A zenés darabok látványának, magas színvonalának, az előadások hangulatának fontos része a tánckar. A Győri Nemzeti Színház a táncos csapat munkáját is elismerte azzal, hogy a 37 éve tánckari tag két évtizede kinevezett vezetőjét, majd koreográfusát, Fekete Miklóst a társulati évadzárón az örökös tagságot igazoló oklevéllel tüntette ki. Az alábbiakban vele olvashatnak interjút.

Hogyan került a fővárosból Győrbe?– kérdezték a tagozati vezetőt.

Nem kis vargabetűvel, mivel fővárosi fiatalként az Állami Artistaképző Intézet akrobatikus revütánc képzőjét végeztem el. Ez egy kísérleti osztály volt speciális, sokoldalú képzéssel, mivel a nyolcvanas évek közepén tervezték egy revü táncszínház megalakítását. Ez azonban végül nem valósult meg, én pedig 1986-ban leszerződtem tánckari tagnak a győri színház társulatába. Abban az időben a musical előadásokkal szemben még az operett és az opera programjai jelentették a többséget. Szépen lépkedtem előre a pályán, egyszer csak észrevettem, hogy szólistaként is már igénybe vesznek. Akkoriban még nem volt kinevezett vezetője a tánckarnak.

Aztán hamarosan lett, Fekete Miklós személyében…

Úgy történt, hogy a Szegedi Balett alapítója, az improvizációt bátran használó Imre Zoltán koreografálta a Grand Hotel bemutatását. Szólt Korcsmáros György igazgatónak, hogy ehhez szüksége volna egy olyan asszisztensre, aki szinte fotózni tudja a szemével a mozdulatokat. Én lettem a kiszemelt, majd többszöri együttműködésünket követően Imre Zoltán javasolta a tánckar vezetői kinevezésemet, amelynek megtörténte után még évekig magam is táncoltam az előadásokon.

Nyilván maradtak élményei emlékezetes produkciókról. Melyek azok?

Vezetőként első és legfontosabb feladatom volt a hiányos létszámú, szerény tudású táncosokból felépíteni egy hat párból álló kart, amely a zenés darabok minden műfajában, tehát a mind népszerűbb musicalekben is otthon van a klasszikus balettól a modern táncokig. Ez lényegében két esztendő alatt sikerült, a színvonalat pedig igyekszünk tartani azóta is, noha átéltünk gazdasági nehézségeket, néha törvényszerű személyi változásokat. A két legkedvesebb emlékem a már említett Grand Hotel, valamint a Hegedűs a háztetőn, amelyben asszisztensként táncoltam duettet Karácsony Angélával.

Végig buktatók nélküli volt a pályafutása?

A csaknem négy évtized jó néhány korszakot hozott a színház életében, és ebben a pozícióban ritkán sikerül ennyi ideig megmaradni. Nekem sikerült, és talán azért, mert minden körülmények között a szakmaiságot, és a feladatomat helyeztem előtérbe. A későbbiekben nehézséget a két év alatti kettős csípő protézisem beépítése okozta, ennek már lassan tíz éve. Az első után két héttel, mankóval már kurzuson tanítottam, a rehabilitáció hosszú nehézségein pedig átsegített a pozitív szemléletem. Az örökös tagság nevemmel említésekor a csodálkozás volt az első reakcióm, majd következett a boldogság, mára pedig él bennem a remény, hogy ennyi idő alatt nem csinálhattam valamit rosszul…

Szerző: Mohay Gábor / Győri Nemzeti Színház