Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Nőt vagy életet! – Mórocz Adrienn, Vida Péter és Hevesi László szereplésével tart ősbemutatót a Thália

    2023. szeptember 17., vasárnap 10:30

    Október 14-én kerül először színre a Thália Színház Nagyszínpadán a Woody Allen ősatyjaként is számon tartott, neves amerikai humorista, Groucho Marx életét és nőkkel való kapcsolatát feldolgozó rövid szkeccsjelenetekre és zseniális humorú monológokra épülő vígjáték, a Nőt vagy életet!

    „… aztán lassan az ember belátja, hogy ha sorozatban lepattan minden nem hivatásos nőről, akkor egy kiút marad, a házasság.”(Groucho Marx)

    Groucho Marx egyszer azt mondta: „Aki átlát a nőkön, az sokat veszít”. Valószínűleg tudta, hogy miről beszél, mert aránya a nőkkel: három házasság, három válás.

    Groucho gyerekként nem vágyott sokra: szeretett volna elalvás előtt jóllakni és tetszettek neki a lányok. Templomi fiúszopránként kezdte pályafutását, viszont amikor egy alkalommal, egy texasi kocsmába szervezett fellépésen beszólt a közönségnek, kiderült, hogy igen jó humorérzéke van, mert nem megverték, hanem nevettek rajta – így lett humorista…

    Legendásan nagy karriert futott be. Amerika-szerte szupersztár: Broadway, Hollywood – és az esti „jóllakás” – mind-mind sikerült. A nők viszont már, úgy tűnik, hogy bonyolultabbak. Velük a siker nem akart összejönni.

    Groucho rászánt egy életet, hogy megértse a nőket, a Thália Nagyszínpadán lehet megnézni, hogy mire jutott… 

    A Nőt vagy életet! egy virtuóz vígjáték, amiből kiderül, hogyan lett egy New York-i csóró kiskölyökből a humoripar és a showbiznisz Amerika-szerte legendás fenoménja. És hogyan küzdött a nőkkel és a nőkért egy életen át.

    Az előadás Vida Péter főszereplésével kerül színpadra, az összes többi szerepet – ahogy az eredeti amerikai darabban is – mindössze néhány másik színművész alakítja. Groucho testvérét, örök riválisát, a zenészt, aki minden nőt elhappol Groucho elől, Hevesi László játssza. A nőket, akik megfordulnak Groucho életében, Mórocz Adrienn kelti életre. Producerek, konferansziék, klubvezetők: Balaskó Bence.

    A darabot Hamvai Kornél fordította, rendezője Paczolay Béla. 

    Ősbemutató: 2023. október 14.

    Fotó: Thália Színház/Chikán Erika

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram