gate_Bannergate_Banner
Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. január 28., szombat

    Nemcsák Károly: “A szakma belesodródott a politikába”

    2021. február 18., csütörtök 09:20

    Szerinte Vidnyánszky Attilának ugyanúgy nem szavaznak bizalmat, ahogy neki sem annak idején, amikor igazgató lett.

    Most úgy érzem, és remélem, hogy tudom tartani magam, hogy öt év múlva nekem be kell fejeznem az igazgatói pályafutásomat. (…) Azon kívül azt is gondolom, hogy át kell adni a stafétát a fiataloknak

    – mondta Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója Rónai Egonnak az ATV Húzós című műsorában.

    Nemcsák Károly / Fotó: Színház Online

    Színházának támogatás-növekedéséről azt mondta, annak nem a politikához, a szakmához van köze, a kinevezése előtti időszak gazdasági visszaélései után normatív támogatásainak kétharmadát elveszítő József Attila Színház még mostanra is csak egy átlagos vidéki színház támogatottságának szintjére jutott vissza.

    Rónai Egon az SZFE-ügyről is kérdezte Nemcsák Károlyt, aki elmondta:

    “Az SZFE ügy egy állomása az elmúlt időszaknak. Az SZFE ügyet megelőzte egy félig kész törvénytervezetre épített demonstráció a Madách téren. Én egy fölépített dolgot érzékelek ebben. A szakma belesodródott a politikába. Amiben valószínű, hogy benne is vagyunk, nem tudjuk kiszedni magunkat, csak én ezt egy tudatosan előkészített dolognak látom.
    – De csak az egyik fél részéről?
    – Most ebben a pillanatban azt kell mondanom, hogy igen, a balliberális oldalról.+

    Az igazgató arról is beszélt, hogy Vidnyánszky Attilának ugyanúgy nem adták meg annak az esélyét a szakmabeliek, hogy esetleg jó irányba vinné az SZFE-t, mint ahogy neki sem adták meg erre az esélyt annak idején 2011-ben, amikor kinevezték a József Attila Színház élére. Úgy vélekedett, zárt rétegképzés zajlott az SZFE-n.

    Ha van egy szándék mondjuk a jobboldali művészek részéről, hogy a részesei legyenek a Színművészeti Egyetem oktatásának, akkor miért nincs nyitás az oktatók és Színművészeti Egyetem volt vezetői részéről?

    – vetette fel.

    A teljes adás szombat este, 22:50-kor lesz nézhető az ATV műsorán.

    Forrás: 24.hu, ATV

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram