gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Nem kötöttünk paktumot” – Képviselők a Pinceszínház ügyéről

    2021. július 10., szombat 10:25

    Egy színházigazgató megválasztása miatt robbant ki politikai perpatvar a IX. kerületben. Baranyi Krisztina szerint az MSZP-DK és a Momentum lepaktált Fidesszel a kulturális reform ellen, az ellenzéki képviselők szerint viszont ezt a döntést kívánta Ferencváros érdeke. A polgármestert és érintett képviselőket kérdezte az ügyről a 24.hu.

    15-en pályáztak a IX. kerületi Pinceszínház igazgatói székére. Kedden a képviselőtestület meg is választotta az új igazgatót: Sztarenki Pált, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egykori művészeti vezetőjét, noha a szakmai bizottság dr. Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház korábbi gazdasági igazgatójának pályázatát támogatta.

    Baranyi Krisztina polgármester, aki nemmel szavazott Sztarenkire, úgy fogalmazott:

    A Fidesz-DK-MSZP és két momentumos képviselő friss nagykoalíciót alkotva hagyta figyelmen kívül a magyar színházi élet krémjéből álló, 13 órás bírálat után javaslatot tévő szakmai bírálóbizottság véleményét, javaslatait. A szakmázás ugye bolsevik trükk

    – írta a Facebookon,

    „Polgármester asszony félreértette: a Pinceszínházban nem az marad, ami volt” – mondta a 24.hu-nak a DK-s Takács Máriusz.

    Elismerte, hogy Sztarenki pályázata inkább népszínházas vonalat visz, de úgy látja, épp ez az irány kell a kerületnek, „ami a ferencvárosiak felé néz és szól”, nem pedig a progresszívebb színházi szemlélet.

    A testület előtt is elmondtam, hogy szerintem ez a koncepció szolgálja leginkább a ferencvárosiak érdekeit. Erre az égvilágon semmiféle reakció nem jött, sem a polgármester asszony, sem az alpolgármester asszony részéről. Senki nem kezdett el vitázni velem, hogy egy másik pályázat jobb, vagy hülyeséget beszélek, mert nem is ez a ferencvárosiak érdeke. Nem volt szakmai vita

    – mondta Takács, aki szerint Baranyi sem nyilvánította ki előre, hogy kit szeretne az igazgatói székben látni.

    Takács amúgy visszautasítja, hogy paktumot kötöttek volna a Fidesszel. Szerinte semmiféle előzetes egyeztetés nem volt a frakciók között.

    Hasonlóan nyilatkozott az MSZP-s Torzsa Sándor is, aki a ferencvárosi Demokraták frakcióvezetője.

    „Az tényleg vérlázító lenne, ha valaki olyat választottunk meg a Pinceszínház igazgatójának, akit teljes egészében elutált a szakmai bizottság”

    – mondta, hangsúlyozva, hogy ilyesmiről nem volt szó, hiszen Csáki és Szász is nyilvánvalóvá tette a testületi ülésen, hogy mindegyik koncepció érvényes a maga módján.

    A részletekről ITT olvashat. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram