„Meglenne a kultúrája a veszteség tudomásulvételének, ám egyesek nyilvánvalóan szét akarják verni az Operát, ami nem fog sikerülni” – mondja a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Ókovács Szilveszterrel újraválasztásának körülményeiről beszélgetett a Mandiner. Lapszemle.

A teljes interjú a Mandinerben olvasható:
Mandiner 2023.07.06 – 8,9,10,11,12,13. oldal

Sokan vélelmezik újraválasztása kapcsán, hogy a miniszterelnök támogatását bírja. Egyesek szerint még Csák Jánosnál is jobban. Ennek kapcsán megjegyezte: „Semmiképp. Hol vagyok én egy minisztertől? Attól még, hogy Opera egy van, minisztérium pedig egy tucat, világos hierarchiában élünk, és a felelősséghez a bizalom is arányosan jár.”

Pályázatának nyilvános szétszálazásáról is szót ejtett: „(…) A közvélemény nincs abban a helyzetben, hogy kontextussal, háttértudással fejthesse meg egy efféle szakkérdés lényegét, pláne részleteit.” Ókovács szerint a sajtóbéli szakemberek „terítenek mindent” valamiféle cél, minimum botrányokozás szándékával: „Azt, hogy már eddig is vagy ötven cikket szántak az Operának, néha napokig címlapon tartva őket, már úgysem lehet sajtószakmai érvekkel alátámasztani, és azt sem hiszem el, hogy az olvasók ezt a legdrágább pozícióhoz méltó kattintásszámmal honorálják.”

A felvetésre, miszerint az újrázásával megindul a tisztogatás az Operában, hiszen Kesselyák Gergellyel nem hosszabbít szerződést, elmondta:
„2002-ben, huszonegy éve kezdtük a közös munkát, a kormányváltásig lehetett néhány hónapunk az Erkel Színház jövőjén gondolkodni. Később ő művészeti igazgató, majd fő-zeneigazgató lett Bozóki András minisztersége alatt, de egy éven belül szétesett a csapat. Gergőt 2016 februárjában kértem fel első karmesternek, addig vendégdirigensként dolgozott. Új zenei vezetést állítottunk fel, Kocsár Balázs fő-zeneigazgató lett Gergő főnöke, aki ugyancsak a maga huszonöt esztendei vendégkarmesterségéből lépett előre. Kettejük bő hétéves regnálása az utolsó fél évszázad leghosszabb zenei vezetési periódusa, akkor is nagy köszönettel tartozom a munkájukért, ha Balázs szerződése a napokban lejárt, és ha Gergő neve a pályázatomban már eleve nem szerepelt első karmesterként. A bizottságnak is elmondtam áprilisban: a fiatalítás jegyében a kimagasló tehetségű Rajna Martint kívánom az új ciklusra kinevezni az első karmesteri székbe, és Halász Péter, aki 2016-ban a fő-zeneigazgatásból távozott, első vendég-karmesterként tér vissza. De a korábbi vezetőtársak is maradnak, csak egy előző létformában: Kocsár Balázs vezényel premiert is, Kesselyák Gergely Nabucco-rendezését műsoron tartjuk, és a Hazatérés című operájának ősbemutatójától sem zárkózunk el, mindketten ötéves vendégdirigensi ajánlatot kapnak újra. Az eljárásom több mint korrekt, ráadásul nem teszek mást, mint végrehajtom a pályázatomat, ami nemhogy nem tilos, de egyenesen ez a dolgom, erre kaptam felhatalmazást. (…) Az Operán nem múlik, hogy szerződést kössünk vele, ahogy a leköszönő fő-zeneigazgatóval sem. Mindezt kirúgásként bemutatni több, mint a szokásos bulvárzsurnalizmus. Egyébként pedig nem tudom, akik háborognak, gondoltak-e arra, hogy a jelenlegi igazgatói kart egy másféle döntés nyomán biztosan kipenderítették volna, ahogy azt a 142 gyerkőcöt is, aki a balettintézetünkbe jár. Számos fej hullott volna, természetesen az enyém is, de nem terveztem a sajtóhoz menni panaszra.”

Arról szólva, hogy Rost Andrea és Harangozó Gyula elutasította a közös munkát, kifejtette:
„Harangozó Gyula más tévéadást nézett. Egy díjosztó bizottság elnöki posztjáról mondott le, amely bizottság nem nálunk működik, őszintén szólva a létezéséről sem tudtam. Ezzel mit tegyek? Mégis megírták, hogy „Harangozó felmondott az Operának”. Ilyenkor azt kell nézni, az érintett helyreigazítja-e a fals sajtónarratívát; hát, nem sikerült. De ez arra a kabarétréfára is emlékeztet, amikor Harangozó „Gimi” 2010-ben intézkedni kezdett az Operaházban, csakhogy nem volt meg a miniszteri biztosi kinevezése. Aztán már nem is lett.”

Rost Andreáról így nyilatkozott:
„A művésznő ajánlata a korábbi évekével azonos feltételű. (…) Abban reménykedünk, hogy a saját estjeit megtartja. Ez közös érdek, a nézők semmiről nem tehetnek, és habár egy csomó szopránáriát tudok – komolyan! -, az a jó leosztás, ha Rost Andrea énekel a színpadon, én meg a papírokkal, az intézményi feladatokkal meg a sajtóval bíbelődök. A világban sehol nem visz nagy repertoáros házat aktív művész, utoljára Lorin Maazel próbálta meg negyven éve Bécsben, ott is hagyta hamar. Minden ilyen hatalmas intézmény, így a Magyar Állami Operaház vezetése is egész embert kívánó és tényleg hivatali munka.”

A múlt heti társulati ülésen 10 százalékos béremelést jelentett be, az Operaház dolgozói azonban 30 százalékos követelésükkel sztrájkot lengettek be. Erről így beszélt Ókovács Szilveszter:
„(…) A 2023. januárig visszamenőleges harmincszázalékos béremelés évi plusz három és fél milliárd forintot jelentene a mi esetünkben, amit úgy sem tudnánk kigazdálkodni, ha még ma bezárnánk, és mindenkit elbocsátanánk. Egy sztrájkot túlélünk, egy irracionális fizetésemelésbe viszont mind belehalnánk. Tíz százalék is ambiciózus vállalás most.”

Arról is faggatták, mit gondol a napjainkban újra felizzó kultúrpolitikai csörtékről, például a Rákay Philip és Nagy Ervin között nemrég kirobbant szóváltásról:
„Philip kiemelkedő televíziós tehetségét közelről ismerem, évekig dolgoztunk élő műsorokban. Nagy Ervint mint színészt kedvelem. Számára az a rossz hírem van, hogy ő előadóművész, tehát médium: mennél inkább színpadra viszi a magánvéleményét, annál jobban csökken a színészetének az értéke. Nulla összegű játszma, aki politikus, az nem színész többé.”

A teljes interjú a Mandinerben olvasható:
Mandiner 2023.07.06 – 8,9,10,11,12,13. oldal