Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Nem minden színház fog kinyitni májusban

    2021. április 24., szombat 06:00

    Orbán Viktor mai rádióinterjújában arról beszélt, hogy négymillió beoltottnál kinyithatnak mások mellett a színházak is.

    Ezzel kapcsolatban a Telex megkeresett több budapesti színházat. Az Örkény például kijelentette: ők nem fognak kinyitni.

    A nyitás lehetősége egybeesik a kőszínházi évad végével. Az Örkény a járvány során közönsége és munkatársai védelme érdekében mindvégig az óvatosság felé hajlott, most is így gondolkodunk. Ma annyi mondható ki bizonyosan, hogy május folyamán nem tervezünk nyitni” – írták.

    A Radnóti azt válaszolta, hogy „minden a későbbi bejelentésektől függ, de alapvetően számolnak nyári szünettel.”

    A Katona József Színházban is próbálnak, a biztonságos színházlátogatás megteremtéséhez pedig „megfelelő felkészülési időt kell hagyni.”

    Máté Gábor a HVG-nak azt nyilatkozta, Katonában jelenleg még csak 50 százalék körüli az átoltottság; a Jurányiban most, a bejelentés nyomán kezdték el felmérni a helyzetet. „Még nem világos az sem, hogy a színházak speciális munkakörülményei miatt a dolgozókra vonatkoznak-e külön szabályok. Bízunk benne, hogy a szabályozás megfelelő kereteket és kapaszkodókat fog tartalmazni ezekben a kérdésekben” – mondja Máté Gábor.

    Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója a Népszavának úgy fogalmazott, hogy felelősen kell dönteni nyitás esetén, illetve a színház nem televízió, hogy egy kapcsolóval azonnal működésbe lépjen. Hosszas előkészítésre van szükség, mondta, hozzátéve, hogy számos kötelezettséget, például elmaradt bérletes előadások pótlását meg kell majd oldaniuk. A direktor reméli, hogy a nyitott kérdésekre mielőbb választ kapnak. A József Attila Színház egyelőre a nyáron szabadtéren játszana és a beltéri kőszínházi szezont csak az ősszel kezdené. Egyébként a teátrum dolgozóinak nagy része már védettnek számít – közölte.

    A Trafó munkatársainak a kétharmada is túl van az első, vagy mindkét oltáson. A társulat nélküli befogadóhely beltéren csak ősszel játszana, májustól viszont sétaszínházat, illetve köztéri akciókat terveznek. Sőt, egy szokatlan helyszínen történő bemutatót is elképzelhetőnek tartanak. A Trafó nézői interaktív installációra is számíthatnak, illetve az intézmény galériáját is megnyitják.

    A mi stábunk több mint kétharmada egyszer már kapott valamilyen oltást, de a hozzánk érkező csapatok oltottsága, na, az egy másik kérdés

    – fogalmaz a HVG-nek Barda Beáta ügyvezető igazgató. 

    Amennyiben a járványhelyzet kedvezően alakul és a hatályban lévő kormányrendeletek lehetővé teszik, az előírásoknak megfelelő védelmi intézkedések mellett, tudunk játszani május közepétől – tudta meg a Népszava a Thália Színháztól.

    „Örülünk, hogy egyáltalán gondolkodhatunk az újranyitásról, de több információra van szükségünk” – mondta a lap kérdésére Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója.

    Forrás. HVG, Népszava, TELEX

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram