A biztonság az első, meg a közönség, meg a művészet, avagy semmi sem olyan egyszerű ám – a Magyar Állami Operaház főigazgatója az Origón tett közzé egy írást a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán.
A teljes írást itt érhetik el.
“Drága Néném, hát, nem volt szégyenlős a minap, amikor hűségesküt tévő csinovnyikként, meg ehhez hasonlóan jóleső jelzőkkel és képekkel operálva osztott ki Kegyed is engem, sőt minket, akik a Nemzeti Színházban történt fájdalmas baleset után marasztalni merészeltük Vidnyánszky Attilát. Abban megegyezhetünk, hogy nekem is van jogom a saját véleményemhez, sőt, ez egy tyúklépéssel közelebbi jogforrásból fakad, semmint más joga az én véleményemnek véleményezéséhez. Az egyik a szólás primér szabadsága, a másik közvetett: a közszereplők kötelező fájdalomtűrése. És tűröm is, csak a másik kezemmel azért feltennék a horizontra pár dolgot, amellyel nem biztos, hogy számolnak az otthoni füles fotelből színházat szakértők” – keddi írását Ókovács Szilveszter.
“Az igazgatóval, Vidnyánszky Attilával a baleset óta egyetlen alkalommal beszéltem, a lemondását és a saját bejegyzésemet követő nap délutánján, telefonon. Tehát nem előtte, hanem sok órával utána, és nem osztogatott parancsokat, semmi sem volt kötelező. Viszont nagyon maga alatt volt, és minden együttérzést megköszönt. Amikor a hír eljutott hozzám, azonnal kiírtam azt az öt sort, „Attila, maradj” kezdettel. Első voltam, lehet, de kire vártam volna? Én magamat képviselem, legfeljebb az Operát, a közösségi oldalamon a saját véleményem mondom. Ott is, itt is” – szögezi le az Opera direktora.
“Én úgy gondolom, akkor kell lemondani, ha valaki személyesen, közvetlenül felelős. Persze, hívhatjuk azt is közvetett felelősségnek, ha a vezető megvéd valakit, aki azután mégis és újra nagy bajt csinál – akkor tényleg menni kell, hiába közvetett csak a ráhatás. De akármennyire is pőrén hangzik, sok szinttel feljebb-távolabb nemes a gesztus, de értelme nincs. Ha egy taxisnak a forgalomban felforr az agyvize, mit tehet arról a társaság vezetője? Ha lecsuknak egy korrupt helyettes államtitkárt, miért mondana le az államelnök? A politikusok és oldalfüggő művészek elfelejtik, hogy naponta mondhatnának le ennyi erővel ők is – mert a közvetett felelősség már végtelen: ahogy két kézfogásra vagyunk Mick Jaggertől, ugyanennyire vagyunk minden balesettől is. Én azt mondom tehát: amit a vizsgálat megállapít, amilyen felelősséget kiporcióz, amennyiben kiporcióz, annak a függvényében kell vagy nem kell konzekvenciának lennie. Egyszerűen szólva: az igazgató nem mehet, ha a tervező, a gyártó meg a műszak marad. Előadások ezreit játsszuk el baleset nélkül mi is, a Nemzeti is, tehát tűzbe mennénk a műszakunkért, egyébként. Ugyanakkor mindenki hibázhat – ezért kell vizsgálni, és a két, nagy fájdalmakat átélt és átélő művész igazsága miatt is” – teszi hozzá Ókovács, aki szerint a művészetet nem lehet túlbiztosítani, varázsát nem lehet szabálykönyvekbe zárni, mítosztalanítani.