Ókovács Szilveszter: „6,1 milliárd forintos saját bevétel sem lesz elég az Operának”
2024. május 22., szerda 11:51
Viharos időszakon van túl az Operaház, épp a márciusi sztrájk ideje alatt hirdették meg 2024/25-ös, angolszász tematikájú évadukat, amelyet aztán a szakszervezetekkel történt, április végi megegyezés után módosítaniuk kellett. Milyen következményei lesznek mindennek az évadot és az intézmény működését illetően, és melyek lesznek a jövő szezon legfontosabb, hiánypótló bemutatói? – kérdezte Ókovács Szilveszter főigazgatót a Fidelio.
A teljes interjú itt olvasható.
A kérdésre, hogyan értékelné az elmúlt időszak viharait, a sztrájkot, illetve az eddig létrejött megállapodásokat, Ókovács Szilveszte elmondta:
„A sztrájk részleteit zárt, szűk körű megbeszéléseken tárgyaltuk több mint egy hónapon át, az a közeg megfelelő hordozója is mindennek. Ugyanakkor arról nagyon szívesen beszélek – és önöknek először –, mik a következmények, hisz az egyezmény aláírása néhány hete megtörtént, ezzel pedig nemcsak az intézmény történetének sajnálatosan leghosszabb sztrájkjának végére tettünk pontot, hanem a hét éve húzódó munkaügyi vitát is lezártuk végre. Idén 15 százaléknyi, és jövőre további 15 százaléknyi alapbéremelésről állapodtunk meg, emeltünk a cafeteriajuttatáson (de messze nem a magánszektor szokásai szerint, ahogy bónuszok sincsenek), illetve aláírtunk egy, a követelthez képest lényegesen vékonyabb Kollektív Szerződést. Egyéb, szintén jelentős pénzügyi igényeket – múltbéli vitatott pótlékok, infláció feletti automatikus béremelés és mások – közös érdekből sikerült eliminálni. Kompromisszumot kötöttünk tehát.”
Azt is hozzátette:
„Kezdettől az az álláspontom, hogy a bérküzdelem céljával értek egyet, nem a formájával. Ma is állítom, hogy egy negyedórás, pólóhúzásos, figyelmeztető sztrájksorozattal ugyanezt elérhették volna a kollégák, az előadás elmaradása, tehát
a közönség érdekének súlyos sérülése viszont olyan elem, mint amikor a gyermekkel zsarolják valamelyik szülőt, márpedig ő biztosan ártatlan.
Nem károsodhatna. Józannak kellett maradni. Ez volt a kilencedik sztrájkhelyzet az én operás időmben, és pontosan látszott, hogy önerőből már nem tudjuk hárítani. Aki kívül van, erről fogalma sincs, de törvényesen sztrájkolni csak nyitva tartott munkahelyen lehet, és egy operaház esti működését négy-öt tár egyikének kétórás munkabeszüntetése önmagában blokkolja. A dolgozók vesztesége e körforgásban minimális, hónapokig is bírják anyagilag – épp ebben rejlik a dolog nyomatéka. Megegyezésünk a kompromisszum volumenén múlott, meg azon a felismerésen, hogy a további pénzügyi és presztízsbéli károkozásnak akkor is elejét kell venni, ha a megoldás kizárólag rövidebb távon és csak új világot hirdetve működhet saját erőből – fenntartói forrásra nem volt esélyünk. Merész számítás, unortodox kiadási szerkezet és koncentráltabb, minőségibb feladatellátás az egyetlen esélyünk, szűkebb, hatékonyabb munkaszervezéssel, óriás bevétellel. Több fog múlni a kollégákon, szigorodnak feltételek, komolyan kell venni a jogszabály otthoni felkészülés nevű fogalmát is. Hogy úgy mondjam: sikerre vagyunk ítélve, mert csak úgy jöhet ki a matek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy magunknak kell a magunk által bedobált ablakot is megjavítanunk, tehát a sztrájk alatti 84 milliós jegyvisszaváltást és a megzavart értékesítésű új szezon bérleteinek egyelőre 20 százalékos visszaesését is ellensúlyoznunk kell. E következményeket mind jeleztem előre és minden irányba, de hasztalan, ma pedig már mindegy is, sajnos. A kerékpáron kéretik előre tekinteni” – fejtette ki Ókovács Szilveszter.
Azt is hozzátette:
„Fel kell pörgetnünk az értékesítést, amely már eddig is toronymagasan vezette ugyan a hazai kulturális szcénát, de az elmúlt évek kumulálva 50 százalékot meghaladó inflációs veszteségét ellensúlyozni egy tavalyihoz hasonló, 6,1 milliárd forintos saját bevétel sem lesz elég az OPERÁ-nak.
25 százalékkal magasabb mérvű bevétel kell, benne még nagyobbat robbantó rendezvényes ággal, újabb kreatív turistaprogramokkal és közben rendkívül takarékos működés, kisebb mértékű, de érezhető létszámleépítéssel a feleslegessé váló posztokon – mindez együtt gazdálkodhatja ki a rapid béremelés, illetve a korábbi, az intézményünkön ragadt terhek és a magas rezsiárak, valutaárfolyamok gyilkos együttállását. Az igazán nehéz, hogy e kitörési műveleteknek mind együtt kell teljesülniük. Másoknak más sors adatott, ők poroszkálhatnak, gravitálgathatnak, mi viszont csak akkor nem dőlünk el, ha sebesen tekerjük a biciklit – felfelé. Ezt rövidtávon meg lehet tenni, sprintben.”