gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Nívódíjat nyert a Csiky Gergely Színház épülete

    2022. november 1., kedd 15:43

    Építészeti nívódíjat nyert a kaposvári Csiky Gergely Színház 2019-ben átadott épülete. Az elismerést tavaly hirdették ki, s ebből az alkalomból pénteken avattak emléktáblát a teátrum épületénél – számolt be a Sonline.

    Középület kategóriában nívódíjat kapott a Csiky Gergely Színház megújult épülete. Az elismerést az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumától érdemelte ki  az újjáépített színház, s az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége ünnepi közgyűlésén jelentették be még decemberben.

    – Az új színházra nemcsak Kaposvár, hanem a színházi közösség is büszke lehet – mondta Tolnay Tibor, a bíráló bizottság elnöke. Dormán József, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgató helyettese elmondta: 2017 január 5-én láttak a munkához és 2019 augusztus végéig tartott.

    – A kaposváriak lelke is az épületben van. A színház története nem 1911-ben, az átadásán kezdődik, hanem száz évvel korábban, amikor Kazinczy Ferencet értesítették arról, hogy Kaposváron színtársulat alakult. Bár a tervezők szegediek, a kivitelező pedig budapesti volt akkoriban, a belső térben kaposvári mesteremberek dolgoztak az ország akkori legmodernebb, legnagyobb és legdrágább épületében – emlékeztetett Szita Károlypolgármester.

    – A héten kérdezték tőlem egy rendezvényen, hogyan érezzük magunkat az épületben. Nem volt nehéz válaszolni: könnyű jól érezni az embernek magát egy ilyen házban – mondta Fülöp Péter, a színház igazgatója.

    – Izgalmas volt látni, ahogy a régóta itt dolgozók hogyan búcsúzkodtak 2016-ban a felújításra váró épület letört sarkaitól, kopott foteljaitól, amelyeknek ma már nyoma sincs, ám helyette olyan ház épült fel 2019 őszére,amelyből vidéken Magyarországon kevés van – mondta a direktor, majd a rendezvény résztvevővel közösen leleplezték a Nívódíjat hirdető emléktáblát.

    Forrás: Sonline.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram