A legjobb színészi alakítás díját az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásában a címszerep megformálásáért Béres Márta kapja. Dézsi Fruzsina laudációja a kritikusceh.hu-n jelent meg.

Tudod, mit szeretek Béres Mártában? – fordultam oda egy fiatal kritikuskollégámhoz még a szavazás előtt. Hogy elvárja, hogy jelen legyek. Ő nélkülem nem játszik. Hogy én kényelmesen üljek a piros bársonyszékben, ő meg nevessen, sírjon, alakoskodjon, belefeszüljön Tolsztojba, Shakespeare-be, Csehovba, na, azt már nem. Merthogy az ő színházának nem ez a dolga. Az ő színházának az a dolga, hogy rászoktasson minket az igazságra. És ebbe feszüljön bele.

Ezért vele nincs is olyan, hogy kellemes előadás. Egészen egyszerűen nem hagy békén minket addig, amíg fel nem tesszük magunknak a ránk vonatkozó kérdéseket. Nem fél elvinni minket a határainkig, és nem félt minket sem attól, hogy ne tudnánk megbirkózni azzal, ami ott ránk vár. És ez nem azt jelenti, hogy az életünk – és következésképpen a színház is – feltétlenül siralomvölgy.

Sőt: éppen azt akarja minden áron elmagyarázni, hogy a világ végül is nem elátkozott hely. Nem egyedül törékenységgel, kiszolgáltatottsággal és önzéssel van kibélelve, hanem a döntés lehetőségével, és azzal a megnyugtató tudattal, hogy semmi sem végleges.

És ezzel a szép, finom bravúrral nem is elsősorban magát, hanem a közönséget szabadítja fel.  

Mert a jó színész az olyan, hogy mindent tud a hazugságról, de ő maga képtelen rá. Éppen ezért számára a színház nem agyjáték, nem kulturális táplálék, és nem az úgynevezett valóság leleplezése.

És tudod, miért sikerül neki mindez? – folytattam. – Ez a felszabadítás?

Mert Béres Márta legbelül tudja: véresen komolyan csak az veszi magát, akiknek nem telik iróniára. Akinek pedig telik, az nagyon pontosan látja, hogy nem a problémák észlelése nehéz, hanem az, hogy miként beszéljünk róluk. És ő éppen ezt próbálja minden este újra és újra kitalálni. Na de nem egyedül. Juszt se. Velünk.

Mondom: ő nélkülem nem játszik.

Írta: Dézsi Fruzsina