„Nem lehet beárazni azt, amin átmentünk” – Megszólalt egy érintett az Operettszínház ügyében
2021. május 14., péntek 22:53
„Bár hónapok óta nem jelent meg új információ a Budapesti Operettszínház #metoo-ügyének áldozatairól, ez nem jelenti azt, hogy ügyük lezárult. Az érintettek egész életére kihat küzdelmük” – számolt be az Index.
Egyikük anonimitásukat védve, de mindannyiuk nevében mesélt az oldalnak arról, hogy bár a helyzetük bonyolult, és mélyen érinti mindennapjaikat, nem maradnak csöndben, hanem felszólalnak magukért, másokért.
„Ez az egész ügy olyan szövevényes, mint egy Netflix-sorozat. Az van, hogy te vagy a sértett, mégis mindenre neked kell tekintettel lenned, miközben állandóan rettegsz a következményektől. Vannak jogi szempontok, amiket figyelembe kell venni. Semmi olyat nem mondhatsz, amit nem tudsz bizonyítani. Állandóan három lépés távolságot kell tartanom a saját fájdalmamtól, hivatalosan kell fogalmazni, körültekintően, higgadtan. De a valóság baromira nem ez. Olyan igazságtalanság zajlott mindenki szeme láttára, amit szinte fel sem lehet dolgozni, mégis besöpörték a szőnyeg alá” – fogalmazott az érintett.
A kérdésre, milyen volt az általános hangulat az Operettszínházban Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgató környezetében, amikor megkezdték a közös munkát, az érintett azt felelte: „Még börtönnel is fenyegették a Budapesti Operettszínház három munkatársát, akik fél évig bírták az intézményben. Állítják: leveleik válasz és aláírás nélkül jöttek vissza Kiss-B. Atilla főigazgatótól, akinek tudnia kellett a színházban uralkodó légkörről.
Kriza elviselhetetlen stílusa köztudott volt az intézményben. Lekezelő volt, szexista, önelégült. Olyan ember, akitől mindenkinek görcsbe rándult a gyomra, ha meglátta a folyosón. Bevett taktikája volt, hogy ellehetetlenítse azokat, akikre már nincs szüksége. Állandó panaszok voltak a munkamódszerei és a viselkedése miatt, a stílusát maga Kiss-B. Atilla főigazgató is tapasztalta és nehezményezte. De bizonyára fontosabb volt neki az, hogy Kriza, az ügyvezetője, már túl sok feladatot bízott rá ahhoz, hogy nélkülözni tudja. Kiss-B. nem titkoltan a pályázatát is vele íratta meg. Túl sok szívesség volt ez ahhoz, hogy ezek után eltávolítsa, és persze minden erejével meg kellett őt védenie ahelyett, hogy minket védett volna meg. Holott munkáltatóként az is dolga, hogy olyan környezetet teremtsen, amiben nem fordulhat elő az, hogy egy ember túlkapása miatt harminc-negyven másik szenved vagy távozik. Kiss-B. Atilla arról is tudott, amit mi zaklatásnak hívunk. Az első áldozat már nagyon korán, nagyon sok embernek mondta el a vele történteket a társulatban, azt remélve, hogy valami segítség csak érkezik már valahonnan. Olyan nincs, hogy egy intézmény igazgatója ne vegyen tudomást arról, hogy mi zajlik körülötte.”
„Szerintem a legtöbben el sem tudják képzelni, hogy egy ilyen helyzetben mit jelent minden egyes „történés” nélküli nap. Ettől függetlenül mi minden lehetséges vagy egyébként lehetetlennek tűnő utat megpróbáltuk bejárni, mielőtt a történteket nyilvánosságra hoztuk.
Az elmúlt hónapok tükrében mindenkit megértek, aki nem mer harcolni az igazáért, miközben nagy a társadalmi nyomás és a lelkesítés, hogy ne hallgass, vagy legyél forradalmár. De végül mégiscsak egyedül maradsz, és nagy eséllyel tönkre is mész” – fejtette ki az illető.
A Budapesti Operettszínház igazgatóját szexuális zaklatás eltussolásával vádolók azt mondják, bizonyítékuk van arra, hogy Kiss-B. Atilla lesöpörte a panaszaikat.
A sajtóban ebben az ügyben az az utolsó hír, amikor Gulyás Gergely 2020. augusztus 6-án elismerte, hogy a sértetteket nem kérdezte ki senki az Operettszínház által lefolytatott vizsgálat során.
Az érintett arról is nyilatkozott, mi volt a jellemző a közvetlen környezetük reakciójára: „Az úgynevezett megfigyelők ugyanúgy a bántalmazási helyzet részesei, az ugyanis átélésre, reagálásra és állásfoglalásra kényszeríti őket is, amit viszont a helyzetükből adódóan nem mindig tudnak megtenni. Az elmúlt másfél év nagyon hektikus volt a környezetünk viselkedését illetően. Eleinte mindenki melletted áll, nagy a lelkesedés, támogató üzenetek százait kapod, mindenki esélyt lát a happy endre, nagy a zsizsegés, magas a hőfok. Aztán a helyzeted felnagyítja saját gyávaságukat, megalkuvásukat vagy a fájó tehetetlenséget, na meg kezd úgy tűnni, hogy ez nem egy sikeres harc. Sokan elfáradnak, a legtöbben pedig hirtelen el is tűnnek az életedből. Találnak egy a maguk számára elfogadható indokot, vagy éppen egy hazugságot, de a vége ugyanaz. Magadra maradsz.
Tudjuk, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk.
Tudom, hány tag egyeztet titokban más színházak igazgatóival, hányan mosolyognak Kiss-B. szemébe, dobálják a szívecskéket a Facebookon, aztán szidják őt nyomdafestéket nem tűrő módon, vagy mindezek nélkül csak szimplán titokban szolidarítanak. (…) És hát mindenki mérlegel. Ebben a műfajban egyébként is sokkal nehezebb forradalmárnak lenni: ha az ember konfrontálódik a munkaadójával, kevesebb a továbblépési lehetőség. Operettszínház ugyanis egy van az országban. Elvárható az bárkitől is, hogy feladjon, de legalábbis kockára tegyen mindent egy igencsak kétséges kimenetelű ügyért? Szerintem nem. Hosszú évek tartalma, közös munkája mindenesetre hamar feledésbe tud merülni, ha az érdek mást diktál.”
Az érintett azt is hozzátette: „Naivnak tűnhet, de mindannyian hiszünk abban, hogy segítséget fogunk kapni. Én hiszek a döntéshozókban és a nyilvánosság erejében is. Eltántoríthatatlanul hiszem, hogy az igazság bizonyítást nyer. Akkor végre vége lehet ennek a történetnek, és továbbléphetünk, és nem azt érezzük, hogy egy mókuskerékben rohangálunk körbe-körbe.
Valaki, aki nem olyan régóta van egy hasonló helyzetben, azt kérdezte, hogyan lehet ezt több mint egy éven át bírni és így élni. Hát nehezen… Ez nem élet. Inkább csak biológiai szükségletek fedezése egy szép új világ reményében.
Élet majd akkor lesz, ha az ügy végére pont kerül. Pont pedig akkor lesz, ha lesz valódi vizsgálat és következmény. Sem beárazni nem lehet mindazt, amin átmentünk, sem pénzzel jóvátenni. Egy rakás ember lett két lábon járó orvosi esettanulmány ettől az egésztől, de a SOTE-n lelket még nem műtenek” – fejtette ki az érintett.
Az Index felkereste a Budapesti Operettszínházat is, arra voltak kíváncsiak, hogy náluk készül-e etikai kódex. A válasz, amit az intézmény a szerkesztőséghez eljuttatott, így hangzik:
„A Budapesti Operettszínház mindenben a hatályos jogszabályok és a jogszabályokon alapuló belső szabályzatai szerint jár el. Színházunk – mint a magyar és az európai kulturális élet egyik kiemelkedő képviselője – az alapvető emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásának elkötelezett híve. Habár a jogszabályok kellő mértékben rendezik a munkahelyi viszonyokat, a művészek és munkatársak biztonságérzete, a belső eljárásrend kellő szabályozottsága érdekében a Budapesti Operettszínház igazgatása szükségesnek tartotta megalkotni a saját Etikai szabályzatát. A szabályzat szövegezése előrehaladott állapotban van, a Munka Törvénykönyve szerinti egyeztetésekre a jogi és egyéb szakmai véleményezést követően kerül sor.”