Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Saját döntésünkből nem jelentkezünk az SZFE-re”- Nyílt levél Vidnyánszky Attilához

    2021. március 4., csütörtök 11:47

    Három drámatagozatot nyújtó iskola diákjai válaszolnak a február 25-i, Magyar Nemzetben megjelent videónyilatkozatára.

    Tisztelt Vidnyánszky Attila!

    Mi azok a drámatagozatosok vagyunk, akiket Ön szerint „agitáltak a tanárok”, hogy ne menjünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
    Most azt érezzük, nemhogy kötelez a szolidaritás, de válaszolni akarunk Önnek a kételyek eloszlatása végett.Annyira bátran mertük kijelenteni az elmúlt években, hogy „a Színműre akarunk menni”.

    Mi, normális körülmények között most, ’21-ben felvételiznénk, de már a repertoáros mappára is rossz szájízzel nézünk rá. S csak azért nem megyünk külföldre tanulni, mert itthon szeretnénk alkotni. Most tanácstalanul állunk, várva a csodát, a hírt egy másik, alternatív Színműről, ahol azzal foglalkoznánk, amivel érdemes: a művészettel, nem a politikával. Szóval kint voltunk a tüntetéseken, támogattuk a Freeszfe -seket – tanárokat, akik minket is taníthattak volna; hallgatókat, akiktől sokat tanulhattunk volna.

    Az átalakítással elvették tőlünk az egyetlen olyan továbbtanulási lehetőséget, ami még független művészi értékeket képviselt, ahol tere volt a fantáziának, a szabadságnak: és ami sok évig mindannyiunk álma volt. Most nincs hová felvételizni, hiszen ezen kívül nem létezik színművészeti felsőoktatás Magyarországon.

    Gondolkodunk, érzünk. Erre neveltek minket az iskolában azok az emberek, akik az „SZFA” jelenlegi tanári karának háromnegyedével ellentétben konyítanak a művészethez. Ezen a pályán dolgoznak, és tanítják a szakmát. Különleges a kapcsolatunk Velük: szülőkként, mesterekként és barátokként tekinthetünk rájuk. Kiállunk a Tanáraink mellett! Mindent Tőlük tanultunk.Most pedig, vannak köztünk leendő színészek, dramaturgok, koreográfusok, rendezők. Itthon fogunk alkotni, és hiszünk a szabad vélemény nyilvánításban.Mi, az aláírók idén nem felvételizünk. A mi döntésünk volt, senki nem befolyásolt, a nevünket ezért vállaltuk. De mindhárom iskola mindegyik diákjának nevében beszélünk.

    Ha van kérdésük, azt nekünk tegyék fel!

    2021. március 3.

    Tisztelettel, az ország 3 legszínvonalasabb drámaoktatást nyújtó iskolájából: Bolla Gábor, Bori Dorottya, Czeizer Dóra, Felber Dominik, Gábor Dorka, Gál Oxána, Kodolányi Kamilla, Kovács Korinna, Mészáros Míra, Monoki Luca, Mónus Szonja, Papp Luca

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram