Ők a Lábán Rudolf-díj nomináltjai 2024.ben

Megjelent a lista arról, hogy mely alkotók a 19. Lábán Rudolf-díj nomináltjai és ki lett a különdíjas. Díjátadóra május 17-én kerül sor a Trafóban.

Nomináltak:

AHA Kollektíva: Dense Piece – Koreográfus és előadó: AHA Kollektíva

„Az előadás központi témája a sűrűség, az alkotó-előadók közösen alkotott világukat és szabályrendszerüket szem előtt tartva rombolnak és építenek, megakadnak, ütköznek, hevítenek, újrahasznosítanak, zuhannak, önmagukban végződnek, de mindenek felett, őszintén léteznek. Az előadás fizikalitása indirekt módon bravúros és virtuóz: nincsen benne megmutatni akarás, az elképesztően képzett és tehetséges előadók egyszerűen engedik, hogy megtörténjen, ha a folyamat éppen megkívánja. A kutatást ilyen módon priorizáló munka, az akarás helyett a megengedés, a néző számára is lehetőséget ad a zene, a mozgás, a testek és a fény által nyújtott információk széleskörű befogadására. A Dense Piece azok közé az absztrakt táncelőadások közé sorolta be magát, ahol az előadók személyes hangjukat megtartva, a görcsös akarást az öltözőben hagyva szentelik magukat kutatásuk prezentációjának.

A friss kollektíva demokratikus, feladatokat és szerepeket rendszeresen cserélő működése ezen a munkán is tetten érhető. Az előadás pulzálása, a feszültséggel és energiákkal való játék egy olyan világot mutat meg, ami bizonyosan létezett már, a táncosok pedig csak hagyják, hogy mi is láthassuk.” Lukács Levente, kurátor

Hód Adrienn / Hodworks – Artmenők: Idol – Előadók: Artmenők és Hodworks

Az ArtMenők és a HODWORKS közös előadása azt az egyszerű, ám rendszerszinten mégsem evidens állítást erősíti, miszerint itt az ideje, hogy a kortárstánc világa inkluzívabb legyen és helyet biztosítson a rég meghaladott normatív elképzelésektől eltérő szereplők számára is.

Jenna Jalonen: Halo – Előadó: Sub.Lab.Pro

Szakrális táncok és rituális mozdulatok fonódnak össze kortárs táncformákkal a tánc célját modern társadalmi kontextusban vizsgáló előadásban. A mozgás dinamikus elemként a hang energetizáló hatását használja, miközben feszegeti a hagyomány és innováció határait.

Jenna Jalonen korábbi RING című darabja után a HALOval folytatja a hagyományos táncok kutatását. Míg a RING a körtáncokat vizsgálta, a HALO tovább megy ezen az úton és a olyan szakrális táncokban, rituális mozdulatokban mélyül el, amelyek történetileg összekapcsolódnak a természet megértésének és befolyásolásának kísérleteivel. A múltban a szakrális táncok különböző célokat szolgáltak: hol bőséges termést akartak vele elérni, hol a hadászatban biztosítani a győzelmet. De mi a tánc célja ma, és milyen rituáléval képviselteti magát a mai társadalomban?

Jenna Jalonen (FI/HU) kétszeres Lában Rudolf díjas koreográfus és producer. Munkáival bekerült a legjobb európai feltörekvő koreográfusokat bemutató Aerowaves válogatásba. A test fizikai határait vizsgálja, miközben eljut a annak dekódolásáig. A hagyományt úgy ápolja, hogy magába szívja, reflektál rá. Megújítja.

SUB.LAB.PRO The Ensemble Programnak egy 9 hónapos kreatív platform pályakezdő táncosok számára. Professzionális társulati munkakörnyezetet imitálva kreatív alkotások réven teljes eszköztárat kínál az Ensemble táncosainak a professzionális művészeti területen való boldoguláshoz. HALO a 2023/2024-es Ensemble első bemutatója.

Mészáros Máté: Cells within cells – Előadó: Sub.Lab.Pro

A SUB.LAB.PRO 10 táncosa a koreográfussal szoros együttműködésben értekezik, táncol, a szó legszorosabb értelmében vett színházi minőségben. Fizikai képességeik széles skáláját bemutatva az előadók állást foglalnak a tánc szerepéről személyes és közös jövőjükben.

Az előadás témája a tiszta tánc. Az előadás sem politikai sem morális sem esztétikai problémákkal nem foglalkozik az alkotók legőszintébb vágya szerint.

Mészáros Máté 1999-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A Szegedi Kortárs Balettben eltöltött három év után különböző európai társulatoknál dolgozott – Carte Blanche (Norvégia), Lanònima Imperial (Spanyolország), Última Vez (Belgium). 

Rendszeres vendégkoreográfusa különböző európai tánc és színházi társulatoknak, és kiterjedten tanítja a partneringet. Mészáros a fizikalitás határait feszegetve koreográfiáiban a testet strukturális jelenségnek tekinti.

Raubinek Lili: Respect for the 23.000 – Előadók: Lévai Viola, Raubinek Lili, Thury Zita, Kelemen Patrik, Gláser Márton

A lakásotthon egy gyönyörű Weiss Manfréd kúria a Budai-hegységben. Ez a legabszurdabb 200nm ahol valaha jártam. Remény és reménytelenség, menny és pokol, de főleg feszültségekkel teli, minden pillanatban robbanni kész várakozás. 

Az ottlétem alatt rengeteg boldog és borzasztó dolognak voltam részese, vagy csak megfigyelője. Sok más érzés mellett az egyik legmeghatározóbb a tehetetlenség lett. Egy ponton túl nem tudtam többet tenni a gyerekekért, és nem azért mert nem akartam, hanem mert a gyermekvédelmi rendszerünk egy KALAP SZAR, a benne dolgozókon túl, a gyerekeket is napi szinten abuzálja. Tehetetlenül álltam és néztem, ahogy engem is bedarál a rendszer és elkezdek szörnyeteggé változni. Mindez azért leginkább, mert az állam vezetői, akiknek vállalnia kellene a felelősséget, magasról SZARNAK valójában a gyerekekre a családokra, azokra akiknek szüksége lenne a segítségére. Az előadás tehát nem egy történetet mesél el és arra sem vállalkozik, hogy táncon keresztül bemutasson bármit. Csupán tiszteletemet akarom kifejezni efelé a 23.000 gyermek felé, akik nap mint nap próbálnak túlélni ebben a SZAR rendszerben. Habár nekik ettől nem lesz jobb.

Vavra Júlia: ripples in silence, The misty waltz – Előadó: Willany Leó Improvizációs Táncszínház

A #kaméleon projekt a Willany Leó kollektíva folyamatos megújulásra való törekvésének egyik materializálása: egy-egy meghívott, külsős alkotó bevonásával igyekeznek magukat újradefiniálni és lehetőséget adni arra, hogy az improvizáció és a kortárstánc végtelennek tűnő fogalmához újabb gondolatokat adhassanak, ezzel is gyarapítva a hazai kortárs kánont.

A vendégkoreográfusokkal létrejövő kutatások, bár a közös munka bemutatóval végződik, folyamatuk legalább annyira hangsúlyos és fontos: a jelenleg 23 fiatal táncművészből és több mint 30 zenészből álló kollektíva tagjai folyamatosan változó, cserélődő kisebb csoportokban tanulhatnak egymástól. A közös kutatásban társadalmi és viselkedési szabályokra is reflektálnak a művészek: a cél, hogy egy dinamikusan változó váz alapján töltsék meg különböző improvizációs technikák segítségével az előadást. Azért, hogy az alkotófolyamatok valóban ezekért az értékekért tudjanak harcba szállni, a kollektíva olyan művészeket hív meg, akik eddigi munkásságuk során hasonló értékek mentén dolgoztak, mint a Willany Leó.

A #kaméleon sorozat 4. évadának meghívott alkotója, koreográfusa Vavra Júlia. 

Különdíj:
Mészáros Máté: Máté és én / Máté és mi

Kurátorok:

Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Bálint Orsolya – tánckritikus, újságíró
Erdődi Katalin – kurátor, dramaturg
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Králl Csaba – tánckritikus, szerkesztő
Százados László – művészettörténész, szerkesztő
Török Ákos – tánc- és színikritikus