Február 10-én született Bessenyei Ferenc a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Bessenyei Ferenc 1919-ben született Hódmezővásárhelyen. Pályáját 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte. Két évvel később a Miskolci Nemzeti Színház, 1945-50 között a Budai Színház, majd a Szegedi- és a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. Szerepelt a Nemzeti Színházban és a Madách Színházban, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színházban játszott. Olyan népszerű filmekben is játszott, mint például az Egri csillagok, a Kőszívű ember fiai, vagy a Pacsirta. Színpadon játszotta Hamletet, Bánk Bánt, Ádámot Az ember tragédiájában, Othellót, Görgey Artúrt, Kossuth Lajost, II. Fülöpöt. Felejthetetlen alakítást nyújtott Tevjeként a Hegedűs a háztetőn, Higgins professzorként a My Fair Ladycímű muscalekben. 

Bessenyei Ferenc hatvannégy évet töltött a színpadon. Hosszú pályafutása során számtalan díjban és kitüntetésben részesült, kétszer kapott Kossuth-díjat, elnyerte az érdemes és a kiváló művész címet is, 2000-ben pedig a Nemzet Színészének választották. 

Úgy tartották, „ő az, aki nemcsak hangjának erejével, de suttogva is hat”. Cenner Mihály színháztörténész így jellemezte: „Amíg a XIX. század színjátszásának Egressy Gábor volt meghatározója, úgy a XX. századé feltétlenül Bessenyei Ferenc”.

Felesége, B. Élthes Eszter Férjem, a komédiás címmel írt róla könyvet, amikor a művész 85 éves volt. 

Az egyik utolsó, vele készült interjúban Bessenyei így nyilatkozott: „Az elmúlás nagyon szép dolog ám, gyönyörűen szép. Ha az ember nem őrjöng, és nem nosztalgiázik, akkor csodálatos. Minden nagyon szép volt. Meg vagyok elégedve.”

Kulka János 2004. augusztusában a „Férjem, a Komédiás” című könyvben így nyilatkozott a művészről: „Ez egyszerűen nem volt kérdés, hogy ő ennek a szakmának a királya. Gyerekkoromból emlékszem, hogy volt a Bessenyei, és persze volt egy csomó színész még rajta kívül, de valahogy annyira egyedül ült a trónon, vagy hát annak a fajta színészetnek a trónján, amit ő képviselt. … Azt a fajta színészt, amilyen Bessenyei, én sohase, előtte nyilván nem, de azóta sem láttam.” 

„A színész rendszerint olyan ember, aki szinte belehal, ha nem játszhat rendszeresen. Olyan, akinek ugyan gyakran vannak szerepálmai, de aki számára mégis az a legfontosabb, hogy bármit játszhasson, csak színpadon lehessen. Bessenyei Ferenc azonban, miközben élete, pályája nagy részében – saját szavaival élve – „napi 24 órát dolgozott”, és aki több mint 360 színházi előadásban és 55 nagyjátékfilmben vett részt (a tévéfilmeket, rádiós felvételeket nem számítva) nem ilyen színész volt” – írta róla felesége.

„Az ő számára nem jelentett kielégülést a puszta szereplés, a színpadon való létezés, a színészi játék. Ő azt vallotta, hogy „művész csak az, aki előre megfontolt szándékkal alkotni képes”. És azt hitte és hirdette rendíthetetlenül, hogy csak akkor érdemes egy előadást létrehozni, egy filmet leforgatni, ha azzal az alkotók valamilyen nemes célt akarnak szolgálni. Ez a nemes cél Bessenyei Ferenc értelmezésében csakis egy lehetett: Egy nép, egy nemzet, az emberek szolgálata, vagyis népnevelés. A nézőknek azt bemutatni, hogy milyen jók és nemesek lehetnek, és arra buzdítani őket, hogy azok is legyenek mind a magán, mind a közösségi életükben. Bessenyei Ferenc arra igyekezte nevelni a Záhonytól Hegyeshalomig e földön élőket, hogy mindig a legjobbat működtessék magukból, azt használják, azzal munkálkodjanak” – tette hozzá B. Élthes Eszter.

Forrás: Színház Online, MTI, Szinhaz.hu