VígszínházGalambos ErzsiBalázsovits LajosCserhalmi György
  • facebook
  • instagram
  • 2022. október 1., szombat
    banner_bigBanner4

    “Nem is tudom, hogy mi más érné meg!” – Interjú Bán Bálinttal

    2022. augusztus 8., hétfő 08:51

    12 év után jelenlegi formájában megszűnik egy meghatározó független színházi műhely: a k2 Színház. Az idei Ördögkatlan Fesztiválon búcsúztak el közönségüktől. A társulatot 2010-ben a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói alapították Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. A K2 megszűnésének margójára Kurta Niké készített interjúfüzért a volt és jelenlegi tagokkal. 12 év, 12+1 kérdés. Vissza- és előretekintés 10 részben. A második interjúalany: Bán Bálint.

    Megjegyzés: Az interjúkban látható egy legelőnyösebb és egy legelőnytelenebb fotó a megszólaló alkotókról, amelyet ők választottak.

    1. Mi a legelső meghatározó emléked, mint k2-ős?

    Az első élményem róluk az, amikor Viktor Balázs bejelenti, hogy ő a k2-höz megy! Ezt megelőzően pusztán annyit tudtam róluk, hogy kortársaim, a pályán vannak, elismert alkotók, de még soha nem láttam őket színpadon. Persze a budapesti éjszakából már ismertem őket, de Bazsi bejelentése volt az a pillanat, amikor ráébredtem arra, hogy milyen kár, hogy nem tudok róluk többet.  Ekkor döntöttem úgy, hogy megnézem néhány előadásukat. A Züfec volt az első produkció, amit láttam tőlük.  Korábban nem találkoztam ilyen friss, izgalmas, humorban gazdag független színházi csapattal. Nagyon megfogott az a keserű humor, amin keresztül fogalmaztak. Újdonságként hatott az egyedi stílusuk és a mérhetetlen játékkedvük. Most is ezt a fajta felszabadultságot keresem nemcsak a munkámban, de az életemben is. Ez egy tanulandó képesség számomra, hogy ne vegyem mindig olyan komolyan magam és több humorral tudjam kezelni a helyzeteket. 

    1. Mi volt társulati tagságod során a legfelemelőbb színházi pillanatod?

    Az Anyegin.hu-t úgy próbáltuk másfél hónapig, hogy Petya nem árulta el, hogy mi az a darab, amivel foglalkozni fogunk. Nem tudtuk, hogy milyen irodalmi mű mentén improvizálunk. Heti három alkalommal, napi két órát chateltünk egy olyan megadott szerep alapján, aminek nem tudtuk a nevét, csak azt, hogy milyen. Nem tudtam, hogy Lenszkijhez hasonló szerepből improvizálok. Lehetőség volt tippelni, de senki sem találta ki, milyen karaktert játszhat. Ez egy nagyon kreatív módja az érdeklődés fenntartásának, hogy ne egy példánnyal a kezünkben próbáljunk három hétig a színpadon, hanem egy elképesztően izgalmas háttérmunkán keresztül jussunk el az előadásig. Ez a próbamódszer nagyon jellemző a k2-re. Előfordulhat az is, hogy akár fél éves kutatómunka előz meg egy próbafolyamatot. 

    Másik meghatározó élményem a Cucli c. előadásunk. Apámék is csináltak már hírszínházat, szóval a műfaj nem úttörő. Az a könnyedség, feszültségmentesség, öröm és humor, amivel hozzáállnak egy reggel 10-től este hétig összeállított előadás létrehozásához, az viszont szerintem példátlan! Ez egy kincs!

    1. Mi a volt a legkiemelkedőbb társulati pillanatod?

    Maga a szerződtetésem is emlékezetes pillanat volt. Megkérdeztek, hogy nem zavar-e, ha ők most esznek valamit, mert borzasztóan éhesek. Mondtam, hogy dehogyis, így aztán beültünk egy étterembe. Nagyon motivált és szeretetteli beszélgetésnek indult, majd mikor már átbeszéltünk mindent, átalakult a találkozónk egy habzsolássá, ahol ők, mint két éhenkórász zabálni kezdtek. Annyira jólesett, hogy a megszokott hierarchikus, színházi kommunikációs formákkal szemben ők nem „viselkedtek” és az egész hangulat olyan természetes, ösztönös és emberközeli volt. Ez a nyitottság a későbbiekben is többször arcul csapott, hogy egy-egy megoldandó helyzetben mindig megkérdeztek minket, hogy mi mit gondolunk, szerintünk jó-e valami, vagy sem. Nélkülünk nem akartak dönteni. Ilyen helyzetekben a társulat többi tagja rutinosan kifejtette az észrevételeit, érvelt és vitatkozott, én meg ott ültem leforrázva, mert nekem korábban senki nem kérdezte meg a véleményem. Nem tudtam, hogy ilyen is létezik! Nagyon jól esett, hogy tényleg számít az, sőt akár döntő is lehet, hogy én mit gondolok. Társulati tagok felvételéről, a jövő évadtervről közösen döntünk. Elég sok kőszínházban és alternatív csoportban dolgoztam már, de ezt soha, sehol nem tapasztaltam! 

    1. Mi volt a legkínosabb színpadi pillanatod?

    Olyan örömből játszunk, hogy nehéz kínos pillanatot kiemelni. Ha valami kínos, azon együtt nevetünk.  A nézők, akik minket választottak pedig tudják, hogy embereket néznek és értik a helyzetet. Egy kínos helyzet úgy tud kialakulni, ha van egy elvárás, amihez képest más történik. Mivel nálunk a legfőbb elvárás kábé az, hogy leld örömödet benne, nehezen tud kialakulni ilyen elhibázott helyzet. 

    1. Melyik volt a legfontosabb alakításod?

    Mindegyiket nagyon szerettem! Imádtam a Cuclit, kár, hogy nem játszhattuk többet! A Béke c. előadásunkban nagyon magaménak érzem azt a kifejezetten karizmatikus karaktert, amit megformálok benne. Az Anyeginnel tök más színeket használhatok és élvezem az előadás sikerét. A Rosencrantz és Guildenstern halott előadásunk annyira színészközpontú, hogy ha mi nem élvezzük, vagy nem vagyunk jó állapotban, akkor az nincs, akkor az rossz. Ez nagy felelősség és nagy szabadság egyszerre. Az algoritmus előadásunkat hagytam a felsorolás végére, mert ott azt éreztem, hogy sokkal potensebb volt a próbafolyamat, mint aztán összességében a végeredmény lett. Viszont ebben az alkotói folyamatban nevettünk szerintem a legtöbbet, az egyéni kidolgozandó feladatok, monológok és improvizációk készítése során.

    1. Mi volt a legnagyobb kudarcod?

    Az elején kudarcként éltem meg azt, hogy az improvizációimból nagyon kevés ötletet építettek be a végleges előadásba. A kezdetekkor nehezen szinergizáltam a csapattal, mivel más iskolából érkeztem, másból fogalmaztam, nem tudtam használható ajánlatokat adni. Ezt akkor nehezen dolgoztam fel. Most azt érzem, hogy sikerült egy közös nyelvet kialakítanunk. Én is megértem őket és ők is megértenek engem. Én is a csapat része lettem.

    1. Mi az, ami a k2-ből hiányozni fog?

    Fábián Péter személye, a lénye, a gondolatai, a hozzáállása, az aktivitása. Biztosan nagy űrt fog maga után hagyni. Teljesen tiszteletben tartom a döntését. Érthető, hogy tíz év ilyen erős szimbiózis után, amiben a Bencével voltak, egyre több „fekete kártya kerül a pakliba” és hiába osztasz újra, már nem lehet kikerülni a fekete lapokat. Azt gondolom, hogy elsősorban nem a hiányt fogjuk megélni, hanem azt, hogy más lesz. Olyan jellegű „gyászt” élünk meg, amire fel lehetett készülni. Azt éltem meg, hogy ez a folyamat nem váratlanul és hirtelen történt, hanem egy ideje már tart. Nagyon sok törekvésünk volt arra, hogy ezt a folyamatot lelassítsuk, átalakítsuk, vagy megakadályozzuk, de ez nem sikerült. Talán puhítani tudtunk az elváláson és talán elkezdődhet egy párbeszéd. Mivel volt időm a változásra felkészülni, én most ott tartok, hogy inkább előre tekintek. 

    1. Mi az, ami nem fog hiányozni?

    Ebben az elválásban és kényszerhelyzetben van profit is. Többek között az, hogy évek óta elfojtásban lévő dolgok felszínre kerülhettek. A jövőn való szorongás, ami mint Damoklész kardja a fejünk fölött lebegett, úgy érzem, eltűnt. Ki lettek mondva olyan dolgok, hogy mi nem akarjuk, hogy másképp legyen, nincsenek teljesíthetetlen elvárásaink, a közösségért, a színházért csináljuk, nem pedig a karrierépítés, vagy a financiális profitálás miatt. Azáltal, hogy kimondták, hogy ezeket a körélményeket lehet, hogy nem tudják biztosítani nekünk, mi pedig ezt elfogadtuk, megszabadultak a felelősség terhétől. Sikerült meggyőznünk őket arról, hogy folytassuk, mert nekünk az a legfontosabb, hogy együtt legyünk és nem az, hogy hol és hogyan. Nem pusztán megéri nekem ez a működés, hanem nem is tudom, hogy mi más éri meg! Csak a legmagasabb színvonalon érdemes színházat csinálni! Ha arra lennék kényszerítve, hogy kizárólag megélhetési színházat kelljen csinálnom, nem csinálnám. Lehet, hogy ez nagyzolás, de sajnos azt látom, hogy amiben pénz van, az valamiért mindig rossz minőségű, ami meg értékes, azért biztos, hogy nem kapsz semmit. Sajnos vállalnom kell olyan munkát, amit pénzért csinálok, hogy ezzel a csapattal tudjak dolgozni. Dolgozok, hogy velük dolgozhassak. 

    1. Van olyan, amit másképpen csinálnál?

    Akik ismernek a szűk baráti körömön belül, azok tudják, hogy egy nagyon eleven, életvidám, motivált örökmozgó vagyok, de azt is tudják rólam, hogy kíméletlenül őszinte tudok lenni azokkal, akiket szeretek, főleg azokkal, akiket szeretek. Ezt viszont is elvárom. Ha valamit másképp csinálnék, az talán az, hogy több időt hagytam volna a többieknek, hogy megismerjenek, mielőtt annyi konfliktushelyzetbe beleállok. Nehezen viselem az igazságtalanságot, még nehezebben tudom magamba fojtani az ellenérzésem és talán túl hamar, túl nyersen reagáltam bizonyos helyzetekben. 

    1. Szerinted mi az oka a megszűnésnek?

    Nem „szerintem”, hanem ez egy igény a Petya részéről, hogy szűnjön meg a név. Ha megszűnik a név, akkor egy új égisz alatt tud folytatódni a munka. Minket nem avattak be a legmélyebb részletekig és talán jobb is ez így. Nem szeretnék állást foglalni, nem is lenne hasznos. Nagyon egészséges megújulás történik szerintem. Tizenkét év közös munkája után teljesen természetes a „burn out”.  Jó dolognak tartom, ami történik!

    1. Hogy látod a jövőt?

    Másodéves korunkban Zsámbéki megkérdezte az osztálytól, hogy ki-ki mit gondol arról, hogy mi lesz vele tizenöt év múlva, ne azt, hogy mit szeretnénk, hanem azt, hogy mi lesz. Hirtelen mindenkibe beleszorult a szó. Éreztük, hogy jóslat ereje lesz a válaszunknak. Én akkor 2011-ben (11 éve) azt mondtam, hogy 15 év múlva egy kis társulatban fogok dolgozni, akikkel külföldön és belföldön is játszunk, a szakmában elismert leszek, de nagy plénum előtt kevésbé. Azt mondtam, hogy a mozgás színházzal is foglalkozik majd a társulatom, és hogy forgatni is fogok. Jelenlegi életem nagyon közel áll ehhez a jóslathoz. Mi lesz velem a továbbiakban? Szeretnék nagyobb teret adni az önmegvalósításnak. Szeretném, ha nagyobb energiám és időm maradna a saját kreativitásom kiélésére. Kacérkodom a rendezés gondolatával, szeretnék tanulni és a külföldi színházi világba is beletekinteni. 

    1. Az előtted megkérdezett kollégád, Boros Anna kérdése: Mit változtatnál a társulat működésében ahhoz képest, ami eddig volt?

    Azon hangolnék, hogy milyen arányban döntünk közösen és milyen arányban dönt a vezetés. Én egy jól fanatizálható katona tudok lenni, aki erős hátországot tud biztosítani. Azt hiszem, hogy néha nagyobb szükségem lenne egy erős vezetői kiállásra, mint a demokratikus véleménynyilvánítás lehetőségére. 

    1. Milyen kérdést teszel fel az utánad következő Király Daninak?

    Megtudja-e fogalmazni, hogy mi az, amit ő kutat a művészetben?

    KÖSZÖNET KURTA NIKÉNEK!

    banner_bigBanner1
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram