Miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék? címmel adott interjút az Indexnek a Magyar Állami Operaházból lett Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter.

„Hadd bocsássam előre, még szoknom kell, hogy interjút készít velem az Index, erre a kinevezésem óta eltelt lassan tizenegy évben nem volt példa, pedig mégiscsak a mienk a legnagyobb magyar kulturális intézmény, amely ráadásul tényleg oldalfüggetlenül, nemzeti intézményként működik. Létezik szerkesztési szabadság, de felelősség is. Ha egy vezető orgánum azt a hatás kelti, hogy elég őt olvasni a körülöttünk pulzáló világ megértéséhez – és az Index ilyen volt tíz éve is –, nem teheti velünk ezt a shadow banninget, nem tehetnek minket „indexre” csak azért, mert én vezetem az OPERÁ-t. A magyar médiapiacon egyedüliként épp a legolvasottabb Index nem adott teret sem a művészeinknek, sem az előadásainknak – és „természetesen” én sem mondhattam el terveinket, álláspontunkat. Mások viszont beszéltek helyettünk, rólunk. Örülök, ha ez most, bő tíz év után változik, és nem csak botrányok kapcsán kerülünk az önök felületére” – kezdte szavait Ókovács.

A beszélgetés apropója a vidéki színházak vezetői, illetve Ókovács közti ellentét volt, hiszen a vidéki teátrumok sérelmezik, hogy februártól megszűnne a kikérés intézménye, így a Budapesten fellépő énekesek a darabok próbái alatt vidéken is szerepeket vállalhasson, így a fővároson kívüli teátrumokra komoly színészhiány várhat.

Ókovács szerint mindez csak egy belterjes szakmai probléma izzadságos kivetítése, hiszen a művészek hosszú ideje csinálják ezt, pedig szerint egyértelmű, hogy

A kérdésre, eőbb kellett volna az asztalra csapni, azt felelte: „Eddig csak emberkedni lehetett volna, szigorkodni, azt meg öncélúan minek? Nem tudtunk volna helyszínt adni minőségi próbafolyamatokhoz. De az imént körbejártuk az Eiffel Műhelyházat, láthatták, hány rendpróbaterem, balett-terem, házi színpad épült, ami új esélyt hoz. Az elmúlt tíz évben nemcsak mi, de a kormányban is néhányan, akikkel meg lehetett értetni ennek a fontosságát, sokat dolgoztunk azon, hogy a megfelelő körülmények előálljanak. Ma már – magyarországi viszonylatban – a legtöbbször komoly tiszteletdíjért szerződtetünk művészeket, akiknek teljesíteniük kell a vállalásukat, és már van is hol: a produkciók végig tudják próbálni az operavilágban megszokott három-hat heteket. Akinek pedig ütköző felkérése van, kapott most januárban három hetet arra, hogy jogkövetkezmény nélkül meggondolja magát, és elhagyhasson minket, és akkor mi keresünk valaki mást. Nincs harag, a szerződést nem kell még csak megszüntetni sem, mindössze kivenni azt a részt, amely az érintett periódussal ütközik. Egyetlen ilyen kérés sem érkezett, az énekesek mind itt akarnak maradni.

Szemléltetem: ha a kiváló Bretz Gábort szeretném felkérni, akkor időnként én is koppanok, mert fényes külföldi karriert is visz, és esetleg épp akkor nem szabad. Ilyenkor nem szoktam a médiához fordulni és démonizálni a londoni igazgatót, hogy mégis hogy képzeli, elszívja előlünk Bretzet? Közben még az se biztos, hogy a londoni kolléga időben megelőzött, csak az ajánlata volt jobb a döntést meghozó művész számára – és ennek is sok oka lehet: szerep, gázsi, presztízs, partnerek, város stb. Mi tehát nem esünk kétségbe, ha változtatni kell, mert ez az alapállás” – nyilatkozta Ókovács.

„Mindenki alkalmazkodjon a változásokhoz a maga szintjén, a maga valóságában – mi is ezt tesszük, és nincs, de nem is kell senki, akinek a vállán sírjunk emiatt” – tette hozzá-

A főigazgatónak az Erkel Színházzal kapcsolatban is volt ötlete: azt javasolta, hogy az épületet újítsák fel, és működtessék befogadóintézményként, amit – ha az állam úgy gondolja – örömmel üzemeltetnek majd tovább, azt azonban nem tartja kivitelezhetőnek, hogy az Operaház márciusi újranyitása után továbbra is balett- és operaelőadásokat rendezzenek benne.