Bessenyei Ferenccel, Latinovits Zoltánnal, Ruttkai Évával és Törőcsik Marival is dolgozott együtt. Fellógatták a zsinórpadra, bedugták a súgólyukba, szinte bárki helyett beugrott, mert fejből tudta az egész előadást. Jánoska Zsuzsa mindenesként végig járta a fővárosi teátrumokat, évekkel ezelőtt haza jött, azóta a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. A Szeged.hu kérdezte.

– Kiabálni is tud?

Egy rezesbandát is túlkiabálok, ha kell!

– Ezért lett súgó?

Azért lettem súgó, mert színésznő szerettem volna lenni.

– Elsúgták az álmait?

Nem, sokszor álltam színpadon is az elmúlt évtizedekben. Úgy indult az életem, hogy fiatalon sokszor jártam amatőr színházba, ott készültem színésznek, később véletlenül lettem súgó, mert többet fizettek a súgásért, mint a statisztálásért. Amikor már ötödik napja súgtam az egyik előadást, a rendező megkérdezte, igazi-e, hogy én még soha nem csináltam ilyen? Bevallottam, hogy soha. Két hónap múlva felvettek súgónak az egyik budapesti színházba.

– Erre születni kell, vagy meg is lehet tanulni?

Korábban ezt a szakmát nem tanították főiskolán, most már nem nézik a képességet, csak a bevételt, és oktatják is, de alapvetően mégis képesség kérdése, jól kell tudni olvasni, szöveget értelmezni, és ritmusérzék, ritmusérzék, ritmusérzék… Ha valakinek nincs ilyen képessége, nem alkalmas a hangja, nem érti az egész színházat, akkor soha nem lesz belőle jó súgó, csak akadály a próbákon és az előadásokon.

– Mióta súg?

1979-ben kezdtem, de az életem első állásinterjúján csak négy évvel ezelőtt voltam itt, Szegeden. Haza szerettem volna jönni. Itt kezdtem színésztanodásként, utána kerültem fel Pestre, ott kézről kézre adott a Játékszín, a Vígszínház, a Nemzeti, majd újból jött egy kicsit Szeged, azután vissza a fővárosba. Voltam szabadúszó, ami súgóként vakmerőség, de így hozta az élet.

– Végigsúgta az országot!

Soha nem kilincseltem állásért, mindig megvártam, hogy hívjanak.

– Mettől meddig tart a súgó munkája?

Az olvasópróbától az utolsó előadás végéig dolgozom a színészekkel és a rendezővel, de mindig más a feladatom. A próbaidőszakban segítek megtanulni és készségszintre fejleszteni az előadás szövegét, a darabot. Ilyenkor egy hallható vagy hallhatatlan segítő vagyok. Nem az a dolgom, hogy a színész helyett megtanuljam a szerepét, hanem hogy neki segítsek megtanulni. Az előadáson pedig egy védőháló vagyok, ha bármi baj van, akkor ott vagyok és segítek. Nekem is koncentráltan végig jelen kell lenni minden előadáson az első pillanattól az utolsóig.

– A szegedi színházban csak súgó hölgyek dolgoznak. Női szakma a súgás?

Ma már igen, régen voltak férfi súgók is. Kevés a pénz ezen a pályán is, de szerintem nem ezen múlik. Régen a kiöregedett táncosnőkből, szubrettekből lett súgó, de a Nemzetiben voltak legendás férfi kollégák is.

– A jó súgó az egész darabot fejből tudja?

Ott a mankó, a szövegkönyv előttem, miért tanulnám meg? Valójában tudom az egészet, az összes mozgást, érzelmet átélem, amit a néző a színpadon lát. Vannak egyezményes jelek, amiket én is használok a szövegkönyvben, így, ha velem bármi történne, egy kolléga el tudná súgni az előadást.

– Milyenek a színészek?  Van, aki precízen megtanulja a szöveget és van, aki a súgóra bízza magát?

Ma már nem lehet teljesen a súgóra hagyatkozni, mert nagyon felgyorsult a színház. De én még dolgoztam Páger Antallal, Bessenyei Feri bácsival, akikkel kialakult egy bensőséges kapcsolat, megbíztak bennem és utánam elmondták Shakespeare-t, anélkül, hogy a néző ebből bármit észrevett volna. Ma már ilyet nem lehet csinálni, ma már muszáj megtanulni a szöveget. Nem igaz már az a mondás, hogy majd megtanulom, ha siker lesz. Így biztosan nem lesz siker. A súgó nem azért van, hogy elmondja az előadást, hanem azért, hogy segítsen. Soha nem mondom folyamatosan a szöveget, az nagyon zavarná színészt, együtt élek vele, és a próbák alatt megismerjük egymást annyira, hogy csak akkor segítek, ha kell.  A ritmusérzék és pszichológia nagyon fontos és ismerni kell az előadást.

– Zenét is lehet súgni, vagy csak prózát?

Én mindkettőt csináltam már, imádom a musicaleket, operetteket.

– Nagy különbség van a kettő között?

Csak egy kicsit más, a zenés daraboknál az ember a saját füle ellen dolgozik, nekem ugyanis mindig előrébb kell járnom, mint a zene ahhoz, hogy segíteni tudjak a színészeknek, és pontosan érezni kell, mikor van rám szükség.

– Operát is lehet súgni?

Lehet, de én még nem csináltam ilyet, ezért nem is kell olaszul súgnom. Franciául viszont már dolgoztam, de az nem okozott problémát, mert ismertem a nyelvet.

– Milyenek a rendezők, a súgón verik el a port, ha nem jól megy a próba vagy az előadás?

Hamar meg kellett tanulnom, hogy amikor a rendező a súgóval üvölt, az nem neki szól, hanem a színésznek, ha a színész üvölt a súgóval, az sem neki szól, hanem saját magának, a zavarának, hogy nem tudja a szöveget. Sokszor rajtunk engedik ki gőzt, ha nem megy valami, de ezt meg kell tanulni elengedni, mert szó nincs arról, hogy bántani akarnának.

– Kikkel dolgozott együtt? Hosszú a lista?

A teljesség igénye nélkül Sinkovits Imre, Agárdi Gábor, Kállai Ferenc, Moór Mariann, Mensáros László, Páger Antal, Törőcsik Mari, Darvas Iván szerepel a névsorban, de Ruttkai Éva utolsó szerepét is én súgtam a Vigadóban, és a kilencvenéves Makai Margittal dolgoztam még együtt.

Forrás: www.szinhaz.szeged.hu