A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet című előadásával kezdődött meg szerdán a VIII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM). A produkció rendezőjét Demeter Kata kérdezte.
A beszélgetést teljes terjedelmében a MITEM honlapján érhetik el.
DEMETER KATA: A Hamlet a drámairodalom egyik legikonikusabb drámája. Hogyan lehet megbirkózni az évszázadok óta rárakódott jelentésrétegekkel, kanonizálódott színrevitelekkel, hogy újra és újra érvényesen és frissen tudjon megszólalni a dráma?
TOMPA GÁBOR: Épp az ikonikussága miatt minden Hamlet-előadás felveti a kérdést, hogy kell-e küzdeni a Hamlet saját paradigmája ellen. És mindig kell valamennyire, persze, de ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy valami külső, a műben fel nem lelhető témát kell belevinnünk, ami – úgymond – erőszakot követ el az alapművön. Szerencsére az ilyen remekművek nyitottak: olyan gazdagok a jelentésrétegeik, hogy egyetlen előadás semmiképpen sem tudja kimeríteni az összes jelentést, annak még csak az egy tizedét sem. Én magam is három előadást rendeztem már a Hamletből. Az első a 80-as évek kolozsvári előadása volt (bemutató: 1987), amelyet többször betiltottak, s amelyet a kivándorlások miatt két szereposztásban játszottunk. A craiovai előadás 1997-ben ennek egyfajta továbbgondolása volt; s a kettő között, 1994-ben rendeztem egyet Glasgowban, a Tramwayben is, tizenhét színésszel, egy blackbox-szerű térben, három férfi és egy női Hamlettel. A női Hamlet volt az utolsó, a Lenni vagy nem lenni-monológgal fejeződött be az az előadás.
Mivel a színház leginkább a jelen időhöz kötött művészet, ezért mindig más-más jelentésréteg vagy jelentés szólal meg erősebben vagy hallatszik ki hangosabban egy műből. A Hamletben megjelenő különböző témák mind örökérvényűek. A zsarnokság nem egy múlandó rendszer, a törvénytelenség, a korrupció, a barátság témája, a színház, a színházra való reflektálás értelme, a rendezés tétje mind örökérvényű kérdéseket vet föl. Én annak idején a kolozsvári és craiovai előadásomat a színházi rendezés tétjére, értelmére építettem, hiszen Hamlet akkor válik rendezővé, amikor rájön, hogy a színház az egyetlen eszköz, hogy kiderítsük az igazságot és leleplezzük a zsarnokságot. Az igazságkeresés rendkívül fontos az életünkben. Főleg ebben a korban, amelyben élünk, amikor elözönlenek minket a különböző, egymásnak ellentmondó hírek, és annyira sok a hazugság. S a hazugságokra hiába jön rá az ember nap mint nap, mivel már azzal sem törődnek, hogy legalább az igazság látszatát megőrizzék.
Azt gondolom, hogy a Hamlet a mai világban mindenképpen egy kényelmetlen, veszélyes útnak a választását jelenti. Beleértve azt a kényelmet, amit ma az egész fogyasztói világ jelent. Hiszen kevésbé vagyunk gondolkodó lények azáltal, hogy a fogyasztói társadalom rabjai vagyunk. A függőség óriási. Elsősorban a high-tech-től és a médiától vagyunk függőek, és pont ezek manipulálnak a legjobban. Ezt én legalább olyan súlyosnak gondolom, mint a kábítószerektől való függőséget.
D. K.: Az előadásban kiemelt szerepe van a Wittenberg-csoportnak, Hamlettel az élen. Miért fontos őket leválasztani a többi szereplőtől? Mit jelent ma a Wittenberg-csoport?
T. G.: Annak idején, amikor a Hamletet rendeztem, akár Craiován, akár Kolozsváron, arra törekedtem, hogy Hamlet velem, aki akkor harminc és negyven között jártam, egykorú legyen, tehát ő legyen a tapasztaltabb, és hogy a király legyen a fiatalabb. Így sokkal perverzebbé vált az a helyzet, amikor a fiatal király megígéri, hogy trónörökösévé teszi Hamletet. 1987‑ben a végtelenítettnek látszó diktatúráról nem hittük, hogy egyhamar megszűnik. Ha valaki ki akarná várni, hogy vége legyen a diktatúrának és meghaljon a zsarnok, eltelik egy egész generációnyi élet. Itt van a nagy dilemma most, hogy a mai tizen- és huszonéveseknek milyen lesz a jövőjük, ha ez a fajta jelenlegi globális és perverz diktatúra állandósul. A kiszolgáltatottság nagyobb, mint a régi rendszerben. Akkor az asztalra ki voltak téve a kártyák, tudtuk, hogy mire lehet számítani, és mit kell az ellenállás érdekében tenni – most sokkal alattomosabb az egész.
Úgy érzem, hogy az igazság iránti érdeklődést vagy vágyat is elnyomja az előbb említett konzumrendszer, mert bizonyos komfortok feladásával jár, ha az ember végig akar menni egy radikális úton. Ez a csoport, Hamlet és barátai ma egy lehetséges modellt jelenthetnek. Most is vannak aszkéta fiatalok, akiket nem feltétlenül a pénz és a fogyasztás érdekel, hanem egy igazságosabb világrend megteremtése foglalkoztatja őket. Látják a hatalmas szakadékot a gazdagság és szegénység között, látják, hogy mennyire manipulál a média, és hogy mennyire meg vannak vásárolva az államok, kormányok. Látják, hogy az emberek, mint valami bábuk egy pénzhatalmi elit kezében, végrehajtják azt a démoninak nevezhető tervet, ami a szabadság látszatát keltő rabszolgaságot hozza létre az egész földön. Nehéz dolog ez, mint ahogy nehéz dolga van Hamletnek és körének, hogy a rendszerrel szembe menjenek és kiderítsék az igazságot.
A mostani darabválasztásomban komoly érv volt, hogy dolgoztam Vecsei H. Miklóssal, Hasival. A Pesti Színházban ő játssza a II. Richárd címszerepét, illetve láttam a Mondjad, Atikám! József Attila-estjét és a Dosztojevszkij regényéből készült előadást, A félkegyelműt, amit ifj. Vidnyánszky Attila rendezett, és amelyben ő volt Miskin herceg. Úgy gondolom, hogy Hasi egy olyan alkat, aki ezt a Hamletet, ennek az újfajta „szerzetesnek” a típusát létre tudja hozni. Ez az új közösség, mely nem feltétlenül egy vallási értelemben vett „szerzetesrend”, lemond sok világi dologról, nem a pénz, a hatalom érdekli őket, hanem az igazság. Mondhatnánk ezt akár liberális eszmének is, ha nem lenne a liberalizmus annyira lejáratva éppen a progresszív és szélsőséges ideológiák által, amelyeknek semmi közük nincs a hagyományos liberális eszmékhez.
Szokatlan képzettársítások, erőteljesen a mára utaló gesztusok, puritán tér, „kiforgatott” karakterek. Tompa Gábor rendezésében a Hamlet nagyon is rólunk szól, itt és most. Vajon képesek vagyunk-e felülírni mindazt, ami a mostani világot megbéklyózza? Képes-e a következő generáció valóban megváltoztatni a világot? Képesek vagyunk-e magunk átlépni a saját árnyékunkon? Ezekkel a kérdésekkel szembesít elsősorban ez a Hamlet-értelmezés. A MITEM első előadásának hatalmas sikere volt a teltházas nézőtér előtt. A produkcióról itt olvashat beszámolót.