesebb előadásom legyen. Nyilván sokkal rizikósabb, mint a társulati lét, de egyelőre úgy érzem, a szabadságom sokkal fontosabb. Sok társulatban játszottam már sok színházba beleszagoltam, szerettem mindegyiket, a nyíregyházi stúdiós éveket, a az Újszínházat Székely Gábor ideje alatt, mindegyikben voltak örömök és csalódások is. Egy társulatnál sok mindenkihez kell igazodni, sok szempontot kell figyelembe venni, de magával a társulati léttel jól megvagyok. Szeretem, de közben van bennem egy folyamatos elégedetlenkedés is – főleg magammal kapcsolatban. Jó kipróbálni a sokfélét, a nagy kihívásokat, mint például a Spiró darabot, vagy a korábbi monodrámát, szeretek ebben lubickolok, de nem mondom, hogy nem mennék újra társulatba. Az élet annyi mindent hozhat, de most kezdem végre megint jól érezni magam.         

Szerző: Marton Éva