Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Nem kell mindig középen állni” – Interjú Csarnóy Zsuzsannával

    2024. február 22., csütörtök 09:52

    Alkatából adódóan főleg dívák, tragikus hősnők, fajsúlyos prózai és zenés szerepek találják meg. Valaha a Thália Színházban kezdte a pályafutását, második évadát tölti újfent a teátrumban. A Rettenetes szülőkben  birtokló anyafigurát játszik, a Ványa bácsiban Szerebrjakov mamáját idősre maszkírozva, a Beckhamban az egykori focisztár  félrelépését kirobbantó médiaszakember elvált feleségét. Ray Cooney Egy  a ráadás című bohózatában egy vagyonos üzletember szépasszony húgát, Amyt formálja meg, aki szerelem után vágyakozik.

    Csarnóy Zsuzsanna / Fotó: Thália Színház / Kállai-Tóth Anett

    2022-ben visszatértél pályakezdésed színhelyére, a Thália Színházba. Hogyan emlékszel vissza régi Tháliás korszakodra?

    Annak idején Kazimir Károly osztályában végeztem, ő igazgatta akkoriban a Tháliát, rögtön szerződtetett minket Gesztesi Károllyal. Nagy közös sikereink voltak, mint például a Kapj el című kétszemélyes darab, amit Kozák András rendezett. Nagyon szerette a közönség, mindig telt házzal ment, holott akkor még ismeretlen kezdőknek számítottunk. Fiatal titánoknak tartottak minket, elmehettünk volna a közönségdarabok irányába, de mi mélyebbre akartunk menni. Változatos műfajokban, változatos rendezőkkel, komoly megmérettetésben akartuk kipróbálni magunkat, Csehovokban, Shakespeare-ekben. A Tháliának nem ez volt a profilja, ezért szerződtünk a Miskolci Nemzeti Színházba.

    Az új kamaraszínházban, a Télikertben bemutatott Rettenetes szülők volt az első mostani bemutatód, amiben egy birtokló anyát játszol…

    A fiamat alakító Embere Márkkal az első pillanatban létrejött a színpadon egy valódi lelki kapcsolat. Nagyon megszerettük egymást, azóta minden anyák napján kapok tőle egy üzenetet.

    Már évek óta elszerződtem Veszprémből, többfelé játszottam Budapesten, amikor egyszercsak felhívott Kelemen József rendező, hogy szeretne meghívni vendégművésznek a Rettenetes szülők női főszerepére. Nagyon örültem a lehetőségnek, fogalmam sem volt, hogy a szerződtetésemen „mesterkednek”. A premieren hangzott el, hogy egyébként tudom-e, hogy le akarnak szerződtetni. 

    Végül a Rettenetes szülők alapján döntöttél a Thália mellett?

    Az döntött a Thália mellett, hogy anélkül, hogy korábban dolgoztam volna Kelemen József főrendezővel, Nagy Viktor művészeti vezetővel, Kálomista Gábor igazgatóval vagy Hamvai Kornél dramaturggal, szeretettel hívtak és azt éreztem, hogy ragaszkodnak hozzám. Jólesett, hogy kíváncsiak voltak rám. Szerencsének tartom a pályámon, hogy soha nem kellett kérnem. Nem is vagyok alkalmas rá. Különleges helyzet, hogy ott vagyok most, ahol elkezdtem a pályámat és ahol a főiskolás éveimet is töltöttem. Tulajdonképpen kicsit hazatértem. 

    Rettenetes szülők / Fotó: Puskel Zsolt

    A klasszikus, nőies nőtípust hozod. Hogy látod, a korodnak, az igényeidnek megfelelő szerepek találnak meg? 

    A Ványa bácsiban egy nyolcvan éves öregasszonyt játszom. A Drága örökösök sorozat Valija is egy egyszerű, hétköznapi asszony. Hámori Barbara producer- rendező állandóan mondogatta a forgatáson, hogy túl nőies vagyok, tegyenek rám még több pulóvert. Szerencsének tartom, hogy alkatomból adódóan idősebb és fiatalabb szerepekre egyaránt használnak. Abban a korban vagyok így hatvanévesen, amikor már ritkábban adódnak klasszikus női szerepek. A korváltást nagyon meg tudja könnyíteni a színésznek, ha karakteresebb szerepekben is kipróbálhatja magát. 

    Az Egy a ráadás című ajtócsapkodós brit bohózatban a két nagyjeleneted szinte némajáték, egyszer modellt ülsz az avantgárd festőnek hitt szobafestőnek,  másszor a földön húznak ki, el akarnak tüntetni a színről. Milyen a viszonyod a bohózat műfajhoz?

    A színésznek rendkívül hasznos, hogy széles skálán mozoghat. Vidéken pedig természetes volt, hogy egyik este Cecília lehetek a Csárdáskirálynőben, a másik este Ranyevszkaja a Cseresznyéskertben, a harmadik este komédiát vagy abszurdot játszom. Mindenben a legjobbat kell nyújtani, a műfaj sajátosságának megfelelően.

    Nevettetni a legnehezebb. Ahhoz, hogy egy-egy helyzetben üssön a poén, minden pillanatban pontosan kell összekapcsolódnia a színészeknek. Nagyfokú koncentrációt kíván, szinte egy század másodpercen tud elcsúszni, hogy a néző felnevet, vagy sem. A bohózat rendkívül szaszerolós műfaj. Komoly koreográfiát igényel, hogy ki melyik ajtón mikor jön, megy, mikor szólal meg. Mondhatni cirkuszi bravúrok zajlanak az Egy a ráadásban is a színpadon.

    A jól megírt színdarabok esetében a helyzetek végtelen félreértésének a fokozása adja meg a cselekményt.

    Egy a ráadás / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    A Beckham című előadásban szintén olyan a szereped, hogy nem lehet egy ívet felépíteni, hanem bevillanó jelenetekből áll…

    Sok nagy szerepet játszottam már, nem kell mindig középen állni. Ebben is a változatosság híve vagyok. A Beckhamben játszott szerepem például másfajta kondíciót és koncentrációt igényel. És pont olyan fontos a társasjátékban, mint egy nagy szerep. Nehéz magamban várakozással megőrizni azt a szereplőt, aki akár óránként megy be a színpadra. És ugyanolyan erőnléttel kell becsatlakozni abba a lelkiállapotba, ami a színpadon még azóta is jelen van. Főszerep esetén elkezdeni nehezebb az előadást pont a súlya miatt, de ott van egy folyamat, amikor a színész már nem szakítja meg a kapcsolatát a szereppel, egy marad vele. A Rettenetes szülőket például egy nagy levegővétellel kezdem és végig kell vinnem a tempót, mert én vagyok az előadás motorja. 

    Sűrűn váltottál társulatot, főleg vidékhez köthetően: Miskolc, Szolnok, Szeged, Veszprém. A vidéki színészlétnek megvan az a hátránya, hogy behatároltak a lehetőségek. A nehezebbik utat választottad?

    Önszántamból mentem el kétszer is vidékre a Tháliából és a József Attila Színházból is. Vitt a kíváncsiság, azt éreztem, ráérek még arra, hogy megüljek egy helyen, hogy csak egyfajta társulati létet tapasztaljak meg.

    Jót tett nekem színészileg, hogy cserélődtek az emberek, az alkotók, sokféle rendezővel dolgoztam. Valahogy úgy hozta az élet, hogy ha válaszút előtt álltam, mindig a nehezebb irányba mentem. Azt gondoltam, könnyebb irányba ráérek később is menni. Ezzel tartozom magamnak, meg a szakmaiságomnak. A változtatás mindig a lélek frissen tartása.

    Való igaz, hogy vidéken nagyon áldozatos dolog színésznek lenni, főleg úgy, hogy Pesten van az otthonod. Sok utazással, kényelmetlenséggel jár. Másfelől egy ügyű típus vagyok, nem szeretek egyszerre többfélét csinálni. Szeretek elmélyülten benne lenni az aktuális feladataimban. Vidéken erre nagy lehetőség van. 

    Ványa bá – fotó: Puskel Zsolt

    Nyilván megérett már benned a változtatás igénye, amikor elszerződtél Veszprémből…

    Azt éreztem, hogy átalakult a társulat létezése a színészház megszűnésével. Elérkezettnek láttam a változást. Szükség volt bátorságra, mert a semmibe léptem ki.

    Érdekes, hogy amikor az ember becsuk egy ablakot, tényleg azonnal kinyílik egy másik. Hirtelen nagyon sok munkám lett Budapesten.

    Az Átrium Színház felkért, hogy játsszak az Őrült Nők Ketrecében, majd később visszahívtak a Chicago című  musicalbe, amiben Morton mamát alakítottam, mindkettőt Alföldi Róbert rendezte. Kováts Adél a Radnóti Színházba hívott meg egy szintén Alföldi által rendezett előadásba, a Futótűzbe. Szinetár Miklós az Operában osztotta rám Mária Teréziát a Cigánybáróban. A Pesti Magyar Színházban is kaptam három lehetőséget Méhes László, Eperjes Károly és Horváth Illés rendezéseiben. És nem utolsósorban közben több száz részt forgattam le a Drága örökösök Valijaként, amiben érdekesség, hogy Molnár Piroska volt az anyukám, akivel közben kolléganők lettünk a Tháliában. Érdemes néha kilépni a komfortzónából, mert ott kezdődnek a csodák sokszor.

    Balettiskolai végzettséggel kerültél a színi pályára. Világéletedben színész akartál lenni, a balett csak kitérő volt?

    Egyáltalán nem akartam színész lenni, bár apukám már három évesen úgy hívott, hogy „ te színésznő”, mert szerettem szórakoztatni az embereket. Balerina nővérem ( Csarnóy Katalin- A szerk.) miatt kaptam kedvet a baletthez, láttam, hogy milyen csodálatos művész. Ügyesen tornáztam, de semmi tudatosság nem volt bennem. Hat évig jártam a Balettintézetbe, a kis-diplomám alapján színházi táncművész a végzettségem.

    Azt hittem akkor, hogy a könnyebb irányba mentem, holott ez a nehezebb: a balett spártai életmódot követel meg, olyan, mint az élsport, abból is a legnehezebb, mert a fizikai adottságok mellett művészi adottságok is kellenek hozzá.

    Belekerültünk több gyerekszerepbe, balettekbe, operákba. Kun Zsuzsa, a Balettintézet igazgatónője behívta anyukámat  és azt kérdezte tőle:” Ez a gyerek nem akar színész lenni? Nem tudjuk rendesen leosztályozni, mert csak az arcát nézzük, annyira jól adja elő a táncot. A lábával meg sok mindent ellazsál.” És ez így is volt. Ösztönösen kompenzáltam a technikai hátrányosságaimat. 

    Beckham / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    Milyen élmények hozták meg a kedvedet a színészethez?

    Balettintézetisként beosztottak Ruszt József Tell Vilmos rendezésébe, a Szegedi Nyári Játékokra. Nyolc fiú mellett egyedül voltam lány, volt egy szólótáncunk az előadás elején. Ruszt egyszer odajött hozzám és elmondta,hogy a Várszínházban vezet egy színész stúdiót, látja, hogy még nagyon fiatal vagyok, de szülői engedéllyel hétfőnként járjak az órájára, mert szerinte képességem van a színészethez.

    Először megijedtem, aztán nagy nehezen beadtam a derekamat. Meg se mertem szólalni jó pár alkalomig, csak ültem mellette. Hónapok múlva sikerült rávennie, hogy végre felálljak, elmondjak egy verset (Szegény Zsuzsi, a táborozáskor-t). Megtapsoltak, pedig ijedtemben végig a mennyezetet néztem. A Hamlet próbái láttán éreztem meg, milyen fantasztikus dolog lehet a színészet, milyen lelki, szellemi lehetőségek rejlenek benne.

    Fél év után az évadzárón Ruszt azt mondta nekem, hogy felelőssége teljes tudatában ki meri jelenteni, hogy kívül-belül színésznek születtem, úgyis az leszek. Repkedtem hazáig. Életemben először mondta rám valaki, hogy tehetséges vagyok.

    Aztán később felvételt nyertem a Nemzeti Stúdióba, ott se nagyon mertem eleinte megszólalni. Az első darab, amibe betettek A szuzai menyegző volt. Már a színpadon álltunk, amikor megtudtam, hogy Ruszt József az előadás rendezője. Odajött hozzám, felemelte a fejemet és csak annyit mondott: „Megmondtam.”

    Szerző: Szentgyörgyi Rita

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram