Bot Ádámmal vidéki amatőr táncos korunkban is összefutottunk már, de valódi ismeretséget a közös Goli (Budapest Kortárstánc Főiskola) padló koptatás közben kötöttünk 18-19 évesen. Évek óta dolgozunk együtt különböző felállásokban, többek közt a Ziggurat Projecttel és az L1 Egyesületen belül. Precíz, komoly és szuggesztív előadó, olyan, akinek a mély tekintetétől zavarba jössz. Nem is sejtenéd, hogy emellett rejtőzik benne egy kiváló stand upos is; még ha nem is szóban, de humorát a most készülő #goshiwon előadásban is csillogtatja. Kovács Emese interjúja.
Melyik előadással leszel jelen az L1-ek(ek) IZP módra eseményén?
– A Homályállapotot viszem oda újra, de változtatok rajta a tavaly júniusi formához képest. A mozgásanyaghoz nyúlok hozzá most, a vizuális környezet és a tér elhelyezkedése ugyanaz marad. Új felfedezés volt, hogy a Bakelit Multi Art Center Hangár elnevezésű előadóterében a galériáról, fentről, ahonnan a nézők látták, mennyire jól érvényesül a projekció, ami fontos eleme az előadás atmoszférájának. Tehát ezt a szöget, felállást biztosan megtartjuk.
Rád egyébként jellemző, hogy újragondolod a darabjaidat?
– Be kell lássam, hogy igen. Egyfajta elégedetlenségből fakadhat ez, mert nem tudok megbékélni egy adott állapottal. Amikor eljutok végre A-ból B-be, a bemutató fázisig, eszembe jut, hogy de jó lenne egy C vagy egy D verzió is, ami a B-nek valamilyen adaptációja, és ezért hozzá akarok újra nyúlni. Nem mondom, hogy megkönnyítem a saját dolgomat azzal, hogy nem történik meg kétszer ugyanaz az előadás, mert több próbát igényel alkalomról alkalomra.
A változtatás ezek szerint nem külső ingerekre történik, hanem belső késztetésre, jól érzem?
– Szerencsére mindig olyan körülmények között játszottam a darabjaimat, amikor volt utána lehetőség nézői visszajelzésre. Másrészt nekem is van valamilyen személyes tapasztalatom az előadások után, és a kettő együtt teremti meg bennem az igényt, hogy bizonyos dolgokat újragondoljak. Nem külső nyomásra történik, de inspirálni szokott a visszajelzés, amit utána megpróbálok beültetni, kipróbálni egy új verzióban.
Megszületett már az időpontja az új bemutatódnak, ami a #goshiwon címet viseli?
– Hosszú-hosszú egyeztetések után végre igen! Ez a projektem elért egy „never ending” fázisba, így számos időpont és helyszín szóba jött már, és végül május 23-án, a Turbina Kulturális Központban tartom a bemutatót.
Milyen Ladjánszki Mártával, mint az előadásod mentorával dolgozni?
– Nagyon szerencsés választásnak gondolom, pedig ezt megelőzően nem sokszor találkoztunk. A nehézséget nekem az okozza, hogy amit szeretnék megmutatni neki, az már szinte kiforrott állapotban legyen. Emiatt a találkozásaink ritkásak, pedig ő sokszor kezdeményez, folyamatos a figyelme. Érzékenyen jelez vissza arról, hogy mi az, ami működőképes vagy izgalmas, és közben inspiratív kérdéseket tesz fel. Feldobott labdákat, amikkel szívesen játszottam utána. Ennek hatására tudott létrejönni a munkabemutatóra végül az a verzió, amire a pályázatíráskor is gondoltam.
Ha jól tudom, ebben a készülő előadásodban van egy alkotótársad is, Lakos Fanni. Vele hogyan folyik az együttműködés?
– Sok verziót éltünk már meg ebben a munkában is. A pályázatban eredetileg szólót képzeltem el magamra, amiben ő külső szemként, az előadói kvalitások kigyúrásában segít nekem. Aztán változott a koncepció, volt duett verzió, majd olyan is, amiben csak Fanni szerepelt volna. Most visszakanyarodtunk az eredeti formához, amiben én adok elő, ő pedig ismét supervisor-ként van jelen, aki egy meghatározott feladattal néz valamit.
A karantén okozta bezártsággal dolgoztok, ehhez a témához milyen ennyi idő után újra vissza- visszatérni?
– Engem elsősorban a térhez kapcsolódó bezártság élmény érdekelt, de ahogy több verziót és eltávolodást, újbóli karanténba kerülést éltem meg, rájöttem, hogy nem csak a térrel lehet ilyen kapcsolódást felvenni. A test és a lélek is el tud különböző szinteken jutni ide, érzelmileg is be tudok zárkózni, ki tudok tárulkozni. Ezekhez a felfedezésekhez hozzásegít az is, hogy sok mindenen átment a munkafolyamat, hogy vannak ki- és beeséseim a projektbe. Periódusokban dolgozom, így van időm kívülről is rátekinteni az előadásra, a hangsúly-eltolódásokra, és saját magamra is. Segít, hogy ilyen hosszú ideje tudok vele foglalkozni.
Nálad hogyan történik az alkotói folyamat, mi az, amiről azt érzed, hogy beszélned kell, alkotóként megfogalmazni valamit? Mi indít el, a téma vagy a saját vízióid?
– Ha a Homályállapotra és a #goshiwonra gondolok, azokban egyfajta élményen alapuló megfogalmazást használok. A Homályállapotban ilyen az elme szűkültsége, a #goshiwonban pedig egyértelműen a másoktól való elszigeteltség. Szóval először talál meg a téma, ami köré elkezdem felépíteni a vízióimat, majd a formát.
És amikor „csak” táncosként veszel részt egy projektben, akkor is ki tudsz teljesedni?
– Szerencsére mindegyik alkotó, akivel eddig dolgoztam, épített arra, hogy a táncosai bizonyos helyzetekben hogyan találják fel és meg magukat. Tehát egyfajta szabadság és kreativitás mindig van a kezemben. Olyan munkám hosszú évek óta nem volt, ahol elém raknak egy kész koreográfiát, amit „csak” be kell tanulnom, elő kell adnom.
Felmerült benned a mostani háborúval, vírussal és egyéb megpróbáltatásokkal sújtott időkben, hogy mi a művészet értelme, és van-e erőd csinálni tovább?
– Felmerült, bevallom. Nem tartom pesszimista embernek magam, mégis úgy fog hangzani, amit mondok: jelenleg nem tartom fontosnak. Egy adott krízishelyzet poszt fázisában hasznosabbnak érzem, segíthet abban, hogy feldolgozzunk bizonyos történéseket.
Mik a hosszútávú terveid, projektjeid?
– A már kész előadásokkal is van tervem, de nehéz megmondani, hogy a jelenlegi krízis meddig tart, ezért jelenleg nehéz egy ideális helyzetben gondolkodnom. Most egy borús szemüvegen keresztül látom a dolgokat, vannak a vágyaim és van a realitás, és nem tudom hol tudnak ezek ketten a jövőben találkozni. Két teljesen külön úton tartanak jelenleg.
Milyen számodra az ideális előadói állapot?
– Amikor nyugodt, kiegyensúlyozott és magabiztos vagyok, és ez nem csak kívülről tűnik így, hanem valóban annak is érzem magam. Fontos még az is számomra, hogy a jelenben tudjak lenni mindeközben, hagyni egy-egy külső zajt beszivárogni, és reagálni is ezekre. Nyitottnak maradni arra, hogy mi történik akkor és ott körülöttem.
Milyen filmet, zenét, könyvet ajánlanál, ami az elmúlt időben megragadott téged?
– A kezdeti #goshiwon inspirációkor motoszkált bennem egy minisorozat, a Fleabag, aminek a fogalmazásmódja nagyon érdekel. Azóta többször is végignéztem. Most pedig volt egy nagy találkozásom Kohán György képeivel. Ha bárki Gyula környékén jár, feltétlen menjen el a képtárba. Egyfajta fájdalmas gyönyör van a képeiben, amitől olyan a festészete nekem, akár egy Ady vers.
A beszélgetést Kovács Emese (L1-tag) készítette az L1-est(ek) IZP módra eseménysorozat kapcsán, ami az EMMI és az NKA IZP Ideiglenes Kollégium anyagi támogatásával valósul meg.
L1-est(ek) IZP módra
2022.04.13 – 14. 18.00 Bakelit MAC
2022.05.20 – 21. 19.00 Jurányi Ház
Jegyváltási lehetőség: https://www.jegy.hu/venue/bakelit-multi-art-center
Információk az eseményről: http://l1.hu/hu/node/2785
FB-esemény: https://www.facebook.com/events/4478748782230372