gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Nem akarjuk harc nélkül feladni” – Gyűjtésbe kezdett a MáSzínház

    2022. november 14., hétfő 06:26

    A MáSzínházban azért dolgoznak együtt értelmi fogyatékos és ép értelmű gyerekekkel és felnőttekkel, hogy nyitottabbá és befogadóbbá tegyék a társadalmat. Ahogy az alkotók fogalmaznak: „művészeti foglalkozásokon ismerjük meg és fejlesztjük magunkat, színházi előadásokban megmutatjuk, mire vagyunk képesek, feldolgozó programokon tovább gondolkodtatjuk nézőinket”. A színházi formáció működése most veszélybe került.

    December 31-ig 15 millió forintot kell összegyűjteniük azért, hogy színházuk és az egész közösség ne zárja be az évad közepén kapuit.

    „Olyan magánszemélyeket és vállalkozásokat keresünk, akik együttesen megmenthetik a közösségünket, minimum 100.000 Ft-os felajánlásokkal, amit csak akkor kérünk valóban átutalni, ha összegyűlik a célösszeg.Máskülönben végleg legördül a függöny” – írták közösségi oldalukon.

    „Augusztus óta tudom, hogy eljön a pillanat, amikor ezt megírom Nektek. Több hónapom volt gondolkodni azon, hogy hogyan mondjam el, mégsem találtam meg a megfelelő szavakat. Pár éve egy középiskolás osztálytól azt kértem, hogy próbálják definiálni a FURCSA (ember) szót, kíváncsi voltam, hogy mit jelent ez nekik. Ők azt mondták: Olyan ember, akit nem értünk. Megdöbbentett, milyen pontosan fogalmazták meg, miért is dolgozunk a MáSzínházban most már 18. éve. Éppen ezért… hogy, akiket a többségünk nem ért, mert nem ismeri, nem látja, nem találkozik velük, nincs kapcsolat közöttük, azokat megérthessék. Nem is akárhogy: megérthessék emberként, megláthassák alkotóként, szakemberként, megismerhessék játszótársként, barátként. 15 éves korom óta vagyok része a MáSzínháznak és elképesztően hálás vagyok azért, hogy nem csak ismerhetem a közösség tagjait, de van, akit színészemnek, van, akit cinkostársamnak, van, akit barátomnak nevezhetek. És mostanra őszintén mondhatom, hogy ebben már nem számít, hogy a tagjaink többsége értelmi fogyatékossággal él. Nem tekintek a szervezetünkre karitatív szervezetként, sem magamra hősként. Egyszerűen csak végtelenül hálás vagyok, hogy vagyunk egyMÁSnak és mindazért, amit kaptam tőlük és általuk” – fogalmazott a Facebookon Bakonyvári Krisztina, a MáSzínház egyik vezetője.

    „Nagy vágyam, hogy ezt az élményt társadalmi szintre emeljük egyszer, ami még nagyon sok munkával járna. Most viszont veszélybe került a fennmaradásunk. A jelen állás szerint februárban bezár a MáSzínház… Ahhoz, hogy befejezhessük az évadot 15 millió forintra lenne szükség, amiből már közel 5 millió forint összegyűlt. Tudom, hogy egzisztenciálisan most mindenkinek nehéz… éppen ezért fel sem merül, hogy ekkora nagyságrendű összeget tőletek kérjek, hogy adjátok össze… de hátha van olyan cég vagy vállalkozó ismerősötök, vagy az ő ismerőseik, akiknek a minimum 100 000 forintos felajánlás belefér… Ők itt tudnak nekünk segíteni:https://mas-zinhaz.hu/szamitamas” – hívta fel a figyelmet az alkotó, aki édesanyjával, Bakonyvári L. Ágnessel közösen felel a MáSzínházért.

    A vezetőket a Nők Lapja kérdezte a kialakult helyzetről.

    „Az eltelt 18 évet nézve, nagyon pici lépésekben, de jó irányba változik a fogyatékkal élők társadalom általi megítélése. Az, hogy a MáSzínházban láthatóvá válnak, ráadásul a színpadon, alapvetően változtatja meg az emberek gondolkodását róluk.

    Eddig egy olyan státuszban voltak, akiket „fel kell emelni” magunkhoz, akikre lefelé nézünk, akikről azt gondoljuk, hogy inkompetensek, nem urai a saját életüknek, döntésképtelenek, és így tovább. Most hirtelen ezek az emberek látványosan egy más státuszba kerülnek, hiszen az előadás végén nekik szól a taps. De ezek a dolgok nem változnak meg egyik napról a másikra. Az én életemben biztosan nem fog megvalósulni az, hogy a fogyatékkal élők ugyanolyan elfogadott, sőt reflektált részei lesznek a társadalomnak, mint bárki más. Sőt, tartok tőle, hogy még a Krisztina életében sem, de hogy mindig lesznek apró, pozitív változások, abban viszont hiszek. Mert látom, hogy már most is vannak” – nyilatkozta Bakonyvári L. Ágnes.

    Arról szólva, hogy ők nem teszik bele a fejlesztési vagy módszertani szempontból szokásos „skatulyákba” az értelmi fogyatékkal élő gyerekeket, hanem sokkal szabadabban állnak hozzájuk, Ágnes elmondta: „Amikor először jön hozzánk valaki, megelégszünk annyival, hogy megismerjük őt a foglalkozások során. Nem kérünk orvosi papírt és diagnózist, nem nézünk utána az interneten, amikor a szülő elmondja, hogy a gyereke ilyen és ilyen kóddal rendelkező, ilyen és ilyen szindrómával bíró ember. Mert nem fontos. Mivel nem tudunk róla semmit, nem is korlátoz bennünket semmi abban, hogy nagyon magasra tegyük a fejlődésére vonatkozó képzeletbeli lécet. Előfordul, hogy ezt a lécet leverjük, mert túl alacsonyra tettük, ahogyan az is, hogy átbújnak alatta, ha túl magasan van. Legtöbbször viszont nekifutnak, megpróbálják és előbb-utóbb átugorják.”

    Azt is hozzátette: „Én csodálattal és nagy örömmel nézem, hogy az előadásainkban játszó fiatalok megtanulnak dolgozni: koncentráltan, magukat 120 százalékosan odatéve, hosszú időn keresztül figyelni a partnerükre, önmagukat háttérbe szorítva. Megtanulják az alázatot. Ez azért fontos, mert a fogyatékkal élő fiatalok jelentős része úgy nő föl, hogy a szülei élete egy merő aggodalom: fejlődik-e eléggé a gyerek, milyen fejlesztést nem fog megkapni az állami rendszer hibái miatt, és így tovább. Emiatt sokszor tapasztaljuk, hogy ezek a fiatalok el vannak kényeztetve, és otthon a világ körülöttük forog.

    Nálunk viszont egy próbafolyamat során megtanulják, hogy csak annyiban forog körülöttük a világ, amennyiben az összes többi résztvevő körül is, ideértve az ép színészt, a dramaturgot, a díszlettervezőt. Itt egy közös dolgot kell alkotni, és ez nagyon jót tesz nekik.”

    Arról szólva, milyen okok vezettek oda, hogy most a bezáráson kell gondolkodniuk, Krisztina árulta el: „Nagyon leapadtak a non-profit szervezetként fő bevételünket jelentő pályázati források. Sokkal kevesebb pályázatot írnak ki, és nagyságrendileg kevesebbet is nyerünk, mint korábban, mivel senki nem érzi magáénak a tevékenységünket. A fogyatékkal élőkre vonatkozó pályázatok kiírói azt gondolják, ez inkább színház, a színházi oldalról pedig azt, hogy ez a fogyatékkal élők kérdése. Két szék közül a pad alá estünk. A foglalkozásaink és az előadásaink díjaiból pedig nem tudjuk kitermelni ezt a hiányt.

    Mindig is fontos cél volt, hogy jóval a piaci ár alatt tartsuk a díjakat, hogy ne váljon privilégiummá a MáSzínház foglalkozásaira vagy előadásaira járni. Nem szerettük volna, hogy ezt csak egy bizonyos réteg engedhesse meg magának.

    Egy másfél órás foglalkozás díja 1500 és 2500 forint között mozog, az előadásokra pedig 3800 forint a legdrágább jegyünk. A pályázati pénzek elapadását és a kata nyári bedőlését követően eleve egy csökkentett évaddal indultunk idén ősszel, kevesebb foglalkozással és előadással. A rezsiárak emelkedése viszont megoldhatatlan helyzet elé állított bennünket.”

    A Nők Lapja teljes interjúja itt érhető el.

    Ha támogatnád a MáSzínház munkáját, látogass el a honlapjukra vagy nagyobb összegű felajánlás esetén a speciális adományozási felületükre!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram