Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Október 24-én ünnepeljük a Magyar Operett Napját

    2020. október 24., szombat 16:01

    Október 24-én született Kálmán Imre, és ugyanezen a napon halt meg másik világhírű zeneszerzőnk, Lehár Ferenc. A dátumot 2002-ben a Magyar Operett Napjává nyilvánították.

    Lehár Ferenc és Kálmán Imre

    Jacques Offenbach, a “Champs-Élysées Mozartja”

    Az operettben (a szó kis operát jelent) a párbeszédek énekszámokkal és táncbetétekkel váltakoznak, a műfaj sajátossága a dallamos, fülbemászó zene, a fordulatos történet, a látványos díszlet és jelmez.

    Születésekor a nagyváros tömegszórakozását szolgálta, de a könnyed történettel gyakran társadalmi szatíra és gúnyos hang párosult.

    Első igazi mestere a német születésű francia Jacques Offenbach, a “Champs-Élysées Mozartja” volt, akinek leghíresebb műveit – Orfeusz az alvilágban, Szép Heléna – sokszor állították színpadra itthon is. A műfaj gyorsan meghódította az Osztrák-Magyar Monarchiát, de közben át is formálódott: a soknemzetiségű birodalom népeinek zenéjéből és táncaiból – valcer, polka, mazurka, csárdás, verbunkos és cigányzene – merített, a táncbetétekben a francia kánkánt a keringő váltotta fel, Magyarországon a népszínművek hatása is jelentős volt.

    Magyar nyelven először 1860. szeptember 22-én játszottak operettet, Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művét.

    Két évvel később megszületett az első magyar operett is: A szerelmes kántor zenéjét Allaga Géza komponálta, a librettót Bényei István jegyezte. 1864-ben elkészült az első háromfelvonásos magyar operett.

    Fotó: Budapesti Operettszínház

    Magyarország, az operett-nagyhatalom

    Magyarország hamarosan “operett-nagyhatalom” lett, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő darabjai itthon és külföldön is hatalmas sikert arattak. Az első külföldön is hódító magyar operett 1902-ben Huszka Jenő Bob hercege volt, ezt követte Lehár Ferenc műveinek diadalútja (A víg özvegy, Luxemburg grófja, A mosoly országa).

    A legismertebb magyar operett minden kétséget kizáróan Kálmán Imre Csárdáskirálynője.

    Az operettek jelen idejű üzenetet hordoznak

    Az operett műfaját többször temették, nevezték elavultnak, népszerűsége mégis töretlen. A mai operett előadások nem a 20. vagy a 19. század nosztalgikus lenyomatai, a művek ugyan különböző korokban születtek, de az igényes előadások mindig érvényes, jelen idejű üzenetet, életérzéseket hordoznak.

    A műfaj az Operettszínház jóvoltából él és virul itthon és a nagyvilágban. Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert, Ábrahám Pál munkásságával az operett műfaja felzárkózott az opera mellé, Plácido Domingótól Anna Netrebkóig világsztárok éneklik/énekelték szívesen e dallamokat.

    Marica grófnő a Budapesti Operettszínházban

    Ma 18:45-kor Duna TV Szerencse Szombatjában Széles Flóra és Dénes Viktor énekelnek a Marica grófnőből, zongorán kíséri őket Barta Gábor.
    A Budapesti Operettszínházban pedig ezen az ünnepi napon délután és este is a Marica grófnő előadással várják a nézőket.

     A magyar operett 2013-ban felkerült a hungarikumok listájára.

    Forrás: MTI, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram