Olyan heteket élünk, amikor összesűrűsödött a történelem, nem csoda, hogy Nyáry Krisztián „Nem kötelező 2. – Tiltott irodalom” című legújabb kötete kissé még a szerző életében is háttérbe szorult. Az írót kérdezte az Index oldalán Sümegi Noémi.

Nyáry Krisztián, aki szerint butaság világnézeti meg politikai alapon számonkérni a régebbi korokban született klasszikus műalkotásokon a jelenlegi normarendszerünket. 

„Az európai kultúra építőkövei elég immanensen épülnek egymásra, és az alapkockáit kiverni a saját kultúránk tönkretétele. (…) A kultúraellenesség se nem konzervatív, se nem progresszív, az egy bornírt ostobaság, és ezt látom ma két irányból jönni. A kultúrára leselkedő veszélyek közül ezt érzem a legnagyobbnak. És ez jöhet amerikai egyetemekről vagy magukat konzervatívnak nevező, nem tudom, milyen műhelyekből, ráadásul a politika által felnagyítva és még ostobábbá kalapálva. Miközben mindkét oldal azt mondja, hogy a kultúra alapvető fontosságú, épp azt próbálják aláaknázni” – fejti ki Nyáry Krisztián.

A felvetésre, miszerint hasonló jelenséget élünk meg ma az orosz zenével, irodalommal, illetve az orosz művészekkel kapcsolatban: az aktuális háború miatt nem hajlandók mondjuk Angliában Csajkovszkijt hallgatni, úgy reagált: „(…) Még a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesüléséhez is érkeztek olyan javaslatok, hogy ne árusítsuk mondjuk az Ünnepi Könyvhéten orosz szerzők műveit, pedig az orosz kultúra, amit teljes joggal nagyon sokan nagyon nagyra tartunk, nem a mindenkori orosz elnyomó állam segítségével jött létre, hanem annak ellenében. Hát pont a szabadságot képviselő művészeket akarjuk eltörölni, ellehetetleníteni?” – veti fel Nyáry.

A Petőfi-bicentenárium alkalmából készül egy film, amit Rákay Philip producer nevéhez kötnek, és az, ahogyan ők tervezik bemutatni március 15. napját, kísértetiesen megegyezik azzal a felfogással, amit Nyáry is megírt: a márciusi ifjak szerették a nőket, ettek-ittak, nem szoborba merevedett történelmi nagyságok voltak. Az író ennek kapcsán úgy nyilatkozott: „Annyiban érintett vagyok, hogy 2020-ban felkérték Bereményi Gézát, hogy írjon egy hatrészes tévésorozatot, amit majd 2023-ban mutatnak be, s ebben társszerzőként részt vettem. Le is adtuk a szinopszist, majd közölték, hogy ez mégsem aktuális. Szóval nekem van mondanivalóm erről az egy napról filmes formában is. Nem tudom, milyen lesz a másik film, bízom benne, hogy jó. Egy biztos, hogy kétfajta történelem van: a nagy gazdasági, politikai, szociológiai, kulturális, biztonságpolitikai folyamatok összessége, amit a történészek vizsgálnak, és benne van a történelemkönyvekben, és van az, amit a nagypapa mesél a vacsoraasztalnál. 1848 is ilyen, csak már kellően távol van tőlünk. Az általam tanulmányozott magánlevelekből az derül ki, hogy amikor március 15-én „történt a történelem”, abból valami nagyon mást érzékeltek az emberek. Nem folyt vér, nem történt olyan, amitől mindig féltek, hogy a fellázadt parasztok majd minden nadrágos embert felakasztanak – nagyon nem ilyen volt, ezért nem vették észre, hogy forradalom van. Ebből az a tanulság a mi korunkra nézve, hogy miért lenne ma máshogy. Most is itt történik velünk a történelem, de nem a legfontosabb dolgokra figyelünk.”