A vidéki színházak művészei és háttéremberei ma sem részesülnek tehetségükhöz méltó elismerésben. Így pedig teljes életművek maradnak ismeretlenségben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke szerint a támogatások csökkenését minden színház érzi, az állami és önkormányzati közös működtetés ugyanakkor stabil helyzetet teremt.
“Veszprém egy kiemelten gyönyörű város, egy picit olyan, mint néhány évtizeddel ezelőtt Budapest” – fogalmazott Oberfrank Pál az InfoRádió Aréna című műsorában. Megfogalmazása szerint óriási felismerés volt a számára 2010-ben, amikor a városba került, hogy mennyivel nyugodtabb, közvetlenebb a légkör a fővárosihoz képest. Ismerik a közönséget, van hűség – utalt a bérletesekre, akikkel az utcán is leállnak beszélgetni.
Arról szólva, hogy kapcsolódik-e a vidéki színházakhoz “többlettartalom”, kiemelte: Veszprémben – de ez az összes megyeszékhelyi intézményre is igaz – olyan tervezők, világosító, hangosító és akusztikai szakemberek, háttértitkárok és vezetők, illetve művészek dolgoznak, akik évtizedeken keresztül hűségesek maradtak a városhoz, és nagyon emlékezetes alakításokat hagytak a helyi közönség számára.
Vannak életutak, amelyek innen indultak, majd aztán vissza is tértek – magyarázta, gondolva például Szilágyi Tiborra, Balázs Péterre, Latonovits Zoltánra (bár ő csak néhány évet töltött Veszprémben) vagy Majczen Máriára.
„Ami szívfájdalmunk, és amit a vidéki színházak nevében tudok megfogalmazni, hogy nagyon fontos lenne olyan díjaknak a létrehozása, amik kifejezetten ezeket a színházakat, az itt levő alkotásokat érintené”
– tette hozzá a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, egyetértve azzal, hogy voltak, illetve vannak is ilyen kezdeményezések, csak ezeket nagyon nehéz „keresztülvinni”.
Oberfrank Pál örömtelinek tartana mondjuk egy Végvári-díjat a művészek, egy Kisfaludy-díjat pedig a háttérszakmában dolgozók esetében. Ezeknek – állami kitüntetésként – legalább egy „érdemes művész” rangot kellene képviselniük, amit a vidéki társulatok tagjai kaphatnának – mondta.
Elgondolását arra alapozza, hogy miközben rendkívül sok a tehetség Magyarországon, a díjak száma relatíve korlátozott, a fővárosi, ismertebb, erősebb nevek pedig kiszorítják a vidékieket, így egész életművek maradnak ismerettelenségben.