Oberfrank Pál:  “Sok ilyen baleset előfordult már a színház, és a cirkusz világában”

Nem terveznek munkavédelmi szigorításokat a Veszprémi Petőfi Színházban, ahelyett inkább a meglévő szabályok betartatására, és felfrissítésére helyezik a hangsúlyt. Oberfrank Pál színházigazgató a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán a HelloVidék megkeresésesére elmondta, hogy nem egyedülálló balesetről van szó, mivel sok ilyen előfordult már a színház, és a cirkusz világában.

Veszprémben nagyon odafigyelnek azért, hogy elkerüljék az ilyen, és ehhez hasonló baleseteket – erről Oberfrank Pál a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója beszélt lapunknak. Mint mondta, állandóan van egy munkavédelmi szakértő, színpadmesterek sokasága, akik ellenőrzi a díszletet azért, hogy elkerüljék a baleseteket.

Újra együtt a magyar agrárszakma az Agrárszektor konferencián Siófokon november 29-30. között! (x)

Amikor elkészül egy díszlet azt először engedélyeztetni kell balesetvédelmileg, és minden műszaki szempontból

– hívta fel a figyelmet Oberfrank Pál.

A színházigazgató szerint, amikor felépülnek a díszletek, akkor ellenőrzik, és ha olyan akció van benne, mint például egy „emelés” akkor azt is lepróbálják, és mindent letesztelnek. Majd miután ezek a darabok egy évnél tovább nem mennek elbontásra kerülnek ezek a díszletek.

Az utóbbi időben szerencsére nem történt komolyabb jellegű baleset a Veszprémi Petőfi Színházban, többnyire olyan esetek voltak csak, amikor valaki beverte a fejét – húzta alá.

Részletek itt.