Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Ők az idei STAFÉTA pályázat nyertesei

    2023. december 17., vasárnap 09:09

    Budapest Főváros Önkormányzata nyolcadik alkalommal hirdette meg a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új produkció létrehozására. Az eddigi évekhez hasonlóan, a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formájában. 

    A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.

    Az idei felhívásra 83 véglegesített és lezárt pályamű érkezett a határidőig, amelyből az első körös szakmai konzulensek 15 pályázatot juttattak tovább a kuratórium részére.

    A végleges döntést a kuratórium hozta meg a műfaji sokszínűségre törekedve és figyelembe véve a pályázatok megvalósításának és forgalmazásának lehetőségét. Ez alapján 8 nyertes pályázatot részesítettek anyagi támogatásban, amely darabok megvalósulása 2024. március 1. és december 31. között várható.

    A felkért kuratórium tagjai:

    – Orlai Tibor (producer, Orlai Produkciós Iroda)

    – Boross Martin (rendező, a STEREO AKT művészeti vezetője, a Független Előadó-művészeti Szövetség delegáltja)

    – Furulyás Dóra (táncos, a Független Előadó-művészeti Szövetség delegáltja)

    – Fekete Ádám (író, rendező, színész, a Staféta projekt háromszoros nyertese)

    Konzultációs jogkörrel vett részt: Barda Beáta (Trafó) és Rozgonyi-Kulcsár Viktória (FÜGE, Jurányi)

    Ezúton is gratulálunk a pályázóknak!

    Pályázó neveProdukció címeA bemutató tervezett helyszíneA bemutató tervezett időpontjaTámogatás
    Farkas D. GergőBody ScamTrafó2024. 11. 21.    2.500.000
    Göndör LászlóNagymamával álmodtam (Az ebéd)Trafó2024. 10. 20.2.500.000
    Horváth Nóra, Oláh BalázsBÁLTrafó2024. 10. 25.    2.500.000
    Kabdebon Dominik, Haragonics Sára, Milovits Hanna, Al-Farman Petra1,5 EZRELÉKÖrkényKÖZ Műhely2024. 04. 27.    2.500.000
    Nagy OrsolyaFekete gólya, fehér gólya, szürke gólyaMU Színház2024. 12. 20.2.500.000
    Somorjai Réka, Dohy BalázsBOJZSzkéné Színház2024. 04. 12.2.500.000
    Szilvay MátéMoogarinTrafó2024. 10. 07.    2.500.000
    Zoletnik Sophie, Csuzi Márton és Lennart PaarInThisTogetherTrafó2024. 10. 05.    2.500.000
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram