Reisz Gábor második színházi rendezését a FILC – Fischer Iván Lakásszínháza mutatta be NEM BESZÉLVE ARRÓL, HOGY címmel. A produkcióról most a Jelen közölt friss beszámolót.
Ajánló a darab elé:
Amikor a valóság fikcióvá válik. Nem beszélve arról, hogy… ez fordítva is megtörténhet! Mégis hol vannak a határok? És mi hol vagyunk? Az alkotás folyamata, egy csoportos kreatív foglalkozás, amiben mindenki benne van és amiben most te is részt vehetsz. Úton vagyunk. Mindannyian. Sokszor egyedül, magányosan, segítség nélkül. Pedig együtt is lehet. És hirtelen lehetővé válik a lehetetlen. A KV Társulat és a Proton Színház? Vajon mit csinálnak? Veled együtt létrehoznak egy estét. Bemutató. LIVE. Together we are strong.
Kritikus szemmel a produkcióról:
„Egy nő, akit egyébként Laurának hívnak, egyszer csak eltűnik. Eltűnik a barátai szeme elől, és mindenki csak tudni véli, hova ment és miért ment el. Tudni vélik, hogy a Laura mindig ilyen volt meg olyan volt, vagy épp azt, hogy ha volt valaki, akitől ezt nem várták volna, az éppen ő. Laura rejtélyes köddé válásából születik egy forgatókönyv. A forgatókönyvből filmterv lesz, abból meg forgatás, a forgatásból utómunka, az utómunkából film. A filmet aztán megnézi a közönség, a forgatókönyvíró férje, maga Laura is, és mire vége az előadásnak, már nem is tudom, hogy jutottunk idáig. Arra emlékszem, ami a kezdő és a végpont között történt Reisz Gábor legújabb, „Nem beszélve arról, hogy…” című darabjában. (…)
A Nem beszélve arról, hogy… cselekményét fentebb nagyjából összefoglaltam. Ahhoz, hogy elmondjak mindent, ami szerintem igazán fontos a darabban, talán sokszor ennyi oldal sem lenne elég. Eleve, ahogy halad előre a történet, már nem érvényes az egy gondolattal korábbi állítás, hogy miről is szól ez az egész. Eleinte még az a kérdés, hogy most akkor mi is van Laurával? Ki ez a nő, hova ment, miért ment oda, mi a csuda van most vele? Aztán már azt nézzük, hogy lesz ebből film? Hogy hány nevetséges, abszurd vagy kiszámíthatatlan akadályon kell átküzdeniük magukat az alkotóknak ahhoz, hogy az ötlet egyáltalán a közelébe juthasson a lehetőségnek, hogy egyszer majd film legyen belőle. Az alkotói küszködésekben, a filmfesztiválok panelbeszélgetéseinek sokszor abszurd légkörében, vagy épp a forgatások fura káoszában persze nem nehéz tetten érni Reisz saját tapasztalatait, amivel semmi baj nincs, nem megúszás, amit csinál, nincs olyan érzésem, hogy megint a saját sztorijához szalad, mert az biztonságos. Olyan érzésem volt, hogy ezt is el kell mesélni. Az egésznek ezt a legesendőbb, legbénázósabb, legemberibb oldalát. Azt a fura káoszt, amiről egy ponton majd úgy fog beszélni, hogy hát igen, volt egy időszak, amikor nem tudtuk, ebből hogyan lesz film. Ahogy valószínűleg mindenki, aki életében tett már le valamilyen produktumot az asztalra, mindegy, hogy lakást parkettázott, kalácsot sütött, regényt írt vagy filmet forgatott, érezte úgy, hogy ebből az életben nem lesz semmi. (…)
Az előadás öt színészt és megannyi szálat mozgat. Kenéz Ágoston, Szabó Domonkos, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina és Walters Lili meglehetős könnyedséggel zsilipelnek át egyik karakterből a másikba, és ami számomra nagyon feltűnő volt, hogy milyen magától értetődővé, milyen könnyen felismerhetővé teszik a figurát, legyen szó akár az egész darabon végig vitt karakterükről, akár egy darabon belüli epizódszerepről” – írja a Jelen oldalán Kormos Lili.
Nem beszélve arról, hogy…
ÍRTA ÉS RENDEZTE Reisz Gábor
RENDEZŐASSZISZTENS Tüű Zsófia
CO-PRODUCER Büki Dóra
MŰSZAKI VEZETŐ Éltető András
TECHNIKUS Rigó Zoltán
KOPRODUCEREK FILC – Fischer Iván Lakásszínháza