eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 8., kedd
    banner_bigBanner4

    Népszava: „Ukrajnában gyógymód lett a színház”

    2024. május 10., péntek 13:11

    Néha a közönségnek óvóhelyre kell mennie, olykor nincs áram, vezető színészek harcolnak, és volt közülük, aki meghalt a háborúban. A kijevi Podoli Színházban- ahol Richard Nelson amerikai alkotó is rendez a napokban – azonban nem áll meg az élet. A Népszava kérdezte a teátrum művészeit. Lapszemle.

    A kérdésre, beszélnek-e a háborúról a színpadon, Bohdan Beniuk elmondzta:

    „Persze. Van például egy előadásunk (Komédiások), ami a donyecki, luhanszki, mariupoli színészekről szól. Arról, hogy hogyan sikerül túlélniük, tovább dolgoznak-e, mit gondolnak a mai helyzetről. Harkivban az invázió előtt rengeteg színház működött. Sok barátom dolgozott ott színészként. Nemrégiben felhívtak, és megkérdezték: hány előadásotok van havonta? Elmondtam, hogy mindennap telt házakkal játszunk két színpadon heti hat napon, ami nem egyedi, mert Kijev minden színházában ez a helyzet. Ők erre elsírták magukat, és azt mondták: „Úgy hiányzik az a szó, hogy próba. Mi itt erről csak álmodunk. Azt a szót, hogy előadás, már ki sem merjük mondani. Ha legalább csak próbálhatnánk!” Ez adta az előadás ötletét” – mesélte az alkotó.

    2022-ben Kijevben is leállt a színház. Arrólszólva, tényleg nem látták-e, hogy ez lesz, Okszana Palanicska beszélt:
    „Nem hittük el. Persze hallottunk mi is a csapatösszevonásokról a határon, de semmi értelme nem volt. Hogy micsoda? Egy háború a XXI. században? Én éppen otthon voltam február 24-én. Mivel nagyon közel lakom a központi repülőtérhez, lövéseket hallottam. Egész nap csörgött a telefonom, a színészeink hívtak, és mindenki ugyanazt kérdezte: most mi lesz? Játszunk vagy nem játszunk?”

    „Amikor május első napjaiban először jöttem be Kijevbe, nem ismertem rá a városra. Nem voltak emberek az utcán, minden zárva volt, homokzsákok mindenütt. 500 méterenként ellenőrzőpontokon nézték át az iratainkat. Eleinte arra sem volt pénzünk, hogy fizetést adjunk a színészeknek, hiszen a többhavi jegybevétel-kiesés lenullázott bennünket. Feltettük nekik a kérdést: „Mi legyen? Játsszunk vagy maradjunk zárva?” Mindenki az újraindulás mellett döntött. A hangmérnökünk taxizásból kereste a pénzét két előadás között, a színészek pincérnek mentek az újranyíló éttermekbe. Azt sem tudtuk, hogy lesz-e nézőnk. Majd az első előadás után óriási volt az ünneplés. Hiszen maga volt a csoda, hogy van valaki, aki színházba akar jönni! Két nap alatt megvolt az első telt házunk” – mesélte a művész.

    OKSZANA PALANICSKA Közgazdász, színházi szakember. 1994-ben, Bucsában született. Elvégezte a kijevi Karpenko-Kary Nemzeti Egyetemet. A Podoli Kijevi Akadémiai Színház színházirodalmi és irodalmi osztályának vezetője.

    BOHDAN BENIUK Ukrán színész. 1957-ben született Bitkov városában. 2018 februárja óta a kijevi Karpenko-Kary Nemzeti Egyetem Színészi és Drámai Rendező Tanszékének vezetője. 2022. november 8-án ideiglenesen a Podoli Kijevi Akadémiai Színház művészeti igazgatójává nevezték ki a hadiállapot idejére.

    A teljes interjú itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram