Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner4

    Nyílt próbát tartanak a Radnótiban a Kályha Katiból

    2022. november 20., vasárnap 10:45

    „Az olvasópróbán még melegített a Kályha Kati, most már fűt is. A nyílt próba mindig öröm, mert a közönség részese lehet az alkotásnak, töredékét láthatja egy próbafolyamatnak. A Kályha Katit, Szálinger Balázs friss drámáját Rusznyák Gábor rendezi a Radnóti Színházban, az ősbemutatót december 18-tól láthatja a közönség címszerepben Kováts Adéllal” – közölte a teátrum.

    Az első világháború után Nagybánya néhány hónapon belül a románok által megszállt területek egyik központjává vált. Szálinger Balázs új színdarabjának ez a történelmi „pillanat” a tere és ideje, helyszíne pedig a Kályha nevezetű kocsma, a Kispiac téren. Egy polifon élet-montázs bontakozik ki előttünk ebben a vihar előtti bénultságban és kiszolgáltatottságban. Megannyi emberi élet, akik különböző módon próbálják: érteni, kihasználni, de leginkább is túlélni a körülöttük épp kifordulni készülő világot.

    A nyílt próba november 23-án, szerdán 18:30-kor kezdődik (kb. 1 órás), ahol a nézők elsőként nyerhetnek betekintést a nagybányai Kispiac téren álló Kályha nevezetű kocsmába, itt találkozik, él az 1918-19-es esztendők fordulóján és forrongásában magyar és román, kegyelt és kegyvesztett, szűz és cafka, civil és katona, festő és földönfutó – miközben Kályha Kati mindent megtesz, hogy túlélje és megvédje az övéit.

    A nyílt próbán való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a szervezes@radnotiszinhaz.hu e-mail címen vagy a 06-1/322-1071 telefonszámon tudnak megtenni.

    Jegyeket az előadásra itt tudnak váltani: jegyek.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram