Ha március 15-e, akkor nemzeti ünnep és kokárda. Ma már ez mindenki számára természetesnek tűnik, holott hosszú és kacskaringós út vezetett odáig, amíg nyíltan meg lehetett ünnepelni a 1948-as forradalmat.
Március 15-e megünneplésének története volt a témája a Kovátsműhely legutóbbi adásának. Ennek apropóján, a Tavaszi szél című népdal Victor Máté féle feldolgozását hallgathattuk meg, Kováts Kriszta tolmácsolásában.
Kováts Kriszta műsorának első két vendége Hodosán Róza szociológus és Gyarmati György történész volt.
Gyarmati Györgytől megtudtuk, hogy ’48-ról ’49-ben Kossuth Lajos azt írta feleségének, hogy „egy kis pesti lármánál semmi több nem történt”. S hogy miért gondolhatta így? Talán mert ’48 márciusában épp nem tartózkodott Budapesten: Pozsonyból Bécsbe ment. Az első áttörés 1861-ben történt, amikor a pesti egyetemista fiatalok próbáltak megemlékezni március 15-ről. Ezt követően, minden évben volt demonstráció. Majd újabb fordulat történt az 1867-es kiegyezés okán. Innentől kezdve, március 15-e a társadalom ünnepe lett. Március 15-ét törvénybe iktatott hivatalos ünneppé az ellenforradalmi Horthy-korszak tette. S Herczeg Ferenc kapcsolta először össze a Petőfi-kultuszt a márciusi ünnepségekkel.
Hodosán Róza egy kis faluban nőtt fel, ahol nem volt hivatalos ünnep március 15-e. Mégis, olyankor zászlókat dugtak ki a parasztházak ablakán.
Jött a Rákosi-rendszer, amely 1948-után, 1,4 millió megfigyelttel és évente több tízezer aktív ügynökkel dolgozott. Az ország egyik fele figyelte a másikat. 1951-ben megszűnt március 15-e hivatalos ünnep lenni. Közben az egész ország készülődött Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. Előtte néhány hónappal lett Sztálin 70 éves, valamint a Tanácsköztársaság kikiáltásának napja és Magyarország felszabadulási évfordulója. Ebbe az összetorlódásba március 15-e már nem fért bele.
1972-ben voltak az első nagy tüntetések, amelyeket megtorlások követtek: börtönbüntetések és verések. Hodosán Róza mesélte el, hogy ’73-ban bezárták őket az iskola tornateremébe. Ők pedig ellopták a fiúkollégiumról a nemzeti színű zászlót, azzal vonultak végig a falun kokárdában és énekelték a Kossuth-nótákat. Utána minden nap bent kellett maradniuk egy kis fejtágításra…
Róza egyetemistaként a fővárosban szinte rögtön belekerült az események közepébe. Ott volt a ’86-os Lánchídi csatánál is, majd jött 1988: Róza olvasta fel akkori férje, Demszky Gábor beszédét, akit addigra lecsuktak. 1956 óta utcai tüntetéseken soha nem hangzott el beszéd.
A műsor második felének vendége a Ráday-Ruttka házaspár, Ruttka Andrea textilművész és díszlet-és jelmeztervező és Ráday Mihály operatőr voltak. Harminckettedik éve minden esztendőben, március 15-én megkoszorúzzák Kovács J. ’48-as honvéd sírját, ami a szomszédjukban van. 1988-ban költöztek jelenlegi lakóhelyükre, ahol Mihály a bozótban szúrta ki a sírkövet. Megemlékezésük először szűkebb körben indult, majd egyre bővült a résztvevők száma. S ma már hagyomány, hogy a ceremónia március 15-én 15-órakor van, amiről Mihály úgy gondolta, könnyű megjegyezni. Ennek ellenére, aznap délelőtt sűrűn csörög a telefonja és az értelmiségi barátok kérdezik, hányra is kell menni…
Az első megemlékező beszédet Katona Tamás mondta. Őt követte többek között Jancsó Miklós, Göncz Árpád, Pokorni Zoltán, Békés Pál, Jankovics Marcell, Sára Sándor, Gerő András, Vámos Miklós, Szinetár Miklós, Görgey Gábor. A beszédek mellett, műsor is szokott lenni, ahol sok színész és énekes – többek között maga a műsorvezető-színésznő, Kováts Kriszta is föllépett már. A beszédekben nincs aktuálpolitika, s a felszólalóktól mindössze egyet kérnek: a szöveg legyen személyes.
Nem tudjuk, ki volt Kovács J. – József vagy János vagy bármi más. És ez talán így is van jól… A házigazdák szerint, egy a fontos: aki hozott virágot Kovács J. sírjára, helyezze el, és utána jöjjön egy kis együtt éneklés. – Ennél több nem is kell.
A teljes adást itt tudja meghallgatni:
https://www.klubradio.hu/adasok/marcius-15