gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Németh Gábor a Freeszfe Egyesületről: „Van, lehet ereje az összefogásnak”

    2021. október 29., péntek 12:03

    Németh Gábor írót, forgatókönyvírót, az SZFE korábbi oktatóját, a Freeszfe Egyesület tagját kérdezte az eltelt egy évről a HírKlikk.

    Németh Gábor / Fotó: Színház Online

    1 éve, október 23-án, az általuk szervezett demonstráción több tízezer ember jelent meg. Németh Gábor ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Életem meghatározó élménye volt és maradt. Éppen tegnap nézem meg egy videót, az Egmont-nyitány csodálatos felvételét, a Független Zeneakademisták előadásában. Aki élőben hallhatta a felvonulás végén a Rákóczi úti színpadnál, soha nem fogja elfelejteni azt a tíz percet.”

    A kérdésre, szerinte mi a tanulsága az eltelt időszaknak a közösség történetében, azt felelte: „Bizonyos értelemben ugyanaz a tanulsága, mint annak a korszaknak, amit egyetemfoglalás néven lehet említeni – az, hogy van, lehet ereje az összefogásnak, van méltósága. Azt jelenti, hogy teljesen lehetetlen helyzetekben is el lehet érni eredményeket, nem szabad elveszíteni a reményt azzal kapcsolatban, hogy még ezekből is van valamilyen kiút. Mondom ezt úgy, hogy azt hiszem, azok közé tartoztam, akik ennek a mozgalomnak a lehetőségeit meglehetősen józanul szemlélték, egyrészt életkoromnál fogva, másrészt az úgynevezett történelmi tapasztalatok miatt. Ugyanakkor pont ezért is volt az egész végig lenyűgöző, az illúziótlan és megalkuvás nélküli kitartás miatt. Az eltelt egy év megerősítette ezt a reményt abban a tekintetben, hogy a lehetőségekhez képest jól jöttünk ki a közös történetünkből, hiszen megalakult a Freeszfe Egyesület, ami azokat a hagyományokat őrzi és viszi tovább, amelyeket az egyetemfoglalással védtünk, a szabad oktatás és művészi tevékenység hagyományát.”

    Azt is hozzátette: „Két nagyon fontos feladatunk van. Az egyik, hogy azoknak a diákoknak legyen diplomájuk, akik  bármilyen okból úgy gondolták, hogy nem kívánják az annektált SZFE-n folytatni a tanulmányaikat. Ez a folyamat minden tekintetben abszolút sikeresnek mondható. (…) A másik az egy csendesebb, hosszabb és sok munkát igénylő feladat. Annak a kidolgozása, hogy az oktatás milyen keretek között, milyen formában, milyen akkreditációval tud megvalósulni, ugyanis most felnőttoktatás keretében indítottunk ősszel kurzusokat, és sikerült ehhez partnereket is találni, akik morális támogatást, technikai és helyszíni segítséget adnak. Elsősorban a CEU-ra számíthatunk, ahol több tantermet, korszerű technikát kaptunk. A másik segítség a Marczibányi téri Művelődési Központtól érkezett, ahol nemrég Jancsó 100 címmel, egy többnapos és nagyon sikeres fesztivált is rendezhettünk. Ott csodálatos segítséget és partnert kaptunk a ház vezetőinek személyében, de ugyanígy segít az újra megnyílt Gödör Klub. Továbbra is az a tapasztalat, hogy nagyon sok civil segítséget kapunk.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram