Péterfy BoriMannaHegedűs D. GézaPinceszínházWunderlich JózsefKecskemét
  • facebook
  • instagram
  • 2021. június 13., vasárnap
    banner_bigBannerPost

    Off-Broadway darabbal nyit újra a Pécsi Harmadik Színház

    2021. május 24., hétfő 16:24

    Jimmy Roberts és Joe DiPietro Ájlávjú című off-Broadway musicaljének bemutatásával nyitja meg kapuit ismét a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) júniusban.

    A színház közleménye szerint az első ízben június 10-én színpadra kerülő zenés mű közel hatvan szereplőjét négy színész, Stubendek Katalin, Kusnyér Anna, P. Petőcz András és Götz Attila kelti életre utóbbi rendezésében.

    Mint írják, a világszerte nagy sikerrel játszott – Joe DiPietro szövegkönyve és dalszövegei alapján Jimmy Roberts zenéjével született – off-Broadway darab egyfajta alternatív musical, amely némiképp paródiája a látványos, érzelmességbe, giccsbe és hatásvadászatba hajló sikerszériáknak. 

    A mondandó is szarkasztikusabb, mint a szinte garantáltan boldog végbe forduló, édeskés-szirupos musicalek esetében – mutatnak rá a közleményben.

    Az Ájlávjú az örök érvényű témát, a férfi és a nő viszonyának ezernyi árnyalatát mutatja meg a párkapcsolatok hétköznapi helyzeteinek – sokszor görbe – tükrén keresztül, megannyiszor humoros, szórakoztató megközelítésben, máskor megrendítő módon. A kétfelvonásos produkció kilenc-kilenc jelenetet sorakoztat egymás után, ezekben a négy szereplő közel hatvan figurát kelt életre.

    A darab zenei világa, a szinte operai igényű dalok stílusa a swingtől a tangón, a gospelen és a kantátán át a rock and rollig ível, és komoly énekesi teljesítményt követel – emelik ki, hozzátéve, hogy az előadás élő zenei kísérettel valósul meg: hangszeres muzsikusok – Adorján Zsófia, Baksa Péter, Bánky Géza és Szabó Dóra Karola – közreműködésével, Bókai Zoltán zenei vezető irányításával.

    A Pécsi Balett Harangozó-díjas művésze, Molnár Zsolt koreográfus olyan mozgásvilágot teremtett a szereplők számára, amely a színészi teljesítménnyel egyenrangú alkotóelemévé nő az előadásnak – hangsúlyozzák a közleményben.

    Az intézmény előadásai, amelyekre a PHSZ internetes oldaláról is vásárolhatók jegyek, kizárólag érvényes védettségi igazolvány és személyazonosításra alkalmas okmány felmutatásával látogathatók. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka