Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 3., kedd
    banner_bigBanner3

    Novemberben rendezi meg a Budapest Ballet Grand Prix-t a Táncművészeti Egyetem

    2024. október 17., csütörtök 11:11

    November 18. és 22. között rendezi meg a Budapest Ballet Grand Prix (BBGP) nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE). Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.

    Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, MTI/Hegedüs Róbert

    Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy büszkék lehetünk az egyetemeinkre, hiszen nemzetközi szinten egyre ismertebbek.

    A táncművészeti egyetemen jól megfér egymással a klasszikus balett, a kortárs-, a néptánc és mindaz, ami minket magyarrá tesz – fogalmazott.

    Elmondta: az idén második alkalommal megvalósuló balettversenyen számos ország fiatalja méretteti meg magát, az egyetemen, a Nemzeti Táncszínházban és a Müpában.

    Ezzel mutatjuk be, hogy mi magyarok nemcsak szeretjük a kultúrát, hanem alakítjuk is, de úgy, ahogy ezt az identitásunk diktálja – fogalmazott.

    Fodorné Molnár Márta, az MTE rektora kiemelte: célkitűzésük, hogy az egyetem 2030-ra Európa meghatározó táncművészettel összefüggő képzési központjává váljon.

    Elmondta: a versenyre, amelyet a 14-24 éves korosztályba tartozó fiataloknak hirdettek meg eddig több mint 20 országból, mintegy 150 regisztráció érkezett. A professzionális képzésben résztvevő, együttesekben táncoló versenyzők három korcsoportban mutatkozhatnak be klasszikus balett és moderntánc kategóriákban, szólóban és pas de deux-ben.

    Mint mondta, céljuk a hagyományteremtés, hogy minden évben lehetőséget biztosítsanak professzionális táncképzésben tanulók, illetve kezdő fiatal táncművészek számára, hogy nemzetközi szintéren, nemzetközi zsűri előtt megmérettessék magukat. Fontos számukra az egyetem brandjének építése, Budapest- és az országimázs erősítése is – tette hozzá.

    Tájékoztatása szerint a regisztrálók közül 80 versenyzőt választanak ki, akik a jelenléti versenyen is megmérettethetik tudásukat. A versenynek a Nemzeti Táncszínház, a díjátadó gálának a Müpa ad otthont.

    Kiemelte, hogy a jelentkezőknek edukációs folyamatot is kínálnak: a verseny ideje alatt workshopokat szerveznek, és a versenyzők két alkalommal a zsűritagokkal is beszélhetnek produkcióikról. A verseny lehetőséget biztosít a fiatal táncosoknak a kapcsolatépítésre, és a pályakezdésüket is segítheti a rendezvény, amely ösztöndíjat és karrierlehetőséget is biztosít a legkiválóbb táncosoknak.

    Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes és Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a II. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettverseny sajtótájékoztatóján a Nemzeti Táncszínházban 2024. október 16-án, MTI/Hegedüs Róbert

    A rendezvényen könyvbemutatót is tartanak: Megan Fairchildnak, a New York City Ballet volt vezető szólistájának A teljesítmény művészete című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők – tette hozzá.

    Kiss János balettművész, az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke felidézte a három évvel ezelőtti modellváltást, amely, mint mondta, jó döntésnek bizonyult. Sok mindenen mentünk keresztül, de ami a legfontosabb, folyamatosan fejlődünk – mondta, kiemelve: céljuk 2030-ig Európa meghatározó táncművészeti egyetemévé válni.

    Büszkék vagyunk a múltunkra – mondta, kiemelve: jövő évben ünnepelhetik az egyetem jogelődje, az Állami Balettintézet alapításának 75. évfodulóját, és az 50 éves néptáncképzést.

    Nagy Tamás, a BBGP versenyigazgatója a zsűri tagjait mutatta be. A zsűri elnöke ifj. Harangozó Gyula, tagja Maia Makhateli, Aki Saito, Federico Bonelli és Krzysztof Pastor.

    Miklósa Erika operaénekes, a főtámogató MOL-Új Európa Alapítvány elnöke kiemelte: már tavaly, az első alkalommal komoly rangot vívott ki magának a nemzetközi verseny, amely idevonzza a tehetségeket és tanáraikat. A táncművészet is egy olyan útlevél a nemzetközi színtéren, amellyel nem vallhatunk szégyent – jegyezte meg.

     Kiss János balettművész, a Magyar Táncművészeti Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke , Fotó: MTI, Hegedüs Róbert

    Elmondta: az alapítvány prioritásként kezeli a tehetséggondozást, ezért támogatják az egyetem nemzetközi balettversenyét.

    Simon Attila, az eseményt szintén támogató Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója kiemelte: mindig a verseny mögött fognak állni. Szólt a Nemzeti Táncszínházban látható Herendi-kamarakiállításról, amelyen a verseny díjait is bemutatják.

    Az eseményen részt vett Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete és Marjan Cencen, Szlovénia magyarországi nagykövete is.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram