Nyári Ádám rendezőt, a Freeszfe hallgatóját kérdezte a Magyar Narancs. Lapszemle.

A kérdésre, hol tart a tanulmányaiban azután, hogy elhagyta az „átalakított” SZFE-t, Nyári Ádám elmondta: „Most kezdem az ötödik, a végzős évemet. Hivatalosan két, gyakorlatilag fél évet jártam arra az SZFE-re, ahova felvettek. Aztán jött a járvány, majd az egyetemfoglalás, újabb Covid és a hatalomátvétel. A többit nem vártam meg. Az osztályommal és osztályfőnökeinkkel, Ascher Tamással és Forgács Péterrel csatlakoztunk az alakuló Freeszféhez, az Emergency Exit diplomamentő programon keresztül pedig a salzburgi Mozarteumhoz. Most kezdem az első olyan évadomat, amelyben már nem órák és vizsgák, hanem teljes értékű színházi munkák dominálnak. A tanév végén diplomázom.”

Arról szólva, milyen hatással voltak rá a történtek, elárulta: „Fel kellett nőnünk, kegyetlenül gyorsan. Művésznek lenni soha nem volt életbiztosítás, de most tényleg fogalmunk sincs, hogy mi vár ránk. Egy olyan országban tanulunk színházcsinálást, ahol az állami színházak nagy része szóba sem áll velünk, akik pedig hajlandók lennének, mind dugig vannak, folyamatosan szűkülnek a lehetőségeik, míg a független színházi szféra épp a totális el-lehetetlenítéssel néz szembe. Kiútnak csak a nemzetköziség vagy a totális underground látszik, és bár nemzetközi szinten meglepően jó hívószó a Freeszfe, mindkét irány iszonyú bizonytalan. Bukás esetén marad a pályaváltás vagy a megalkuvás. Szakmailag és anyagilag tehát nehéz helyzetben vagyunk, viszont olyat tanultunk, ami kevés embernek adatik meg ilyen fiatalon: demokráciát, összetartást, a közösség erejét. Megtanultunk túlélni, és megtanultuk, hogy minden körülmények között lehet színházat csinálni.”

Az V. TITÁNium Színházi Projektben valósul meg az Arab éjszaka című hangszínházi előadása a Jurányiban, erről így mesélt:
„(…) Schimmelpfennig egy kortárs német író, aki rendkívül zenei módon alkot szöveget. A darabjában öt ember párhuzamos monológját halljuk, öt különálló történetet, mesét, álmot, amelyek bizonyos pontokon keresztezik egymást. Egy igazi őrült, izgató és forró éjszaka, ahol bármi megtörténhet, abszolút szimfonikus szerkesztésben. Ezt szeretnénk az előadásunkban kihangsúlyozni és kifejteni, éppen ezért nem igazán lesz klasszikus értelemben vett díszlet vagy kellék, helyette Horváth Ábel zenész és Sziládi Szabolcs látványtervező építenek nem létező hangszereket, amelyek kellékként és díszletként is funkcionálnak.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Magyar Narancs 2023.09.28 – 50. oldal

Az előadásról itt olvashat.